Hányféle szürkéjét láthatom
a búsuló novemberi égnek,
ahogy a rongyos fellegek
varjúcsapatként gyülekeznek?
Fehéres pára ring az ágakon,
galambszín ködbe fúl a távolom.
A tó fölött lógó függönyét
lebegteti még ezüst-szürkén,
mint hullámok törnek szét
szűkölő szelekkel a part kövén.
Felhősárkány takarja a bágyadt Napot,
opálos korongja acélosan ragyog,
koszos foszlányok feslenek az égen,
a kékek oldódnak fém-szürkében.
Majd ólomszínre váltó gombolyaga
sötét árnyként bekúszik agyamba,
napomat fásult közönybe fullasztja,
súlyos felhőkönnyét szívemre hullatja.
Palaszürke sátrát a világra borítja,
indián nyarunkat végleg elsiratja.
