Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 8. Végre!

Végre!

Kötöny kánnal való egyezkedés után IV. Béla király megelégedetten, mégis gondterhelten vonult szállására. A kun vezér, kinek egy sánta évtizede fontos szerepe volt abban, hogy a Halicsért vívott harcok az oroszok javára dőltek el, most egyezkedik. A kán most minden feltételt elfogadott: elismerte őt királynak, megígérte, hogy népe tisztelni fogja a magyar törvényeket, odatelepednek, ahova engedélyt kapnak, elfogadja, hogy minden ordu[1] más vármegyébe kerüljön, felveszik a kereszténységet, esküt tesz, hogy Batu kán ellen tízezer könnyűlovas harcossal támogatja… Nincs csapda ebben? Az egykori ellensége tényleg ennyire kétségbeesett? Ami azt illeti, oka lenne rá, nem is kevés: a Kalka-menti csata után tizenöt évvel újra támadásba lendülő mongol-tatár tümenek[2] ismét megsemmisítő vereséget mértek a kun-orosz seregekre, majd az orosz hercegségek, amelyek képtelenek voltak belső konfliktusaikon túllépni és szövetséget kötni, sorban a tatár martalócok áldozatává váltak.

Ám Béla király sejtette, ezzel a tárgyalások nem értek véget, hiszen saját nemességével is el kellett fogadtatnia a letelepedést. Nem volt „isten” többé. Apja által aláírt Aranybulla óta egy ilyen döntést el kellett velük fogadtatnia. Már amikor első híre jött a kunok szándékának, többen is kifejezték egyet nem értésüket az egykori ellenség letelepítésével kapcsolatban.

A tízezernyi kun könnyűlovasság igencsak hiányzott a honfoglalók (és Európát egykor rettegésben tartó kalandozók) leszármazottainak seregéből. Vonzó lehetőség volt, ha majd a tatárokkal meg kell küzdeni. IV. Bélát a nemesség ellenállása nem gondolkoztatta el. Inkább ambícióját növelte, megmutatni, ki is az úr az országban. Azt viszont belátta, a királyi tanácsot össze kell hívnia. Közben nyolcadik gyermeke születésének pillanata rohamosan közeledett. Ez pedig Béla királyt nagyon foglalkoztatta, így a királyi tanács dátumát május végére tette, hogy közben ott lehessen az esetleges trónörökös születésén. Izgalmát növelte, hogy pont a Kötöny kánnal való tárgyalások reggelén érte utol a hír: Mária királyné szinte elvetélt, de már jobban van, s nagyon bizakodik, hogy fia fog születni…

    Béla király május első napján érkezett vissza Budára. Épp idejében, hogy feleségével lehessen terhessége utolsó napjaiban. Jürke jóslata pedig bevált. Mária királyné fiúgyermeknek adott életet, aki az István nevet kapta. A keresztelő alkalmával a király hatalmas ünnepséget tartott. Ha erre a nagy eseményre több mint másfél évtizedet kellett várakozni, akkor az ünnepnek meg kellett adni a módját. Talán a tatár fenyegetés árnyékában ez még nagyobb jelentőséget kapott, hiszen a király egy ilyen csatában akár életét is vesztheti. Egyedül Jürke volt az, aki csóválta a fejét a nagy öröm láttán.

– Ha tudnátok, kinek örvendtek…

De ezt csak magában motyogta, még Jolán úrnőjével se osztotta meg, pedig előtte nemigen voltak titkai.

Ám a püspök is megjegyezte magában:

– Szóval tényleg tudsz a jövőbe látni, te táltos boszorka… Honnan tudtad volna, hogy fiú lesz? Ne félj, rajtad tartom a szemem! És rajtakaptak! S akkor sátáni urad sem ment meg a máglyától! Boszorkányt nem lehet égetni Magyarországon, de eretneket igen!

    Béla ünneplése sem tarthatott sokáig, hiszen várta már a királyi tanács. S aggodalma nem volt alaptalan. Bizony, igencsak latba kellett vetnie tekintélyét, megtoldva burkolt vagy egyenesen nyílt fenyegetésekkel. Sokan a főurak közül, akik között apja egykori hívei jártak az élen, meggyőződés nélkül, vonakodva fogadták el a döntést. A tanács alatt emlegették az egykori ellenség, a Danilov halicsi herceget támogató Kötöny letelepítésének veszélyét, egyesek egyenesen a szláv terjeszkedés trójai falovát látták a kunokban. Másrészt többen is hangoztatták:

– Meglátja majd kegyelmes király uram, mennyi bajt fognak ezek okozni az országnak!

