Bereczki Gizella - Libra : Toronytalálkozó pandémia idején

„A netes kapcsolattartás diadalmasat lépett előre a karantén három
hónapja alatt”, olvastam egy felmérésben, a személyes találkozás varázsát,
örömét viszont nem tudja pótolni.

Ezért is született meg egy forró nyári napon főszerkesztőnk, Serfőző Attila
fejében a gondolat, hogy Debrecenben, az ő házának kertjében látja vendégül
azon bátor toronytagokat, akiket a vészjósló adatok sem riasztanak el a találkozástól.

Igen ám, de mikor? A nyári kánikulát követő szép ősz reményében a szeptember
12-ei hétvégére bökött rá a naptárjában. Bár az okostelefon időjósa felhős, esős napot
ígért, szerencsére nagyot tévedett!

Attila rutinosan készült a kerti party-ra. A pázsitos udvar, az árnyat adó filagória, a
behűtött üdítők és italok, a hatalmas bográcsban rotyogó marhapörkölt garancia volt
a „megfelelő helyszínre”.

Sokszor eszembe jutott az utóbbi két év, a torony szükségszerű „felújítási” munkálataival
együtt járó új közlési, írásbeküldési módok miatti morgolódás, felháborodás.
Igen, meg kellett tanulni a szerzőknek épp úgy, mint a szerkesztőknek.
De a Héttorony falai „túléltek” már ennél nagyobb viharokat is.
A tagok is kalandoztak és kalandoznak a különböző irodalmi portálok között,
vagy élethelyzeteik miatt eltávolodnak időnként a toronytól, majd vissza-visszatérnek.

A Héttorony sokunknak olyan, mint egy „szülői ház”, aminek a kapuja mindig nyitva áll,
szeretettel fogadja a betérőket és visszatérőket, mert sok élmény,
értékes emberi kapcsolatok, kellemes emlékek rejtőznek a szobáiban.

Most Attila kertje volt a kihelyezett felolvasó terem, és érkeztek is sorra a vendégek.
Elsőnek Miskolcról Mester B. Éva nyitott be a kapun. Őt Csillag Endre követte.
Péter Erikáék Békéscsabáról jövet útba ejtették Nyíregyházát, ahol Radnó Gyuriékkal kiegészülve,
az óvintézkedéseket maximálisan betartva, szájmaszkban vonultak be.
Erika tetézte az óvatosságot: hátrakötött kézzel érkezett, hogy még véletlenül se ugorjon senki nyakába!
Lénát akaratom ellenére megsétáltattam, s mint elcsigázottan mesélte,
hamarabb szállt le a helyi járatú buszról három megállóval, a téves útbaigazításom
miatt. Mire visszaértem hozzá egy kis frissítővel, hogy kiengeszteljem, már az udvar
megtelt. Rózsa Ibolyka a lányával Hódmezővásárhelyről, Horváth Pisti pedig Bátai
Tibivel Pestről autózott le. A Gondola kulturális magazin nevében Thamássy Nagy Gézát
barátja is elkísérte. Tóth Zitut is nagy örömmel fedeztem fel az egymást köszöntgetők között.
Az egyik debreceni irodalom szerető és írogató üzletembert, Felföldi Józsefet,
Weisz György újságíró és felesége képviselte.

A vendégváró asztal kicsinek bizonyult, a táskákból, kosarakból sorra kerültek
elő a sütemények, pogácsák és egyéb finomságok.
Az csak a találkozó előtti napokban derült ki, hogy sajnos a határon túli,
a rendezvényre készülődő toronytársaink nem lehetnek velünk, így például
Vandra Attila szerzőtársunk medvehagymás pogácsája sem kerülhetett be
a csemegék közé. A járványnak „köszönhetően” Kisslaki Laciék, Thököly Vajk
és Aviék sem utazhattak.

Tóth Irénke futott be három óra körül, és már csak Nagy Horváth
Ilcsire vártunk, előbb türelemmel, majd egyre gyakrabban nézegetve óráinkat.
De mivel tudtuk, hogy Ilcsi az ország túlvégéről, Komáromból indulva,
Kovács Ágihoz betérve, hosszú utat tesz meg, megbocsátottunk neki.
A várakozás percei nem teltek haszontalanul. Attila „ház- és tárlatvezetést” tartott
ízlésesen berendezett otthonában és műtermében.
A vendégeknek nem esett nehezére betartani a házigazda kérését:
– Érezzétek otthon magatokat! A hűtőszekrényben és a dézsában találtok innivalót,
ki-mit szeret, szolgálja ki magát! „Fertőtlenítsen” mindenki kívül-belül, amennyi jólesik!

