Preparált arcok kozmetikájából merre futnak gurulva igaz őszinteségek harang-könnyei?! Önmagában dédelgetve védelmezni szirmok nászi, dobbanó vágyát, mikor beteljesül a Mindenség – még nem lehet elég! A mindenkori sohaság, mint titkos elérhetetlenség büszke állapota egyre nő; bomló szövetein az összetett létezésnek is hamarább átszivárog a jelenkori hűség. – Tündöklő, evilági börtönkínt szerez egymásnak új nevetség-tárgya figurákat. A féreg-fényben, mint nemtelen, mezítlen ragyogásnak kitéve fekteti meggyúrt tagjait a nagy kísérlet.
Dobbanó szívek büszke partjaihoz közel érve egyre nő az elvesztegetett közegellenállás. Partot érez az érzelem, s őszintén begörcsöl, majd megremeg akár titkait elsuttogó szívtükör. A sminkek gondosan eltüntető kontúr-púderei hiába is fedik el rétegekként kék-zöld-lila monoklik stigma-jelvényeit. Csak kisstílű, fortyogó titkok sodrása marad még elviselhetetlenebb! Az őrlő, önmagát malomkerékként emésztő lélek tavában háborgó, ostromló hullámok ordítását hallani…
Láthatatlan szuronyra szúrva a megbántott Nap aranyló szeplőpöttyei rettegve fénylenek; szomorúság fájdalmaival viselős, terhesülő szemekben. Örökölhető ösztön-iránytűként így is fennakad sokadszor mindennapok salakanyagán a Lényeg: a választásnál nem lehet nagyobb tény-igazság soha! Van az a logikusan kikényszeríthető, köztes tudatállapot mely rettegve tölti el a személyiséget, ha tiszta ész logikákat megszimatol. Minden csend csomósodásnak indult. Hallgatás-üledékek ragálya telepedett rá a süket fülűekre!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.05. @ 10:05 :: Tasev Norbert