Ám szemébe senki sem merte mondani legnagyobb félelmüket: Béla király valójában a vele, vagy politikájával egyet nem értő, ellene lázongó magyarok kordában tartására hozza be őket. Akadt olyan is, aki azzal „vigasztalódott”:

– Majd ha elég bajt okoznak, kénytelen lesz elkergetni őket, mint Endre királyunk a teutonokat.

Mint annyiszor már, Kálmán herceg támogatta bátyját a tanácsban, melyben a kialakuló heves viták miatt a döntés egy nap alatt nem születhetett meg. Este, amikor kettesben maradtak, szokása szerint királyi bátyja szemébe mondta véleményét.

– A háború küszöbén állunk, és nem apró kis csatározás vár ránk. Nincs fontosabb ilyenkor, mint az egységes nemzet. Ám apánk végtelen tékozlásainak orvoslásával rengeteg ellenséget is szereztél. E háború küszöbén függeszd fel a harcot a királyi vagyon visszaszerzéséért! Ezen ígéreteddel adsz egy engedményt, amelyért cserébe megkaphatod terved támogatását, hogy a kunok letelepedhessenek magyar földön.

– Egy háborúhoz pénz kell! A kincstár üres!

– Már nem az a helyzet, mint amikor megkoronáztak. A kincstár, uralkodásod évei alatt már nem kong az ürességtől, egyre telik, de ugyanolyan ritmusban ürül feltétlen és hű támogatóidnak „kincstára” is. Egyetértek veled, a kunokra nagy szükségünk van, ha jön Batu kán. De az egyetértésre még inkább!

Hosszú vita kezdődött a két testvér közt, végül Béla király beadta derekát. Másnap, a tanácsban ígéretet tett, hogy apja, II. Endre által szétosztott adományok további felülvizsgálatát felfüggeszti, bár az ez ügyben már meghozott döntések érvényre juttatását még véghezviszi. Végül sikerült végigvinnie szándékát, és a kunok elindulhattak új hazájuk felé.

Kötöny kán a keresztségben a Jónás nevet kapta. Keresztapja maga IV. Béla király lett. A kun vezérek keresztszülei is mind a magyar főnemesség tagjai közül kerültek ki. Ám ezt a kényszer szülte, nem az önként felajánlkozás. 1239 szeptemberében befejeződött a kunok „letelepítése.” Ám megkeresztelkedésükkel nyugalom nem lett az országban. IV. Béla népszerűsége mélypontjára jutott. Az ország pedig ezért nagy árat fizetett.

Szó se róla, a kunok nem voltak angyalok. E nomádok a sztyeppén nem szoktak hozzá a mezőgazdasági területek tiszteletben tartásához. Álomvilágban élt az, aki beilleszkedésüket zökkenőmentesnek várta el. Ám a magyarok „jogos” reakciója messze túlmutatott a megrongált vetemények miatt kialakuló felháborodáson. Pedig az akkor még nem túl sűrűn lakott országban lett volna elég hely a kunoknak, mint ahogy évek múltán a történelem igazolta.

A legnagyobb felháborodásuk és hangjuk természetesen azoknak volt, akik attól féltek, hogy IV. Béla király ellenük akarja felhasználni őket. Azt remélték, ha a viszály a kunokkal elmélyül, a király kénytelen lesz elűzni őket. Egyenesen keresték a bajt, és szították a köznépet, szalmával táplálva a jogos panaszok lángját. Akadt aki Merániai Gertrúd korának emlékeire hivatkozva attól félt, hogy a király majd a kunok hűségét oly hivatalok, címek és előjogok osztogatásával akarja majd megnyerni, amelyeket „hűtlen” magyaroktól vett el. Mások, II. Endre által könnyelműen osztogatott birtokoktól és örökös előjogoktól megfosztva az „igazságtalan” király elvakult ellenzékeként szították a hangulatot a király bármely intézkedésével szemben, és a kun-kérdés kapóra jött nekik. Nem kevesen látták az egykori ellenségben a szláv terjeszkedés trójai falovának őket, a nem is olyan rég Halicsért vívott vesztes háború emlékeként.

