Borsos Miklós levele Szentkuthy Miklóshoz
- XI. 30.
Kedves barátom Miklós!
Vannak dolgok, amiket még egy írástudatlan kőfaragó is csak írásban közölhet úgy, hogy félreértés ne legyen belőle. Kedves, mondhatom rajongásig kedves leveledre, lehet, hogy én komiszabb leszek e sorokban, de én barátodnak éreztem és érzem magam első perctől kezdve, és így én beszélhetek olyanokról is, amiről irodalmi, vagy közönség sznob rajongóid, vagy akik a Szentkuthy imponálás látszatrajongók nem beszélnek.
Én nem álltam be, soha nem is fogok, természetemnél fogva bálványimádók közé. Téged, nagyszerű, varázslatos egyéniségednél fogva ilyen emberek vesznek körül. Ez természetes. Benned van egy akkora bőség, hogy nem érzed szükségét, hogy távolabb tartsad magadtól ezeket. És elvegyültél velük.
Jól tudom, egészen őszintén írod azt, hogy nem igaz az, hogy „kiszerettél” belőlem, de az okokat nem fogadom el. Mert a barátság nem szerelem. Benned van valami, a Te barátkozásod hasonló a szerelemhez, pedig a kettő között azt a különbséget érzem – azt az óriási különbséget, hogy a szerelmet félretolhatják a vad munkád, írás, olvasás, botrányok, véres szamár és a többi. De én ilyenkor a vad munkában, amikor félretol az ember szerelmet és minden mást, akkor elmegyek az egész más területen dolgozó baráthoz, megnézni, mit csinál, elmondja saját izgalmait, és beszélgetnek arról, hogy ez ér a legtöbbet, mert ez nem zavarja meg a munkáját, hanem újabb megerősödést, inspirációt kap.
Úgy érzem, megmérgezett, átitatott a sok hódolat, és nem tudod magad kivonni ebből a légkörből, a csendesebb megnyilatkozású közeledést vagy nem veszed észre, vagy nem elégít ki. Európai Iskola és ehhez hasonló légkör, bár tökéletesen tisztában vagy szellemével, mégis értékesebb annál, semmint előtte benéztél volna csak egyszer is a szomszédban levő csendes barátod műhelyébe, elbeszélgetni az illusztrációkról, vagy mit tudom én, egyszerűen azért, mert a műhelyében az ablakban tengeri kagylók, kék kristályok és vízi kövek vannak, és az üvegtetőn az őszi levelek időnként némán leszánkáznak, és madarak játszanak rajta, és mindez belülről nézve, márványok és kövek, rajzok közül egy egész világot jelent.
Tavaszi rossz napjainkban, mikor nehányszor együtt ültünk valamely kocsmaasztalnál fák alatt, azt mondtad, félsz, hogy merevség alakul ki munkáidban. Ez a merevség a napi életedből alakul ki, vagy nem alakul ki. Megvannak a kialakult szokásaid, és ezt egy olyan nagy és intenzív gesztussal éled, hogy már szinte kívülről tudod. Nem próbálod meg, milyen az, hogy csak úgy begyere hozzám, nem kóborolsz elhagyott uccákban, domboldalon, mintha ismeretlen városban lennél. Ugyanazt a formát kívánod mindég. Ha egyszer egy előadásodon csak húsz hallgató ül, mikor belépsz, nem azt mondod, hogy végre elmaradtak azok, akik legnagyobbrészt szellemes közbevetett megjegyzéseidet élvezik, hanem otthagyod azt a nehány komoly embert. Én viszont voltam olyan Németh László-, Móricz Zsigmond-előadáson, ahol öten voltunk – megtartották. És ha neked annyira szívügyed Shakespeare, akkor egy embernek is előadod, mert elég egy ember is ahhoz, hogy közöljük mondanivalónkat. Ne érts félre, pillanatig sem akarok semmi mást, csak az én számomra egy-két idegen jelenséget közöltem, ami nem elhidegülést, hanem megértő elhúzódást idézett elő, épp mert tiszta nagyrabecsülő baráti érzéssel vagyok irántad.
Számunkra, Bubát[1] is belevonom ebbe, az élet nem mindég habzsoló öröm vagy haláltánc, hogy Téged idézzelek. Bizonyára van bennem is sok hipochonderség, de sohasem „hipohondrizálok”. Számunkra a csendességben is nagy élet van, úgy, mint a tegnap éjszakában, a nagy nedves csendben. Látszólag nem történik semmi, pedig éppen annyi történik, mint a tűzhányó kitörésében. Ezt Te nagyon jól tudod.
Még egyszer – én Rád nem haragudtam semmiért, mindenkit úgy és azért szeretek, amilyen, de vannak dolgok, amik tőlem idegenek. Számunkra a barátság nem szórakozás, hanem egy benső állapot. Ez jelen van akkor is, ha nem találkozok hosszú ideig barátommal. Létezik, állandóan összefügg életemmel, szellemi érdeklődésem és munkám, napi életem, gondolkodásom világában […].
És természetesen szidom az istenit, ha úgy látom, hogy marha, de csak azért, mert szeretem.
Te kedves bolond, édes marhám. Miklós – ezt megírtam Neked, mert „Te is éppúgy távol voltál”.
Ölel barátod, a csendes bolond Miklós
[1] Borsos Miklósné Kéry Ilona.
SZENTKUTHY MIKLÓS
LEVELESLÁDÁJÁBÓL
Válogatta és szerkesztette Vajda Ágnes
(Forrás: epa.oszk.hu)
(Fotó forrása: I.M. Koncz Zsuzsa – Nagyítás-fotógaléria – )
http://hvg.hu/nagyitas/20120503_koncz_zsuzsa_fotoi_nagyitas
Legutóbbi módosítás: 2020.04.01. @ 10:50 :: Adminguru
