Kőmüves Klára : – dúdoló –

(1)
Ülök egy rönkön a kúthoz közelin –
bámulom, ahogyan a madáritató
peremén túlcsordul a víz, közben
ajkaim közé szökik az íz, ami
kóstolóba járt a nyelvemen
csókot mímelőn.
(2)
Esőcseppek gördülnek a gerinc
vonalán, szapora dobbanással
jelez a szív – meztelen talpam
nyögi a fű, pára jön, kényelmes,
kertre ülő.
(2)
Hatalmasodsz, és én szaladok
előled, aztán visszarohanok és
magamba szőlek. Rád kiáltok –
simítom arcod. Megtagadlak –
hallom a hangod. Magadhoz
húzol – löklek távol. Kitépnélek
az egész világból!
Fogalmam sincs, hogy honnan
jöttél és, ha voltál, mit követeltél.
Tudom is én, mit ér egy dallam,
de téged dúdollak magamban.

 

Legutóbbi módosítás: 2020.07.29. @ 21:47 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 651 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))