Mélyen néztem szemedbe
álmok hulltak, lebegtek,
az arcodon varázs.
Ma már tudom, hogy csupán
hullócsillag, látomás,
csak – holdudvarhatás.
Fénye nagyon égetett,
fellobbant, tüzet csiholt,
nem adott meleget.
Akkor én még nem tudtam,
hogy szemed, a tengermély,
hajót ringat a tengerén.
Ringatja a hazugság
szkúnerét. Kékítőt old,
mégsem lesz hófehér.
Menj, kedvesem, hát Isten
hírivel! Ne nézz vissza!
Én már itt nem leszek!
