2.)
Bálint elégedetten tette le a telefont. A Nemzeti Színház igazgatója, aki szegről-végről ismerőse, másnap délelőtt fogadja, megnézi élete első színdarabját. Mármint hogy elolvassa. Wanda, a barátnője, illetve párja, már ahogy be szokta mutatni, egy fürdőlepedőben, csöpögő hajjal jött ki a zuhany alól.
– El fogja olvasni a darabodat? – de a kérdés nem volt komoly, mert a törölközőjét szétnyitotta.
Bálint a látványtól már levegőt is alig kapott, nem hogy válaszolni tudott volna. Magához húzta a csöpögő lányt, gyengéden törölgetni kezdte. Mit számított már az öröm, amely remélhetőleg a holnapi napon vár rá. Mert abban biztos volt, az írása olyan jó, hogy tuti bemutatják.
– Szóval? Megtöröltelek rendesen mindenütt?
– Folytatnád még egy kicsit? – de erre már nem volt válasz, csak simogatások, csókok jelentették az igent. Szeretkezés után a nyomozóban felmerült a kérdés, mi lenne, ha a lány terhes lenne? Elmosolyodott a gondolatra.
– Édesem! Mi lenne, ha gyerekünk lenne?
– Mi lenne? Akkor a papája egy színműíró lenne!
Boldogan ölelték át egymást.
Másnap Bálint igyekezett időben elindulni. Óriási megtiszteltetés volt számára, hogy a nagy Zajkovics fogadja, nem szeretett volna elkésni. A jó vágású, bohém fiatalemberről senki nem gondolta volna, hogy az ország egyik legjobb zsaruja. A direktor tudta ugyan, a férfi, aki színdarabjának egy példányával megjelenik nála – nyomozó, de hogy a legjobbak egyike, arról fogalma sem volt.
3.)
Másnap reggel a kávéillatú büfében már kilenc órakor ott ült majdnem az egész esti társaság. Ketten hiányoztak csak, a diri és Kata. Most is humorizáltak, ugratták egymást, de egy kicsit visszafogottabban. Titokban Aladárt figyelték, mikor veszi le vidám álarcát, mikor tör ki az igazságtalan szereposztás miatt. De a színész elemében volt.
– Ni csak! Ki nincs itt? Rómeó és az ő Júliája. Az éjszakájuk biztosan nem alvással telt, most egy kicsit belehúznak. Habár Katácskának próba van délelőtt, ha jól tudom.
– Jaj, Alika, csak nem vagy féltékeny? – fűzte tovább a viccelődést Veronika, a szürke, középkorú színésznő.
Azt beszélték róla, elég régóta reménytelenül szerelmes Pálinkóba. Most azonban ragyogott a boldogságtól, szinte szokatlan módon állandóan mosolygott. A többiek persze nem tudhatták, milyen szép éjszakája volt a száraz, vénlányos színésznőnek. Aladár hívta fel telefonon, mert állítólag megnyugtató női hangra volt szüksége. Sokáig beszélgettek, a nő most úgy gondolta, megtört a jég. Még az is lehet, nem hiába álmodozott a férfiról évek óta. Miklós csendesen figyelte a többieket, talán egy pillanatra arra gondolt, mivel tölthette az éjszakát Kata a dirivel. Nem volt persze ez több egy gondolatfoszlánynál, mert nem az a típusú férfi volt, aki epekedik egy nő után. A színésznő ugyan szerelmes belé, ennek köszönhető a titok, amiért olyan hirtelen közel került a dirihez, ennek köszönhető a főszerep is. A kitaposott útnak. Úgy gondolta, minden üzlet, mindennek ára van. Ennek a gyors haladásnak is. Most lekötheti magát egy darabig a nő mellett. Így azután, neki csak annyiban hiányzott, hogy próbájuk lenne. Igazi ambiciózus fiatal színész volt, akinek első a munka, s csak messze ezután következik bármilyen nő. Azt könnyebb találni, mint jó szerepet. Most aggódva fordult oda a rendezőhöz, aki csendesen szemlélődött. A hangja mindig csak próba közben jött meg, s érte el az ordítozás szintjét.
– Bercikém! Mi lesz a próbával?
– Mi lenne? Tíz órakor kezdünk, hátha addigra a kisasszony is megérkezik – hangjában enyhe gúny csengett.
A szürke, kefehajú férfi közel harminc éve élt kiegyensúlyozott, jó házasságban, ezért a színházban zajló szerelmi ügyeket kívülállóként, kicsit lenézően szemlélte. Felesége nem volt szép nő, de igazi háziasszony, családanya, akinek első az otthon. Az otthon és a három kamaszgyerek. Férjét istenítette, Bertalan pedig mindezt úgy vette tudomásul, ez neki jár. Cserében számára sem létezett más. Szerencsés pár,- gondolták róluk az ismerőseik.
– Hajjaj, a szerelem nagyúr, és Eduka sokat tud. Igazi lepedő akrobata. Az is lehet, Kata estig sem tudja a lábát összerakni, annyira bejön neki a terpesz, – humorizált Mari, aki maga is túl esett már a dirin, mint egy ragályos gyermekbetegségen.
– Na, gyerekek, én akkor lenyelek még egy konyakot, azután akár kezdhetünk is. Ki tart velem? – miután nem volt más vállalkozó, így Aladár kért egy konyakot, és gyorsan legurította.
– Óh, Veronka drágám, adja a karját, hadd vezessem keresztül az éjen a párnák felé!
