Petrozsényi Nagy Pál : Az ember tragédiája

A magas, atléta termetű vezér intett a többieknek, tegyék le a tulkot, pihenjenek. Megtörölte arcát, melege volt, és el is fáradt eközben. Fia aggodalmasan mutatott a magasba.

– Á, nnnou! – legyintett jelezve, hogy nem kell félni egy kis zuhétól.

Leültek, és várakozóan néztek a csapott homlokú vezérre. Az kivágott kőkésével egy darab húst a tulok combjából, és nekilátott az evésnek. A többiek mohón követték. Hirtelen megdördült az ég, és már esett is. A vadászok egy fa alá húzódtak, és türelmesen várták, egyre várták, hogy elálljon a zivatar. De az csak nem állt el, inkább jobban rákapcsolt, s csakhamar elkezdett villámlani, dörögni.

– Deu du, deu duuu! – borultak térdre a vadászok, hogy kiengeszteljék a föld és ég Urát.

Semmi változás, kivéve annyi, hogy belecsapott a villám a tulokba. Tehát rá haragszik – kanyarított ki a vezér sebtében egy darabkát a villámsújtotta állatból, azzal, huss, kiinalt az erdőből. A többiek utána. Még néhány perc, és elérték a barlangot. Itt tanyázott a klán, mely nagy ovációval fogadta, amíg rá nem jött, hogy ezúttal semmit sem hoztak a vadászok. A vezér magyarázóan mutogatott az égre, majd egy inas, töpörödött öregre, hogy kivételesen egyék meg a nagypapát. Ekkor eszébe jutott a húsdarab.
– Happ! – vetett egy falatot borzas hajú nejének, a többit megtartotta magának.
Hanem ez a hús egészen más hús volt. Finom, ropogósra sült, amilyet addig még soha életében nem evett.
– Deu du, deu duuu! – borult le ismét hálásan, mert hiszen kinek köszönhette volna, ha nem a föld és ég Urának.
Attól fogva őkelme nem akart csak sült húst, vízben főtt bogyókat és magvakat burkolni – hála a tűznek, illetve Istennek, aki még arra is megtanította, hogyan csiholjon tüzet két kődarabbal.

Nappali sötétség

Egyszer egy kis városra fényes nappal ráborult az éjszaka. Az emberek nem hittek a szemüknek, főleg azok, akik még sosem láttak effélét.
– Mi ez, úristen, mi történt? – kérdezgették egymást rémülten.
– Én tudom – hadonászott egy kínai. – Az ég sárkánya támadt a napunkra, el is nyeli azonnal, ha nem űzzük el a bestiát.
– Hogyan, egyáltalán lehetséges ilyesmi?
– Lehetséges, legalábbis nekünk Kínában mindig sikerült. Nem kell hozzá más, mint dob, puska, ágyú és egy jó torok, amiktől eddig még minden sárkány berezelt.
– Mese – legyintett egy sötét bőrű arab lenézőn. – Nem sárkány itt a ludas, hanem Széth, Ozirisz isten testvére, aki éppen most harapja ki a sólyomfejű Hórusz szemeit.
– Ki az az Ozirisz, Széth, Hórusz, és mi köze Hórusz szemének a napunkhoz? – értetlenkedtek az emberek.
– Hát csak az, hogy Hórusz bal szeme a hold, a jobb pedig az a nap, amiért annyira izgultok.
– Miért, nem kellene izgulnunk?
– Nem, mert… Hallottatok Thot istenről? Szóval róla sem. Mindegy, várjunk türelemmel, amíg Thot isten meggyógyítja Hórusz szemeit, mert meggyógyítja ám, és utána még szebben fognak ragyogni, mint azelőtt.
– Miket habogsz itt összevissza! – háborodtak fel erre többen is. – Isten csak egy van, egyetlen egy, aki éppen a bűneink miatt háborog – dideregtek a hirtelen támadt hidegben. – Inkább imádkozzunk, és próbáljuk kiengesztelni, még mielőtt örök sötétségbe borítaná a világot.
– Úgy van, szaladjunk a templomba! Halljátok? Már szólnak is a harangok.
– Eljött a leszámolás órája! – hirdették a papok a szószékről. – A Sátán és démonai, nem Isten akar elpusztítani bennünket. De csöppet se féljetek, Isten nagy és irgalmas. Bánjuk meg a bűneink, és fohászkodjunk, mert csak Ő, de csakis Ő szabadíthat meg a Gonosztól.
Így is tettek, fohászkodtak, és még ma is élnek, ha meg nem haltak azóta.

Híd a mennyekbe

Ugye, mindenki látott már szivárványt. Én is, és ilyenkor mindig az jut eszembe, amit a dédapám mesélt erről valamikor.

