Sárszagú utcák, szétbomlott terek,
penészzöld a szád, mikor megteremtelek.
Szemgödreidben rózsaszín álom fullad,
hangszálaidon tíz polip, mind túl nagy.
Nem kapok levegőt, pupillámban úszik a város,
adjatok esernyőt, ha fejemre omlik a bájos
arcú, rothadó valóság,
ujjaim aggodalmak fémlábai tapossák.
Szénfekete ruhák, szaggatott lelkek,
elfogysz hirtelen, ha rossz irányba terelnek.
Tenyered vonalaiban sorsok vesznek el,
csak a sárgán villámló haragod érdekel.
Nem kapok levegőt, véres könnyem ömlik,
remegő hangom kéken visszaözönlik.
Félt, de felébredt
a vállaimon szunnyadó lélekzet.
Lilaakác a hajad, borzosak a kapillárisaid.
Elfelejtett rémálmok fonják össze napjaid,
rajzoltam cipőt is neked, de túl nagy,
Minden egész barnán rianó vad.
Nem kapok levegőt, aszfaltra folyik a szívem,
halkan beszélsz hozzám, de én mégsem értem
szavaid hieroglifáit, nézd, világít
előttem a múltam.
Téglavörös hibáimból dadogva élni tanultam.
Legutóbbi módosítás: 2025.10.10. @ 18:40 :: Bereczki Gizella - Libra