- Részletek
„Többszörös játék, egymásra vetített idők, városok, kapcsolatok ölelnek át bennünket a kötetben, „egy óriás írógépen valaki verset ír”, halljuk a kopogást az ablak alatt, miközben …közeledünk magunkhoz, akár a kontinensek. Persze, ehhez az kell, hogy engedjünk ennek a közeledésnek. És akarjunk beleolvadni abba a nagy misztériumba, amit Kelebi megidéz nekünk. Megsokszorozott párhuzamokkal, mert hát annyi hangsúly, hanglejtés beoson soraiba, vállalt utalásokként, olykor szólítatlanul; mint Nemes Nagy Ágnes, ám ő is az Ekhnaton-t faggató, s talán ez az alig jelzett rebbenés tárja legnagyobbra Kelebi költészetének kereső, kutató, teremtő misztériumát; azt a végtelen mögé fúródó tekintetet, amellyel a költő itt a végesre pillant, a testetlen csontjáig hatolva. Finoman és elegánsan maradandó költészet ez, mondtam az első pillanatokban, s ezt bővítem most tovább: a maradandóság nagy himnusza ez a látszólag mimikri-játék. Pessoa a kultúrák egymásra ható identitásának, a tudásélmény rétegződésének nagy alkotói kísérlete, megismételhetetlen, mondjuk, de hát nem az, bizonyítja ezt most Kelebi is; akinek hadd emeljem ki költészete legfontosabb tulajdonságát: bölcsebbek, időtlenebbek, léleklátóbbak leszünk versei által; még azt is hozzáteszem, bár ezt a szót valamiért nem szeretik az olvasók: okosabbá, műveltebbé válunk általuk. Még talán azt is elhisszük a kötet megismerése után: Ekhnaton verset ír.”
Tamási Orosz János