– A szivárvány – magyarázta félig évődve, félig komolyan – az a híd, mely elvezet bennünket a mennyekbe. Aki meg csak úgy átsétál alatta, fiúból lánnyá, lányból pedig fiúvá változik. Téged melyik út érdekel?

Nem rossz, mi? Gondolom, egész jól jönne Conchita Wurstnak[i] és a hozzá hasonló uraknak, hölgyeknek. Később azt is megtudtam, hogy a tövében akár kincs is lehet elásva. Ez már job­ban érdekelt, és bizony többször megkísértett a gondolat, hogy magam is szerencsét próbáljak. Aztán még sem próbáltam. Ja, valószínűleg emiatt nem lett soha gazdag pasi belőlem.

Napjainkban

Egyszer egy tv-riporter megkérdezte az utca emberét.
– Mondja, uram, maga szerint ki teremtette a világot?
– Mit tudom én – rántotta meg a vállát a meglepett járókelő. – Én biztosan nem. Talán kérdezze meg a haverom, az minden rüfkével lefekszik.
– Vicces ember. Imádom a humorát – lépett ezután a riporter egy tizennégy éves formájú diákhoz. – Helló, öcsi, kérdezhetek tőled valamit?
– Benne leszek a tévében?
– Máris benne vagy.
– Akkor kérdezhet.
– Vajon kire és miért haragszik Isten, amikor villámlik és mennydörög?
– Jól van? – tapogatta meg a fiú a riporter homlokát? – Ott van pár lépésre egy patika. El tud menni odáig?
A férfi tovább tallózott, és leszólított egy bokor alján sziesztázó közmunkást.
– Kellemes pihenést! Megzavarhatom egy pillanatra?
– Munkaidő közben? Tiltja a szabályzat.
– Elnézést, csak azt szerettem volna kérdezni, tudja-e, kinek, minek tulajdonítható a napfogyatkozás? Egyáltalán van-e valamilyen összefüggés a technika és istenhit között?
– Miért, maga nem tudja?
– Dehogynem.
– Akkor miért kérdezi?
– Köszi a választ, esetleg Ön többet tud a dologról – fordult egy mellette elhaladó alakhoz.
– Tessék?
A riporter megismételte a kérdését.
– Nos, attól függ, milyen szempontból közelítjük meg a problémát. A Biblia szerint természetesen Isten teremtette a Napot és Holdat is. Egyrészt azért, hogy „elválasszák a nappalt az éjszakától”. Másrészt égi jelként, mely szerint egyszer „a nap sötétséggé változik és a hold vérré, mindekelőtte eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja”. (Apostolok Cselekedetei: 2:20).
– Tudományos szempontból?
– Az a csillagászati jelenség, amikor – egyszerűen fogalmazva – a Hold eltakarja a Napot, és árnyéka a Földre vetődik. Világos?
– Mint a nap. Feltételezem, hogy a szivárvány keletkezésének okát is ismeri.
– Hogyne. Manapság még egy gyermek is tudja, miszerint akkor jön létre szivárvány, amikor a napsugarak fénytörést szenvedve tükröződnek vissza az esőcseppek függönyén.
– Tény, hogy az iskolákban így tanítják? De vajon igaz-e? Mit szólna ahhoz, ha én azt állítom, hogy a szivárvány Isten és a Föld szövetségének a jelképe? – provokálta a riporter.
– Miután szabad országban élünk, mindenki azt állít és hisz, amit akar, barátom.
– No, persze, persze. Amúgy hol dolgozik?
– Előadó vagyok a városi planetáriumban.
– Ja?! Akkor Ön mindent tud, ami a csillagos éggel összefügg.
– Mindent? Ne vicceljen! Nem vagyok én Isten, szerkesztő úr.
– Hohó, ezek szerint van Isten! – csapott rá a riporter.
– Majd ha tényleg mindent tudok, megmondom. Addig is kérdezze meg Őt magát! – mutatott az égboltra.
– Miért, Ön megtette?
– És ha igen, elhiszi?
– El. És mit válaszolt?
– Semmit – horgasztotta le a fejét komoran, és tovább-baktatott.

[i] Híres osztrák transzvesztita énekes.

Legutóbbi módosítás: 2022.04.23. @ 12:49 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Petrozsényi Nagy Pál 37 Írás
Nyugdíjas, román-magyar nyelv- és irodalomtanár vagyok. Nagyváradról érkeztem, pontosabban menekültem a Ceaușescu-korszak elöl Kecskemétre. Hogy mindenem az irodalom, nyilván már a mesterségemből is következtethető. Nem törekszem eredetiségre, minőségre annál inkább. Elsősorban a "megfelelő kulturált formában közölt" magvas, kritikai jellegű műveket és kommenteket részesítem előnybe.