„A házasság az európai hagyomány és a hatályos magyar jog szerint egy felnőtt férfinak és egy nőnek jogilag elismert és szabályozott életközössége.[1][2] A házasság egyéb formái is léteznek: számos társadalom ismeri a poligámiát, ahol egy személynek több házastársa lehet. 2001-től kezdve számos ország jogrendszerében a házasság fogalma kiegészült az azonos neműek házasságával.” (Wikipedia).
Nem mindig és nem mindenhol volt, és van ez így. Ismerjük ugyanis az élettársi kapcsolaton kívül – amely jogilag csaknem ugyanolyan erős társadalmi kapcsolat -, mint maga a házasság, a vadházasságot, az időleges összeállást stb.
A házasság nem túl régi kategória. Történetiségében erős változások mentek végbe a társadalmak fejlődés során.
Az asszonyrablás, nővásárlás csaknem kiment a divatból, sokat módosult szerződéses jellege, ám ami a fő funkcióját, az utódlást, az önerőből történő „szaporodást”, a fajfenntartást illeti, egyetlen forma, az azonos neműek házassága, eredendő meddőségénél fogva, kilóg a sorból, természetellenes, megtűrt kategória egyre több társdalomban.
A termékeny házasság a társadalom alapját, a szaporodni képes, „egészséges”, természetazonos családot hozza létre. Természetes folyományú következménye ennek a társadalmi elvárásnak, hogy mind a férfi, mind a nő csonka családját is egésznek tekinti a társadalom, amennyiben az saját utódot, utódokat nevel, tart el, de akkor is, ha különféle természetes okokból meddő.
A természetes házasságoknak mindenképpen prioritást kell élvezniük a társadalomban, míg a megtűrteket nem érheti üldöztetés, és a természetesekkel közel azonos jogellátás illetheti meg őket, ha nem saját utódokat tartanak el, nevelnek fel, a társadalmi normáknak megfelelően.
Az ember, mint élőlény, társas lény is egyben. Ez kettős jelentéssel bír: csoporthoz, csapathoz, „hordához”, törzshöz, nemzetséghez, nagycsaládhoz, másrészt egy vagy több társhoz kell tartoznia ahhoz, hogy lét- és fajfenntartási funkciójának eleget tudjon tenni. Ehhez társának, tásainak más neműnek kell lennie, és célszerűen egyedi családban/családokban kell élniük.
A férfi genetikailag poligám. A nő inkább monogám, de ez az attitűd éppen változóban van. Az élővilágban minden közbenső formára – a nem váltását is beleértve -, találhatunk pregnáns példákat.
A keresztény, a magát világinak – szekularizálódás – mondó és más vallású társadalmakban a házasságot egyházi és állami „ceremónia” hitelesíti, ismeri el jogszerűnek. Az egyházi nem előfeltétele az állami jogszerűségnek. Van, ahol ez éppen fordítva van.
A házastársi kapcsolatokban nem az anyakönyv vezetőnek, az oltári szentség kiszolgáltató lelkésznek, sokkal inkább a hallgatólagos vagy írásos megegyezésnek, esetenként a közjegyzőnek van szerepe.
Sajnos a kettős jogszerűséget kimondó iratok sem garantálják, hogy a házasság jó lesz, és fordítva: jó lehet egy életközösség „papírok” nélkül is.
A házasságok a konvenciók és azok változásának rabjai.
Ilyen konvenció pl. – amiben semmi rosszat sem látok -, hogy a házasságnak évfordulója van. De minek nincs manapság?!
Az én és a nejem hatvanadik házassági évfordulója az oka, hogy ezt az eszmefuttatást papírra vetettem.
Egyáltalán nem kötelező a fentiekkel egyet érteni. Egy dolog azonban nem tagadható meg tőlünk, mégpedig az, hogy hol így, hol úgy éltünk, de házasságunk természetes, termékeny volt, és kiállta az évtizedek próbáját, több mint két emberöltőn át.
Legutóbbi módosítás: 2025.02.04. @ 09:16 :: Csillag Endre