Napló: – Szóval a stílusod! Mi van vele?
Gazdi: – Történt, hogy a Toronyban – hála Istennek – felbukkant egy bizonyos, profi esztéta: Kádár Móric „személyesen”. No, őkelme rendesen ráhúzta a vizes lepedőt a prózai írásaimra.
Napló: – Mit kifogásolt Kádár (Vitéz) Móricka?
Gazdi: – A rengeteg szóismétlést, a felesleges hogyokat, a választékosság hiányait. Ugyanakkor elismerte, jó ízű némelyik írásom. Ez jól esett, de a feddés nem annyira.
Napló: – Szóval akkor neki köszönheted még a Verő-díjadat is?
Gazdi: – Látod, azt azért nem hiszem. Egyrészt mástól is tanultam, másrészt eredetileg is volt bennem egy késztetés az alaposságra, a hitelességre és a képszerű meseszövésre, az animálásra stb. De arra is, hogy a való élet igazi problémáit igyekezzek megragadni az irodalom, közelebbről a kispróza eszköeivel.
Napló: – Hallod-e? Ez úgy hangzik, mit egyfajta ars poetica.
Gazdi: – Meglehet, de nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy minden rosszban van valami jó. Már régen éreztem – akárcsak Quasimodo, amikor a bolondok pápája lett – nem „kóser” minden a világommal: a korábbi írásaimmal, de az újabbakkal sem vagyok teljesn elégedett. A bizonyos rossz pedig a torony letámadása volt. Itt volt az ideje, hogy újra fésüljem a 7toronyba eddig felrakott, minden írásomat. Adott esetben búcsút vegyek azok némelyikétől.
Napló: – Ez azt jelenti, valamiket törölni fogsz az írásaid közül?
Gazdi: – Ördögöd van: azt.
Napló: – Tudod ugye, a helyesírással vannak még tetndőid. Pl. az előző részben hagytál egy felesleges betűt.
Gazdi: – Sajnos, így van. Koncentráció hiánya ez. Egy kicsit vádolom az angol nyelvű klaviatúrámat is, mert folyvást lekopnak róla matricabetűk, főleg a magyar ékezetűek. Tudod, ide írok egyből, nem szövegszerkesztőbe, és nem, copy-zok.
Napló: – Ez gyenge kifogás. Tessék jobban figyelni!
Gazdi: – Értettem, uram! Ezzel vége a Quasimopdo-párhuzamnak.
Napló: – Kár. Sok minden sántít még.
Csillag Endre : Quasimodo szindróma
