Negyvenhat éve jelent meg az első írásom. Ez volt az.
I.
Mr. Brown felébredt. Bekapcsolta személyi hangját, a rádió készüléket, melyet a Nagada műbolygó minden lakójának viselnie kellett. A személyi hang nappali kötelező hallgatását már az új kormány rendelte el.
Szóval Mr. Brown bekapcsolta a személyi hangját. „Jó reggelt, hallgatóink! A Nagada hangja rádióadó 35. szektorának adását hallják. Köszöntjük a 35. szektor 60 éves, ma nyugdíjba vonuló polgárait:
Mr. Broughton
Mr. Hyde
Mr. Johnson…”
Mr. Brown szórakozottan kevergette kávéját. Elmosolyodott. Holnap az ő nevét is felolvassák. Ó, ha a fia ezt hallaná. De ő másik szektorban él. A szektorhatárokat az új kormány lezáratta.
„… Mr. Cartwight
Mr. Woodhouse
Mr. Longfellow
Meghívjuk Önt és kedves feleségét a hagyományos búcsúztató ünnepségre a szektorközpontba.
Gazdasági mutatók a 35. szektorban…”
Mr. Brown megszokta, hogy csak azt hallja, ami érdekli. Ezt a képességét régen kifejlesztette a feleségével folytatott hosszú beszélgetések során.
Elköszönt feleségétől. A szalagjárdára lépett.
„… Nagada földrajza. Műsor tanulóknak. Nagada műbolygó; lakossága 341 millió; átlagos lélekszám a lakószektorokban 1,9 millió…”
Semmi baj. A demográfiai robbanást lefékezték. Hála a kormány intézkedéseinek. Azt suttogták az átlagos életkor jelentősen csökkent. De ez mit számít, ha az ember nyugodtan kényelmesen él, elvégzi munkáját.
A kormány megoldotta az energia-problémát is. A régi időkben napokig nem volt fűtés és világítás. Leálltak az üzemek, a selejtes robothegyeket visszaszállították a kohókba és újabb selejtet gyártottak. Akkor szerelték fel az új típusú reaktorokat.
A hivatalban ellenőrizte a számítógép jelentését. A gépek terv szerint dolgoznak. Húszezer robot naponta. Selejt nincs. Reklamáció nincs.
Munka után mindig sietett haza. Az nap nem. Elvégre az volt az utolsó munkanap. Csavargott a régi városrészben, sivár beton-, és acélfalak között. Meglátogatta a Komputer Könyvtárat. A fogadóteremben egy szőke hölgynek ütközött.
– Uram, miről óhajt információt?
Zavarában csak makogott:
– Az… az energiaellátásról.
– Űrvároséról?
– Igen… igen az űrvároséról.
– Fáradjon a hetes fülkébe!
Megzavarodott. Nem érdekelték a képek. Tudott annyit az új reaktorokról, amennyit szükségesnek tartott. Megvárta, míg a tervrajzok átvillognak a képen és haza indult.
II.
„Jó éjszakát kíván a Nagada hangja.”
De Mr. Brown még nem feküdt le. Előkereste a régi rádiókészülékét. Meghallgatta a Ryton bolygó rádióadását. A megbuktatott kormány több tagja a ryton bolygóra menekült. „Káli, Síva isten felesége, a harc istennője…”
Néha eljutott tudatáig Mrs. Brown zsörtölődése:
– Még bajba kerülünk miatta. Úgy sem érted. Minek hallgatod?
„A rádzsa halálakor feleségét, Káli istennő szólította magához. Az asszonyt elégették…”
Mr. Brown valóban nem értette, miről beszélnek. A Nagadán nem tanítottak történelmet, filozófiát, halott terrai nyelveket, csak természettudományokat. Tetszettek neki a dallamos idegen kifejezések. Furcsa, titokzatos hangulatuk volt. Titokzatosabb, mint egy új típusú munkaszervező robot tervrajza. Mr. Elaludt anélkül, hogy a rádiót kikapcsolta volna.
„Hogy keletkezhetett a nácizmus és a hinduizmus sajátos keveréke. Erről szól következő műsorunk: A robot mutáció statisztikai valószínűsége. A műsort vezeti Mr. Benath, rádiónk Nagada-szakértője…”
És eljött a nagy nap reggele.
„… Mr. Brown…” – olvasták a Nagada hangja rádióban.
Néhány óra múlva ott álltak a szektorközpont előcsarnokában. Az irányító robotok más-más ajtóhoz irányították őket. Az ajtó kinyílt. Egy robot elkérte személyi hangját és a meghívóját.
– Mr. Brown?
– Igen.
– Fáradjon be.
Belépett. Négy robot megragadta és egy szállítószalagra kötözte. Mr. Brown még el tudta olvasni a feliratot:
A REAKTORTÉRBE
