Szorgosan, álmosan ások e kertben, mélyül az árok,
Kémlelem, ébred-e benne az őslakos, ördögi féreg,
Kéjesen éled e gaztele föld öle, ím, ide várok,
Gondosan elcsapom, ellene mindig is ömlik a méreg.
Ím, csak ej, átkos az élete, rágnia kellene, fáradt,
Végre az ég fele röpteti fény-teli hajnali végzet,
Ösztöne vágy-teli dallama zenghet, a vére is árad.
Nemtelen eszközök embere, kétkezi bűneid égnek.
Látod-e, sárga az ár eme dalnokon, és mire jársz így?
Ingyen e munka, amit letesz, ámulat átitat. És én
Ebben a perben is, állhat a vádalap, ejtik el, élek.
Lám, eme végzetes őscsata lett ma a vég a bogárnak.
Fáradok én biza, ömlik a víz ere, reszket a két kéz,
Ásni, nos, élvezet, ördögi férget is ejteni kellhet.
