Gyenge Ildikó : Élet

Mutasd meg magad,
te szánalmasan, füstölgő hitvány tűz,
mely könnyekkel itatott,
nedves fától füstölve pislákolsz,
hol van a nyár ereje belőled,
a parázsló jövő ígéretes tűz reménye?
Mutasd meg magad,
jer elő barlangodból,
ébreszd fel, mi bennem oly izgő-mozgó!
Eszedbe jut-e még a gyermekkori színes forgó,
mikor jövőbe látni volt jó?
Vagy rájöttél már rég,
mennyire hazug a felnőtt lét?
A felnőttkor tágas, virágos mezöjének látványa,
a rothadó fából készült emlékek állványa….
Mutasd meg magad élet,
hová bújt a tavaszi ígéret?
Miből szökken szárba a virág,
s mitől tudja a fecske, a haza vezető irányt?
Jer elő, állj ki ellenem,
vádolj, szapulj, hibáztass,
égess napsugárral, szakadó esővel bőrig eláztass!
Csak mutasd, hogy vagy!
Hogy lüktetsz, kényeztetsz,
hazudsz, majd becsapsz!
Sírjak tőled és nevessek,
kívül belül érezhesselek!
Mutasd meg magad,
te alamuszi csalfa jószág,
táncra hívsz, majd leültetsz,
kertembe emlékeket ültetsz!
Adj az ősznek új ecsetet,
hozza vissza nekem a színeket!
Őszülő fákat, ahogy álomba merülve,
mosolyognak, tavaszt remélve.
Mutasd meg magad élet!
Szunnyadó lelkem nem csupán ígéret!
Hogy érezzelek ereimben,
foghassalak ráncos, sebes,
meggyötört kezeimben.
Tedd fel görnyedt hátamra
az általad font rőzsét,
had vigyem, had vigyem még…..
Mutasd meg magad élet,
te adakozó, örök megfosztó,
mennyit ér az olcsó, s mennyit a drága posztó?
Mondd nekem élet,
hogy, a beteljesületlen szerelem is szép,
egy pillanat ér annyit, mint egy év,
van még az égen szivárvány,
s a földön van érték,
mit gyarlóság nem tép szét!
Mutasd meg magad élet,
hogy vezet út még a jövőbe,
ha tiszta szívvel, őszintén és bátran lépek,
s, hogy a halál, nem kezdődik a bölcsőben.
Hogy vannak még kincsek, ott belül,
szélcsend, ha a vihar elül,
mutasd meg, nem hiába létem,
s engedd meg,
hogy újra vörös legyen vérem!

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Gyenge Ildikó 0 Írás
Magamról Az élet egyik legmeghatározóbb mozgató ereje a szeretet. Számomra mindenképp. Minden emberi cselekedet abból vagy annak hiányából indul. Nagyon meghatározó a gyermekkorban megélt érzelmi világ, honnét és mivel indulunk, mit adunk tovább. Hogyan tudjuk kibontani a velünk született ajándékokat, hogyan tudjuk áramoltatni érzelmeinket. A családnak meghatározó szerepe van ebben. Mint egy aranyfonál, átszövi mindennapjainkat, benne van cselekedeteinkben, döntéseinkben. Irányt ad életünknek. Gyerekkorom óta úgy érzem, a lelkem egy daloló madárka. Mindenről dalol, ami megérinti, mindenről, amit a világban érzékel. Sokáig őrizgettem e madárkát egy ketrecben, elrejtve mindenki elől, félve, hogy dala másoknak nem fog tetszeni. Ma már tudom, hogy e madárka nem azért dalol, hogy tetszen másoknak, hanem mert a dal kikívánkozik belőle. Ha e dal mégis megérinti valaki lelkét, akkor azzal teljesíti azt a vágyam, hogy a világ fergeteges körforgásában adhassak magamból másoknak egy érintést. Egy simogatást, egy lélekemelést, szeretetet. Mindezt úgy, hogy nem várok vissza semmit, csak elfogadom az élet végtelen körforgását. Lelkem a széllel szárnyal, megosztom magam a világgal, csodállak téged, álmodban hozzád is benézek, arcodra mosolyt festek, érted csillagpor leszek, és nem is létezek. Gyenge Ildikó néven láttam meg a napvilágot, 1971-ben, egy gyönyörű októberi napon, melynek arany avara és illata jelentősen megbélyegezte érzelmi világomat. A Bega folyó partján, Zrenjaninban, az egykori Nagybecskereken (Vajdaság). Gyermekkoromat és ifjúságom nagy részét ott is töltöttem, majd a balkáni háború ideje alatt Szegedre költöztem. Büszke vagyok eredetemre, és hálás, hogy megismerhettem és megtanulhattam igen magas szinten egy másik nyelvet és egy balkáni nép kultúráját, szellemiségét. Mély nyomot hagyott bennem a szerb irodalom, költészet. Határon túli magyar révén mindig is fontosnak tartottam ápolni anyanyelvemet. Az általános iskolát szülővárosomban végeztem, anyanyelvemen, majd a középiskolát Újvidéken folytattam, pedagógiai szakon, szintén magyarul. Érdeklődésem az irodalom után kifejező volt, különböző pályázatokon vettem részt, vers és próza írással. A középiskola után filozófiai egyetemre iratkoztam, ahol a háború vetett véget tanulmányaimnak. Az élet különböző foglalkozásokat állított elém, több szakmát is kipróbáltam, de amire a legbüszkébb vagyok, az a hivatásom, az anyaság. Legnagyobb tanítóim az életben a gyermekeim. Régimódinak tartom magam, mert fontos számomra a család, az otthon, a szeretet. Olyan értékek, mely letűnőben vannak, melyek a mai elvárásoknak nem megfelelőnek tűnnek. Én mégis kitartok mellettük és ezt igyekszem továbbadni. Életemmel szeretnék példát mutatni, cselekedeteimmel és önzetlenségemmel. Gyerekeimnek és mindenkinek, aki a világban ehhez hasonlóan gondolkodik. Minden változik körülöttünk, éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy mi is tudjunk fejlődni, változni. És talán, amit még fontosabbnak tartok, hogy a körülmények ellenére tudjunk elfogadók lenni, és szeretetteljesen cselekedni, embernek maradni. Észrevenni mindenkiben a jót, ami egy kis biztatásra vágyik, s ha ezt megkapja, vulkánként tör ki az ember szívéből Számomra fontos, hogy az olvasó átérezze a verset, rá tudjon hangolódni, megérezze úgymond az „Illatát”, melyet belélegezve, átengedve magán, már saját élményként tudja kilélegezni. Valahogyan úgy jelenik meg egy-egy versem a képzeletemben, mint egy kuckó, melybe belebújva mindenki megtalálja saját lelke egy darabját.