A 7torony alapításának évfordulójára, az alapító emlékére
Korhadt ablakon belibben egy porszem,
körötte csend amerre száll,
álmos szú perceg a fában,
a padlón,
lehullott vakolat botorkál.
Alszik minden, csendes a reggel,
tágra nyílt szemével még álmot lát a ház,
talán egy rebbenő másik világot,
ahol a kertben, élet szaladgál.
Hol rózsa nyílik és illatos szirmán,
egyensúlyozva ül a bogár,
szellő lebben és a farakás alatt,
picike egér kapargál.
Gyermekzsivajról szól az álma,
kutyaugatásról, mit elvisz a szél,
meztelen talpak csattogásáról,
halk mesékről, ha eljön az éj.
Álmos pókháló leng a falon,
nagyot ásítva ébred a ház,
tető reccsen, a roskadó padlás
jajongva emberi kézért kiált.
Csend van.
Az öreg házban,
padló résekben fekszik a múlt,
kinyújtózik a reccsenésre,
majd surranva, kúszva visszasimul.
Aprócska porszem a nap sugarában,
halkan siklik, dacolva száll,
letelepszik az asztal lapjára,
és a falon lógó vak tükörben,
újra álmodja otthonát.
