Bódi Laura : Én & a nyelvek Me & the languages

Sok nyelvet beszélek. /I speak much languages./

Na jó, ez igazából nem igaz… Vagyis csak részben… Mert valóban sok nyelven tudok megszólalni. De az, hogy beszélek… Hát az enyhe… khm… hátööö, khmmm… na jó… NAGY túlzás…
De kezdjük a legelején!

A magyart 13 év alatt sikerült a „hard” (magas) szintre emelnem. Olyannyira, hogy idén a csapatom és én bezsebeltünk egy Bolyai Magyarnyelv Csapatverseny országos első helyezést! (Bár azt még mi sem tudjuk, hogy hogyan hoztuk össze… Akarom mondani…….)

Aztán harmadikos koromban kezdtem el németet tanulni (illetve néhány szót már tudtam addigra, mert apukám Németországban élt régebben, és vele próbálkoztam elsajátítani némi „infót”…).
Természetesen a „leicht” (könnyű) szinttől kezdtük. Ennek már több mint 4 éve… Azóta már egész sokat megtanultunk, és mondjuk úgy, hogy kezdünk belépni a „medium” (közepes) szintbe.

Kb. negyedikes lehettem, amikor el kezdett érdekelni az angol nyelv is. Ez akkor volt, amikor Krétára utaztam a családommal (amiről egy régebbi bejegyzésemben olvashattok). Először csak az angol dalokból illetve a családtagjaimtól „ragadt rám” némi tudás. De aztán egyre komolyabban foglalkozni akartam vele. Úgyhogy egy Duolingo nevű alkalmazással elkezdtem én magam is angolul tanulni! Nem mondom, hogy jól beszélek, vagy hogy egyáltalán beszélek angolul, de én azt szoktam mondani, hogy „nem halnék éhen meg szomjan külföldön” (ezt úgy értem, hogy tudnék magamnak a szervezetem szükségleteinek megfelelően táplálékot keríteni). És egyre jobban fejlődöm és próbálok minél többet tanulni. És szerencsére a nyelvérzékem is jó, és még szeretem is az idegen nyelveket!

A többi nyelvet tényleg nem beszélem és még csak hasznosítani sem tudom, mert csak pár szót tudok kinyögni, de ha úgy vesszük, akkor sok nyelven tudok…

Íme az én nyelvtudományom (magyarul nem sorolnék fel semmit, ha nem olyan nagy probléma. Ha nem hiszed el, hogy beszélem hazánk ékes nyelvét, kezdd előről olvasni a bejegyzést és bizonyosodj meg róla, hogy magyarul írtam! Kösziii!):

Deutsch (német):
~Wie geht es dir? (Hogy vagy?)
~Ich möchte Minetalwasser und Brot mit Marmalade! (Ásványvizet szeretnék és kenyeret lekvárral!)
~Ich heiße Laura Bódi. (Bódi Laurának hívnak.)
~Ich habe eine Katze und ich hatte win Hund. (Van egy macskám és volt egy kutyám.)
~Heute ist Freitag, gestern war Donnerstag, morgen wird Samstag. (Ma péntek van, tegnap csütörtök volt, holnap szombat lesz.)
~Ich spreche gut Deutsch! (Jól beszélek németül!)
~Ich habe nicht gut geschlafen, deshalb bin ich müde. (Nem aludtam jól, ezért fáradt vagyok.)

English (angol)
•How are you? (Hogy vagy?)
•One coffee and Bred with butter and salami please! (Szeretnék egy kávét és kenyeret vajjal és szalámival!)
•My name is Laura Bódi. (A nevem Bódi Laura.)
•I have a cat and I had a dog. (Van egy cicám és volt egy kutyám.)
•I speak English well! (Jól beszélek angolul!)

Na és most jönnek azok, amikből csak egy-egy szót tudok… (Elnézést kérek, ha a helyesírás nem tökéletes, de szeretném, ha nem a Google, hanem a saját tudásom látnátok… Illetve nem minden nyelvhez van billentyűzet…)

Greece (görög)
~Efaristo (köszönöm)
~Paracalo (szívesen)

Espana (spanyol)
•Si (igen)
•la nina (lány)
•el nino (fiú)

Türkiye (török)
~ Güle güle! (Jó napot!)

Russian (orosz)
• Da! (Igen!)

Arabian (arab)
~la (nem)
~Marhaba! (Üdvözlés, elméletileg a nap minden szakaszában)

French (francia)
•Merci! (Köszönöm!)
•Deja vu. (Már láttam.)

Hirtelen most ennyi jutott eszembe. Természetesen angolból és németből nem írtam le az összes tudásom, mert akkor egy év múlva sem végeznék…

Érdekességként említem, hogy szerintem nyelvtanulás szempontjából IS nagyon jók a nyaralások és a külföldön töltött idők. Az egy dolog, hogy 1-2 hét alatt nem tanul meg az ember arabul, vagy görögül, vagy bármilyen nyelven, de hihetetlen motivációs erőt ad. És a műveltségi szinted is nő. Mondhatni, „hard” fokozatra (vagy legalábbis egyre halad felé!) Ha meg valaki van olyan szerencsés, hogy lehetősége nyílik arra, hogy külföldön töltsön hosszabb időt, esetleg ott éljen, az egy csodás ajándék!
Úgyhogy, „Go to abroad”!

Sose feledjétek: „Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz!”

Legutóbbi módosítás: 2020.03.24. @ 19:12 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bódi Laura 5 Írás
Bódi Laura vagyok, 13 éves. Hetedik osztályba járok. Eddig mindig kitűnő voltam. Rengeteget olvasok, sokszor járok könyvtárba. Nagyon szeretek írni, ezért regisztráltam a Héttoronyba. Két kedvenc sportom a röplabda és a lovaglás. A röplabdát 2 évig csináltam, a lovaglást 6. éve tanulom. A röplabdát már versenyszerűen űztem. Nagy állatbarát vagyok, a bogarakon, rovarokon kívül minden állatot szeretek. Izgatottan várom visszajelzéseiteket!