A mezőgazdasági területek megrongálásán kívül akadt más panasz is a kunok ellen. Ugyan a magyarok kezdtek már megbékélni a kereszténység által rájuk kényszerített egynejűséggel, (bár még Könyves Kálmán törvényei is említik a másodnős papokat), de a kunok társadalma többnejű volt. Nem egyszerű erről leszokni… A (meny)asszonyrablás divatos volt még  évszázadokkal később is Magyarországon,  de egészen más az, ha a tettes egy nem kívánatos csoport (nép) tagja… [3] A kunok a magántulajdon tiszteletében sem jártak elől. Ami az egyház felháborodását is kiváltotta, az a „színből kereszténység” volt, valójában hűségük az ősi pogány hithez. A kun vezérek megkeresztelkedtek, a nép is átesett egy tömeges szertartáson, ám a számukra új hit híveivé nem váltak. Bizony több, következetes vallásos tanításban felnövő generáció szükséges egy nép valódi megtéréséhez, főleg ha eredetileg többistenhitű. Jézus csak a pantheon egyike lett szemükben, főleg a szentek imádatával. S mint karácsonyi és húsvéti szokásaink igazolják, az ősi „pogány” hagyományok (esetleg keresztény köntösbe bújtatva) még ma is élnek. Pláne tovább éltek egy olyan nomád népnél, akik nem jártak templomba, és velük vándorló papok sem akadtak, akik tanítsák őket. A letelepedett népeknél ez sokkal könnyebben megy… [4]

Ami viszont a kunok, és részben IV. Béla mentségére szolgálhat, hogy a XIII. századra a domonkosok (domini canes) megjelenésével, ami együtt járt az eretneküldözéssel, a kereszténységgel szembeni ellenérzések is hevesebbé váltak.

 

A királyi családban sem volt teljes a nyugalom. Kinga már távozott lengyel földre, hogy Szemérmes Boleszláv különös, szűz felesége legyen. Ám a tizenhárom éves Anna, IV. Béla addigi kedvence, már öccsének születése pillanatában megérezte, komoly vetélytársra akadt, aki könnyen elhomályosíthatja őt. A keresztelőn már féltékenyen szóvá is tette testvéreinek:

– Egyikünk születésekor sem rendezett Apu ekkora ünnepséget…

S hogy előérzetei nem csaltak, annak bizonyítékaként királyi Apu nem őt, az addigi kedvenc lányát kereste elsőként szemével, amikor a családi lakosztályba tért országos gondjai elől menekülve. Csak másodikként került rá sor, a bölcső szemrevételezése után. No persze, minden újszülött érdekes, ez történt húgai születésekor is, de ez most mégis más. A „végre megszületett a trónörökös” hangulata nem akart a „minden csoda három napig tart” törvényének eleget tenni. Királyi Apu áradozásai, tervezgetései, miként fogja fiát oktatgatni az országlás és hadvezetés tudományára is, ott játszódtak le a féltékeny hercegnő szeme előtt és füle hallatára, csepegtetvén a kígyómérget lelkébe, míg ki nem csordul. Féltékenységét növelte közelgő felnőtté válása (valójában már el is érte a férjhezmenetelhez szükséges kort, hisz betöltötte a tizenkettőt). Bármikor beteljesülhetett rajta is a királykisasszonyok szomorú sorsa: egy politikai szerződésben fizetőeszközként használják, és száműzik egy idegen országba egy király vagy herceg ágyába. Királynővé válás? Hát igen, az is lesz belőle, de akkor is egy idegen országban, s ritka az olyan királynő, mint az édesanyja, akinek szerelem jut osztályrészül. Talán eddig álmodozhatott, hogy ha nem születik fiútestvére, akkor akár Magyarország királynőjévé is válhat, ha közben Margitot férjhez adják… De most ez a lehetőség szertefoszlott. A tatár fenyegetés is feltehetően szükségessé teszi majd egy újabb szövetség megpecsételését egy magyar hercegnő férjhez adásával…

István pedig, mintha tudta volna, hogy egy beteges baba mindig több aggódó szülői figyelmet érdemel, tett róla, hogy az ilyent meg is kapja. Lett is Jürkének baja vele, nem is kevés. Egy beteges gyermek mindig hamar megtanulja, hogy a sírása, hisztije milyen hatásos fegyver, főleg, ha ő a kicsi a fiú[3], a trónörökös és… Főleg testvérkonfliktusban milyen jól fel lehet ezt használni… No, persze, amikor már helyváltoztatásra is képes lett, elsőként pont az Anna kedvenc babáját tette tönkre… Tudta ő, ki a főellenség. S amit a bosszúálló fúriává vedlett nővére érte kapott, az sem növelte köztük a testvéri szeretetet. Anna hamarosan a maga pártjára állította húgait és nővérét Margitot is.

