Míg a gyertya csonkig ég,
lepergetem múltam filmjét.
Vártam rád, hol sírt a szél,
s tarajos hullámcsipkék
gyászfátyolként hulltak szét
parti kövek szegletén.
Vihar-jajongás szívemig ér,
s lassan betakar a néma éj.
Sikolt a szél, és tóba fúl,
álom és vágy a múltba hull.
Elszálltak évek, s az ifjúság,
s mi még maradt, enyészni vágy.
Nem kell többé várnom rád,
az emlékezet magába zárt.
Jajong a vihar, kigyúl az ég,
s a gyertya lassan csonkig ég.