Közben a sütemények mellé felsorakoztak azok a kiadványok, amiket
a szerzőik közkinccsé tettek: Bátai Tibor Szelíd és kérlelhetetlen című legújabb kötete,
Vitéz Ferenc Nézőpont kiadványai és verses füzetei, a Héttorony antológiák,
Felföldi József Szavak cirkusza című adoma gyűjteménye.

Miután Ilcsi mögött is bezárult a kapu, kezdetét vette a „hivatalos rész”,
ahogy a főszerkesztő köszöntőjében megfogalmazta.
Az első és legfontosabb minden toronytalálkozón a Verő-díjak átadása.
Azt, hogy ki kapja és miért, gondosan ecsetelte Attila. „Nem biztos, hogy a díjazott a legremekebb író
vagy költő, de ha lojális és hűséges a toronyhoz, tesz érte, a közösségért, akkor ezt mindenképp értékelni kell.”

2020-ban három Verő-díjassal egészült ki a torony „dicsőség táblája”:
Kőműves Klára líra kategóriában, Rózsa Ibolya próza kategóriában, Radnó György líra és adminguru
kategóriában vehette át az elismerést.
Kőműves Klára az utolsó percig reménykedett, de végül nem tudott eljönni,
ezért nekem jutott a megtiszteltetés, hogy felolvassam a levelét, amit a találkozó résztvevőinek írt,
és elszavaljam a Bontogató című remek versét.
Rózsa Ibolyka és Radnó Gyuri visszaemlékezéseit a Héttoronnyal való első és azóta is tartó
„kapcsolatukról” élvezettel hallgattuk.

Műveik előadását követően Weisz György újságíró lebbentette fel a fátylat főszerkesztőnk
sportolói múltjáról, amikor kiderült, hogy anno ő közvetítette Serfőző Attila ifjú ökölvívó
egyik boksz meccsét.
Véletlen egybeesés, hogy Attila a felolvasások során kivételesen egy rövid prózáját adta elő,
amely egy ökölvívó edző „kirohanása” a szépreményű, ám lusta tanítványához.
Ahogy Csillag Endre találóan megjegyezte, a líra legyűrte a prózát ezen a toronytalálkozón,
mivel a többi előadó többségében verssel rukkolt elő.
Így a prózát csak Attila, Endre és Kisslaki Laci egyik derűs írásával, jómagam képviseltem.

A Gondola Kulturális Magazin nevében Thamássy Nagy Géza is köszöntötte a találkozó
résztvevőit, azon örömének hangot adva, hogy Debrecenben két jelentős irodalmi portál is
összefogja a művészet szerető és alkotó embereket.

A délután hátralévő részében a forgatókönyv szerint haladva léptek a napsütötte „pódiumra” az előadók,
ahol kivétel nélkül mindenki megizzadt a még mindig közel  harminc fokos meleg hatására:
Thamássy Nagy Géza, Péter Erika, Bátai Tibi, Mester B. Éva, Lente-Tóth Zitu,
P. Tóth Irénke, Nagy Horváth Ilona, Horváth István verseit élvezhettük,
s végül Csillag Endre visszaemlékezését, aki szem előtt tartotta azt az arany igazságot:
„A jövőt megírni lehetetlen, a múltat megírni kötelesség.”

Közben a házigazda már a marhapörkölthöz illő tarhonya köretet kavargatta a konyhában,
ami épp időszerű lett, sok korgó gyomor jelezte, hogy megízlelné a bográcsban illatozó étket.
– Sorban, mint a katonaságnál! – hangzott fel Attila vezényszava.
– Ott a tányér, evőeszköz, szedjen mindenki magának! A savanyúságok az asztalon a pálinkás poharak mellett!
A jóllakott gyomor, a vendégszerető házigazda és a jó társaság marasztaló hatását hamar megérezte mindenki.
Az utolsó előtti távozó csapat éjfél után indult a szállására, az utolsó „fecskék” pedig
hajnal fél háromkor léptek ki a kapun.

Mi volt a legnagyobb érdeme ennek a találkozónak?
Talán elmondhatom mindannyiunk nevében.
Az embereknek nagy szükségük van a feltöltődésre ebben a félelmet sugalló, sokszor lehúzó helyzetben.
Itt töltekezhettünk, nevethettünk, nosztalgiázhattuk és megállapíthattuk:
„A költészet hatalma sok „e világi” hatalom felett áll.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2020.09.20. @ 18:50 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bereczki Gizella - Libra 82 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."