 

Miközben keletről egyre nyugtalanítóbb hírek érkeztek a tatárokról, a kunkérdés egyre jobban elfajult. IV. Béla király észrevette, hogy a kunok ellen hozott vádak túlnagyítottak, néha egyenesen koholtak. Átlátott a szitán, mégis besétált a csapdába. A felfújt vádak lekicsinylésével pont azok malmára hajtotta a vizet, akik azt akarták bizonygatni, hogy kunpárti, és a magyarok kárára elfogult új alattvalóival. Ennek ellenére el kellett jönnie 1240 végének, amíg a bajok orvoslására a kun és magyar vezetőket a Kő-monostorban tárgyalásra hívja össze. Döntés született arról, hogy a kunok ne éljenek ezután tömbben, hanem szétosztva Magyarország megyéiben, s a kunok és magyarok közti nézeteltérések elsimítását az ispán hatáskörébe helyezték. Kötöny kán és családja e szétosztással Pest vármegyébe került.[4] A kunok ugyan morgolódtak teljes szabadságuk elvesztésén, de lassacskán kezdték alávetni magukat az ekkor hozott döntéseknek, s a béke kezdett helyreállni. A király pedig 1240 őszén kezdett neki valójában a határvédelem megszervezésének. Ám Kárpátok hágóin a gyepűzónában felépített torlaszok, amelyek több századon át sikeresen védték az ország határait, a tatárok ellen hatástalannak bizonyultak. Batu kán csapatai több ezer szláv favágót hoztak magukkal, akik hamar lebontották a torlaszokat.

 

[1] A sztyeppe török és mongol nyelvű népeinél a nemzetség neve. Innen származik a horda szavunk, mely utólag pejoratív jelentést kapott.

[2] Tízezer lovasból álló sereg

[3] Arról a korabeli források nem adnak számadást, hogy a magyarok hány „lenézett” kun lányt raboltak el, erőszakoltak meg, egy olyan társadalomban, ahol divatos volt a rablás általi nősülés. Írott forrás a kunok panaszairól nem maradt fenn. Ami írva fennmaradt az pedig csak az érem egyik oldalát írja le.

[4] Ahogy Gerald Makó doktori disszertációjában rámutat, (https://www.academia.edu/993993/Two_Examples_of_Nomadic_Conversion_in_Eastern_Europe_the_Christianization_of_the_Pechenegs_and_the_Islamization_of_the_Volga_Bulghars_tenth_to_thirteenth_century_A.D._?auto_download=true&email_work_card=view-paper ) a nomád népek monoteista vallásra (kereszténység, iszlám, júdaizmus) való áttérítésének feltétele a letelepedés volt. A e népek közt (magyarok!, besenyők, kunok, volgai bolgárok) a híttérítés mindannyiszor kudarcot vallott amíg a nomád életmódot folytathatták. A magyarok az augsburgi vereség és a kalandozás elakadása után, a besenyőké a magyarországi illetve a kievi ruszbeli letelepedése után, a kunok tényleges megkeresztelkedése is csak a letelepedésre kényszerítésük után vált lehetségessé, ahogyan a volgai bolgárok iszlamizációja is. A saját (nomád-magyar) és a besenyők térítésének tapasztalataival az ország történelmében teljesen érhetetlen IV. Béla hibát hibára halmozó politikája a kunokkal kapcsolatban.

 

[1] A sztyeppe török nyelvű népeinél a nemzetség neve. Innen szármzik a horda szavunk, mely utólag pejoratív jelentést kapott.

[2] Tízezer lovasból álló sereg

[3] Magyarban nincs, de más nyelvekben, például a románban külön neve van a legkisebb fiúknak a családban, (mezin), akiknek  sajátos a helyzete, fokozottabb szülői „kényeztetést” védelmet kapnak. Ezzel szemben a legkisebb lánynak nincs saját neve. Magyarban „öcs” a kisebb fiútestvér neve. Ha tíz gyermek van egy családban, a másodszülött fiú akkor is az elsőszülött lány öccse. „Mezin” (legkisebb fiú) csak egy van.

[4] http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C5%91monostori%20gy%C5%B1l%C3%A9s.html

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző Vandra Attila 709 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.