Győri Nagy Attila : Most már végleg

Nyomtatás

Porhüvelyed elhagyva
a kapocsban megjelent a hiány.
Egy tágas űr kiáltott
némán a végtelenbe.
Kimondatlan szavak,
lassú könnyek,
fájdalom.

Érzéseim tanították elmém,
nyitották fel lezárt szemem.
Léted elevenebb,
támaszod erősebb lett.
Kizöldült ágak,
szilárd talaj,
remény.

Már nem kiáltom neved
világomba útitársnak.
Csak óvom, mi már a
részem, hozzám tartozó.
Megtaláltalak újra,
most már végleg,
legbelül.

Tudás talán vagy hit,
érdektelen válaszok.
Kinek köszönjem,
ki az, ki megáldott?
Szívem boldog,
nincs más
szempont.

Test nélküli jelenlétben
van, mi erősebb.
Megtartásához már
nem kezek kellenek.
Már tudom,
mennyivel
erősebb.