– Egy valamit még mindig nem értesz, barátom. Ennyi év után is, mit a nagy hírű Akadémián töltöttél el, még mindig van egy tárgy, amiben tudatlan vagy.
A szeretethez nem kellenek szépen csengő szavak, ódák és szerelmes szonettek. Ez mind csak körítés.
Van, aki azt mondja, a szavak mit sem érnek, a tettek azok, amik számítanak.
Ők szintén tévednek.
Mert túl a szavakon, túl a tetteken, ott van az igazi szeretet. Csak nézz az illető szemébe, merülj el benne, merülj le egészen. Meg fogod találni amit keresel, ha tényleg szeret. A lelkét látod majd, csupaszon és reszketegen. És azt is megpillantod majd, miért reszket.
Mert magadat is megtalálod majd a szemében.
A professzor némán bámulta a színes járólapokat. Lassan felemelte a fejét és barátjára nézve feltette a kérdést:
– Te tényleg hiszel ebben?
– Hinnem kell benne – felelte komolyan. Majd halvány mosollyal folytatta. – Mindenki hisz valamiben. A legtöbben egy szentembert választanak, a Kiválasztottat, a Messiást, a Dalai Lámát. Mások önmagukban hisznek, vagy a tudományban, a Sorsban, a Szerencsében, a fogyókúrás csodaszerekben…
Én a Szeretetet választom.