Vera megdicsőülten felállt, a többiek pedig magukban mulattak. Talán csak nem Vera lesz a mai nap kiszemeltje? Aladár végig udvarolja a napot, de mindig a fiatalabb korosztályt célozza meg. Már éppen indulni készültek, amikor egy fiatalember jött be.
Bálint, ahogy közelített a színház felé, arra gondolt, micsoda cirkusz volt az építése körül. Hol legyen, ki tervezze. Végül a Soroksári útra sikerült felépíteni. Ezzel ez a lehetetlen út és a kopott kilencedik kerület sokat lépett előre. Az épület tervezése azután megint megosztotta a szakembereket. Ismerte mindkét tervezőt, akik az első változat szerint közösen kapták volna meg a feladatot. Ezt a variációt jó ötletnek tartotta, mert tudta, az egyik építész jó funkcionális tervező, a másiknak pedig rendkívüli formavilága van. Meggyőződése szerint a közös terv egy sokkal jobb és külsőségeiben is esztétikusabb épület megvalósítását tette volna lehetővé. De hát az élet már csak ilyen! Haladnak a dolgok a maguk útján, azután van, aki csatlakozik, van, aki kimarad.
– Jó Napot! A direktor urat keresem. Tudnak nekem segíteni? – nézett a színészekre.
– Mi is keresnénk, ha nem próbálnunk kellene, – Aladár láthatóan átvette az irányítást.
– Tegnap beszéltem meg vele a tíz órát. Még nincs annyi, várok egy kicsit. Egy színdarabot hoztam. Jenei Bálint vagyok. Nézhetném addig a próbát? – a sármos, fiatal férfi mindenkinek szimpatikusnak tűnt.
– Szóval egy színműíróhoz van szerencsénk? Akkor igyekezzünk jóban lenni a szerző úrral, gyerekek! – fordult a többiekhez az elemében lévő Pálinkó. – Jöjjön csak, kedveském, gyönyörködjön bennünk egy kicsit! Garantáltan nagy élmény!
Elkezdődött a próba. Hamlet, a dán királyfi, kiabált a színpadon Pálinkó Aladár bőrébe bújva. Ekkor már a rendező is kiengedte a hangját.
– Aladár! Mindenáron diliházba akarsz juttatni? Még egy kurva szót sem tudsz kívülről a szerepedből? – ordította. – Szerinted egy ilyen monológot el lehet mondani kizárólag a súgóra hagyatkozva? Abbahagyom! Keressetek másik hülyét, de velem ezt nem lehet! Nem, nem, és nem! – harsogta.
A többiek azt gondolták, ezért jó a házassága, mert itt kiveszekszi magát. A legnagyobb kiabálás közepén esett be az ajtón halálsápadtan Karola, az igazgató felesége.
– Szervusztok. Merre van Endre?
Egy pillanatra mindenkiben bent rekedt a szó.
– Merre van, Karola drágám? – Pálinkó tért legelőször magához.
Tehát nem otthon aludt. Most bizonyossá vált az, amit eddig is sejtettek. Karola észlelte a ki nem mondott gondolatokat.
– Soha nem töltött még házon kívül egyetlenegy éjszakát sem. Hívtam Kata családját is. Ő sem aludt otthon. Senki nem tud róla sem.
Meglepetten hallgattak mindannyian. Eddig azt hitték, sima ügy, végig kefélték az éjszakát, és most kipihenik magukat. De Karola idegessége ragadós volt, mint az enyv. Döbbenten gondolkodtak, tényleg, hol a fenébe lehetnek? Az igazgatói irodában volt kanapé, akár itt is maradhattak volna. Történhetett velük valami, vagy csak bebújtak egy szállodába?
– Karola, ne idegeskedj! Biztosan pihennek valahol! – próbálta a nőt megnyugtatni Mari.
– Mari drága! Harmincöt éve vagyunk házasok, mindig is voltak szeretői, én ezt tudtam. Ilyen nem fordult elő soha! Az éjszakáit mindig otthon töltötte. Felhívom a mentőket, és a rendőrséget.
A rendőrséget majd felhívom én, asszonyom! – ajánlkozott Bálint. „Ez az én szerencsém, – gondolta, – lőttek a színdarabomnak!”
– Halló, itt Jenei Bálint! Százados úr! Érdeklődöm, történt valami érdemleges az éjszaka?
– Egy gyilkosság, Bálint. Hajnalban jött egy bejelentés, hogy a csepeli Duna parton egy felismerhetetlenségig összevert női hullát talált egy férfi. Hajnalban arra futott, és hasra esett benne.
– Tudtok róla valami közelebbit?
– Még nem! A helyszínelők még ebben a pillanatban is dolgoznak.
– Köszönöm! Megkérlek, hogy hívjatok, ha lesz infótok!
– Jó, de te nem éppen pihenni készülsz?
– Igen, de akkor is, várom a telefont!
– Rendben! – ahogy letette a telefont, a többiek felé fordult.
– A rendőrségre semmi olyan bejelentés nem érkezett, ami Endrével, vagy a művésznővel kapcsolatban lehetne.
Már amikor kimondta, akkor is érezte, ez nem igaz. Hirtelen zsibbadni kezdett, mint amikor tudta, hajtani kell a dolgokat, mert ha szalad, még elcsípheti a megoldást. Most mégis, elhessegette a gondolatot. Pihenni akart Wandával, úgy döntött, semmi nem boríthatja fel a tervét.
Legutóbbi módosítás: 2023.01.27. @ 19:13 :: Bereczki Gizella - Libra