Címe:Égtájak merőlegesén
Mi az én didergésem?
Átok vagy fohász?
Szikláknak feszülő tenger
indulatrajzolata?
Időnk csillagporában
kitáruló szárnyak?
Pikkelyes rozsda repülésünk ívén?
A moccanatlan táj rezgő forróságában
fejtetőre állt zenit?
Csönd és csömör lakmározhat rajtam,
marad a hangom, marad a vérem,
de a szó kevés, ha szó marad,
és a fegyvereimmel sem megyek semmire
ronthatatlan arcoddal szemben:
szerelem!
Égtájak merőlegesén didergek.
Gyönyörűséges ellenségem,
üldözőm,
engedj végre leszállnom a földre,
adj ennem, innom,
hogy életre melegedjek végre!
Címe:Ezeket a szavakat
Itt a keresztnél
emlékre
váltanak a zöldek.
Az út időtlen,
történik
ami volt.
Látom a templom tornyát.
A test és füvek között
átjár valami.
Olyan csend van,
hallom egy darázs szívverését.
A szavakat néhány
kukoricaszár jegyzi,
magasságba
mártott fényes betűk.
Címe:Kettőszázhuszonnyolc éj
Az idő elfolyik,
zárt ujjaim között por marad,
utána
szél fújja el azt is nyomtalan,
csak a keserű íz marja még a számat,
levegőtlenség van a tüdőm hajlatában,
szívemben a fény mi téged tükrözött,
csendben mattul,
talán el is tűnhet majd nyomtalanul,
ha nem várom majd, hogy jöjj
és a süket csendben
hangod sem hallom már
és látni fogom végre ,
hogy milyen tág a határ,
a fák, majd újra égig érnek,
lelkemben tiszta vágyak zenélnek
és nem várok rád többé.
Újra íze lesz a nyárnak,
illata lesz minden éjszakának
és nem tudom majd azt,
amit ma még igen:
kettőszázhuszonnyolc éj telt el nélküled.
