Hányféle szürkéjét láthatom
a búsuló novemberi égnek,
ahogy a rongyos fellegek
varjúcsapatként gyülekeznek?
Fehéres pára ring az ágakon,
galambszín ködbe fúl a távolom.
A tó fölött lógó függönyét
lebegteti még ezüst-szürkén,
mint hullámok törnek szét
szűkölő szelekkel a part kövén.
Felhősárkány takarja a bágyadt Napot,
opálos korongja acélosan ragyog,
koszos foszlányok feslenek az égen,
a kékek oldódnak fém-szürkében.
Majd ólomszínre váltó gombolyaga
sötét árnyként bekúszik agyamba,
napomat fásult közönybe fullasztja,
súlyos felhőkönnyét szívemre hullatja.
Palaszürke sátrát a világra borítja,
indián nyarunkat végleg elsiratja.
Lelkes amatőrként 19 éve írogatok. Témám földön, égen, avagy az életben hever...csak észre kell vennem. Mögöttem 5, magánkiadásban megjelent kötet. És az íráskényszer, hogy papírra vethessem gondolataimat.