Fel-plakátemberesítés
– Maga mit keres itt?
– Elnézést uram, idetévedtem ebbe a zajos borzalomba. Hátam, ha volna kipattogzana. Onnan fentről sosem gondolta, hogy ez van itt. Milyen más a tágabb perspektíva, a nyüzsgést még ennél is jobban érzékeltem, de a hang nem jutott el hozzám, és függetlenül attól, hogy mindenki itt hemzsegett, jól átláttam a teret.
A kérdező azon gondolkodott, hogy rendőrt hívjon, a mentőket, vagy egyszerűen csak húzzon be annak akit megkérdezett. Miért kell ilyen összetett zagyvaságokkal halandzsázni? Aznap már túl sok, igazságban kificamodott mondat zavarta dobhártyán, de mégsem lódult az ökle.
– Mi a – paplan alatt nyugvó – selyemrétet hord itt össze nekem?
– Tudja uram, onnan fentről pottyantam ide. Magam sem értem a mikéntjét, bár néha vágyódtam abból a statikus állapotból kiszabadulni, de ebbe a háromdimenziós micsodában hihetetlenül eltájoltnak érzem magam. Nem is túl jó a közérzetem.
– Maga a falvédőről szállt le?
– Nem uram, mint mondtam onnan ni, látja az az üres falfelület ott? Egy picit, ha előre néz, láthatja a lehullt vakolatot. Végül is, azt hiszem, egész egyszerűen kipottyantam.
– Forduljon csak oldalra! – suttogta lovakat is megbokrosítóan fenyegető fejjel a kérdező.
A lepottyant, egészen elbizonytalanodva fordult, egy sosem tanult jobbraát-ot.
– Hé ember, hová tűnt? Jobbra át! Most sem látok semmit. Jobbra át! Hát megint itt van? Ezt hogy csinálta?
– Tudja kérem, miután kétdimenziós vagyok, nem érzékelhette a hátamat, bár erről nem volt ismeretem, de most felvilágosított, hogy átlátszó vagyok. Később megint oldalról látott és most elölről.
A kérdező vakargatta a fejét és gondolkodott, ám a lepottyant egysíkú, hamar hozzászokott a korábban csak látott nyüzsgéshez és zsibongáshoz, már nem vágyott vissza a falra. Megérkeztek a kőművesek, egy reklámszakértő restaurátorral, szórópisztollyal a kezében.
– Nos, a vakolatot lapátoljuk szét, keressük meg azt a mihasznát, aki míg haszna volt, jól elnyújtózkodott a falon, aztán már nem lett hasznunk belőle. Tehát mi haszna van? Semmi. Ezért tegyük újra hasznossá a mihasznát! Valószínűleg nem találjuk meg, de ha igen, még restaurálhatjuk. Körülbelül kettő percnyi munkaidőt, helyesbítek, alkotó időfelületet rabol majd el.
Az egysíkú megijedt, gondosan forgolódott. Már szerteszét volta és a helyreállítók szemfényvesztő kép zöngetései, megdagasztották. Laposból, alaposan háromdimenziójúra, mert egy nagyon kövér embert ábrázolt, épp olyat, mint aki vele szemben rákérdezett.
– Hé emberek, itt van a lepottyant! – mutatott az őt faggatóra.
A kövér kérdező hiába pancsolt ökleivel, a semmibe hullottal ütései. Ő, a reklámfigura megdimenziósodottságához hasonlóan, elveszítette a harmadikat. Felpakolták, kiigazították, és bár torkaszakadtából ordított, nem hallotta senki, mert reklámfigura lett.
A turista nézte a kitágult teret, melynek széleiről minden fölöslegesnek ítélt házat lerobbantottak. Még emlékezett, a korántsem hétköznapi ötletére, hogy milyen lenne ott fent plakátemberként. Na nem olyan felplakátozott, reklámszendvicsesen – ugyan! -, hanem odafalazva élni.
Örült, hogy ez nem lehetséges, és a teljesen megváltozott, számára idegen külsejű tér elképesztő forgalmában, mégiscsak nevetett egyet azon, hogy milyen jó is lett volna ha meg tudja valósítani azt a fel-plakátemberesítést.
Legutóbbi módosítás: 2013.03.15. @ 19:37 :: Boér Péter Pál
