Ma minden ködbe veszett.
Túlpörögtem.
Ülök a fotelben,
S legszívesebben fel se állnék.
Lököm magam egyik helyről a másikra.
Csak elindulni lesz nehéz – gondolom.
Unottan, kedvetlenül felkapom a ruhát,
a színekre most nem figyelek, majd kilépek a kapun.
Végigveszem fejemben a napi teendőket,
S apró fintor a gondolatsor végén.
Egykedvűen
„a világ is ellenem van”
hangulatban indulok a járdán.
Egy pár jön velem szemben.
A járda keskeny, félreállok.
A pár egyik tagja egy idősebb nő,
karjára támaszkodva egy tinédzser leány.
Biceg.
Látható, hogy minden mozdulata fáj.
A lány mosolyog.
Mellémérve kedvesen,
de nehézkesen hozzám szól:
Köszönjük!
Küszködik a járdán tovább.
Felszáll minden köd.
Utánanézek.
Mellette kinyílt minden virág…
