Kiss-Teleki Rita : Helyemen

 

 

Itt a helyem, pont itt,

ahol éppen most vagyok.

Elfogadom magam, téged,

meg amit a sors adott.

Nem hasonlítok másra,

bennem ez van, megmutatom,

úgy halmozok hibát hibára,

mintha ez lenne a feladatom.

És hogy ki mit gondol –

ugyan kit érdekel?

Nem bújok sem mögéd

sem senki elől el.

Pici része vagyok én az egésznek,

keszekusza, összetett,

néha fejcsóválva néznek,

néha meg el… a fejem felett.

Szerző Kiss-Teleki Rita 65 Írás
1975-ben születtem, Tolna megyében. Középiskolás éveimet Bonyhádon töltöttem, innen költöztem Pécsre, ahol férjhez mentem és két fiúgyermekem született. Már család és munka mellett képeztem tovább magam, majd a válásom után Budapestre költöztem. Főleg verseket írok, de rövidebb novelláim is olvashatóak az irodalmi oldalakon. Verseim lírai hangvételűek, de gyakran dolgozok fel bennük tabutémákat is. 2019-ben jelent meg első kötetem El akartam mondani címmel.