Kovács Lászlóné, a falu lakosságának nagy részének Julika, aki távolságot tartott tőle, annak pedig Kovácsné kezében volt jelképesen a kulcs a polgármesterhez. Minden Julikán keresztül zajlott, aki hivatalosan takarítónő volt a hivatalban, de ő ezt nem szerette hallani. Ha bemutatkozott, mindig azt mondta, hogy ő a falu mindenese. Nagy eseményre készült, mert a fővárosból vártak vendégeket, és a jegyző rábízta a vendéglátást. Már előre boldog volt, hogyan nyalják meg a tíz ujjukat azok a pesti emberek az ő sajtos pogácsája után. Szépen összeírt egy listát, mit is kell vennie a boltból, majd elindult.
– Szervusz Marikám! – üdvözölte a kisbolt tulajdonosát, aki egy személyben eladói posztot is betöltött.
– Szép napot, Julikám! Mit adhatok?
– Hoztam egy listát, ide felírtam mindent, ami kell – adta át a cetlit mosolyogva. – Én vagyok a felelős, hogy minden rendben menjen a nagy fogadáson.
– Miféle fogadáson?
– Hát te nem is hallottál róla? Fontos emberek jönnek a falunkba, egyenesen Budapestről.
– Értem. Akkor odafigyelek, hogy csak szép árut vigyél – válaszolta Marika, majd komótosan nekiállt összeszedni a listán lévő dolgokat. Egyszer csak megakadt a szeme az egyik soron, és szomorú arccal szólt vevőjéhez. – Julikám, mi nem tartunk pezsgőt. Azt nem tudok neked adni.
– Micsoda?! Nem tartotok pezsgőt? Hogy-hogy?
– Nem vinné itt azt senki. A legtöbben a házijukat isszák, meg néha sört. Az van. Adjak belőle? – nézett reménykedve az egyre idegesebb Julikára.
– Sört? Megbolondultál? Majd pont sört adunk ezeknek az uraknak. A jegyző asszony világosan közölte, hogy pezsgő kell. Most mit csináljak? Már a városba se tudok bemenni, nincs rá időm.
– Először is nyugodj meg, hadd gondolkodjak egy kicsit. Én még vevőt nem hagytam cserben, most se teszem. Nézzük csak, mi is az a pezsgő? Végül is csak egy szénsavas alkoholos szőlőlé, nem igaz?
– És?
– Te, Julis, nekem van egy ötletem!
– Mondd már végre, nem látok az idegtől!
– Na, ide figyelj! Előre kitöltött pezsgővel fogod őket megkínálni. Szép poharakba kitöltve viszed be nekik – Marika már mosolygott.
– De mit, ha egyszer nincsen?
– Nyugalom. Viszel traubisodát, az szénsavas szőlőlé. Kiöntöd egy edénybe, majd egy kis vodkát locsolsz bele, így meglesz az alkohol is. Összekevered, és szépen merőkanállal kiadagolod a poharakba. Ennyi az egész! – majd győzelemittasan összecsapta tenyereit.
– Te, Maris! Ha ez beválik, én esküszöm, áldani fogom a nevedet, míg élek.
Julika az utasítás szerint járt el, bár fogalma se volt, mennyi vodkát is öntsön a szőlőléhez. Úgy vélte, nem szabad sajnálni, így egy fél üveggel beleöntött. Gondosan megkavargatta, majd miután a kicsit nyitott ajtón keresztül meghallotta, hogy véget értek a beszédek, és nekiláttak a pogácsájának, szépen kiadagolta házi pezsgőjét a poharakba. Megemelte a tálcát, de a térdei megremegtek az izgalom miatt, így inkább bement a terembe az ital nélkül.
– Ízlik a pogácsa? Nemrég sütöttem, még meleg – mosolygott a vendégekre, akik sűrű fejbólogatással jelezték, hogy ízlik nekik. Esdekelve nézett Etelkára, a falu jegyzőjére, majd megfogva a könyökét, lassan elkezdte húzni az ajtó felé.
– Mit szeretnél? – nézett rá kérdőn Etelka.
– Jegyző asszony! Segítsen egy kicsit nekem. Szolgálja fel a pezsgőt, nekem kicsit nehéz az a tálca.
– Rendben, beviszem.
Miután koccintottak, és Julikát már csak egy hajszál választotta el a szívinfarktustól, az egyik férfi vendég elismerően szólt.
– Ez igen! Elég ütős ez a pezsgő. Szerintem ez legalább húsz százalékos. Milyen márka? – kérdésével a polgármesterhez fordult, aki azonnal tovább hárította a válaszadást.
– Nálunk Julika a mindenes. Julika, milyen márkájú pezsgőt kaptunk? – nézett felé.
A falu mindenese összeszedte maradék lélekjelenlétét, megpróbálta legyűrni remegését és magára erőltetni egy kisebb mosolyfélét.
– Drága polgármester úr! Én ilyen fontos személyeknek nem szolgálok fel holmi bolti pezsgőt. Ez természetesen házi. Csak ez a méltó egy ilyen eseményhez.
A vendégek szája tátva maradt a csodálkozástól, a kérdést feltevő férfi nem is rejtette véka alá elismerését.
– Gratulálok önöknek a falujukhoz. Mennyi tehetséges ember van itt, még pezsgőt is készítenek, el vagyok ragadtatva.
Julika aznap a mennybe ment, három napig emelt fővel járta faluja kis utcáit, és szélesen mosolygott mindenkire.
