Itt állok a Szent Vitus-székesegyházban. Az épület maga a gótikus építészet remeke. Alapkövét 1344-ben Luxemburgi János és fiai, Károly és Jan Jindrich tették le, majd Arrasi Mátyás építőmester kezdte építeni IV. Károly megbízásából. Megépítése közel hat évszázadon át tartott. Jóval korábban, a 10. század 20-as éveiben Vencel fejedelem ezen a helyen már megalapította a román kori Szt. Vitus körtemplomot, majd erre épült egy román bazilika. A jelenlegi katedrális munkálatait a gótikus Európa egyik legnagyobb építésze, Peter Parler folytatta. A Prágai Vár, más néven Hradzsin legmagasabb pontján álló székesegyház, a gótikus építészet ékessége, máig féltve őrzi Szent Vitus koponyáját.
Belépni is megható Csehország leghatalmasabb székesegyházába. A számtalan oldalkápolna, freskó, sírkő és a főhajó csodálatos festett üvegablakainak látványa teljesen magával ragad. A katedrális legszebb oldalkápolnájában található Szent Vencel sírja, már-már zarándokhellyé vált. A kápolnát is Peter Parler építette, az épület legrégibb és legpompásabban díszített része. A fal alsó részén féldrágakövek, jáspis- és ametiszt berakások csillognak. Káprázatos élményt nyújt megtekintése. Fölötte egy ismeretlen festő alkotása a 14.-16. századból, a festményen Krisztus passiója és Szent Vencel életének jelenetei láthatók. Szent Vencel közvetlenül a kápolna alatt van eltemetve. Szemben van a Zsigmond-kápolna, az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond sírjával, aki a fejedelmi trónt birodalmi hercegségre cserélte. Csehországi birtokán hunyt el 1613-ban. Itt és még sok-sok helyen összefonódik a magyar és a cseh történelem.
Itt állok a katedrális monumentális, remekbe szabott ezüst temetkezési emlékművénél, ami a kultikus szent, Nepomuki János sírja. Az egyik kerub a szent nyelvére mutat, amely – ahogy mondják – soha nem hamvad el. Nem tudok tovább menni, szinte földbe gyökerezik a lábam. Egyik ámulatból esek a másikba. A szent földi maradványai itt nyugszanak egy kis ezüstkoporsóban, két angyal tartja síremlékbe süllyesztve. Tervezője Josef Emanuel Fischer von Erlach. A famodellt Antonio Corradini készítette. Egy bécsi ötvös, Würth Jozef öntötte ezüstbe. Az 1747-ben Josef Lauermann készítette márványtalapzaton négy ezüst rokokó váza áll, valamint a Hallgatagság, a Bölcsesség, az Erő és az Igazságosság allegorikus alakjai. A síron a szentté avatott prágai érsek térdelő alakja, akit 1393-ban IV. Vencel parancsára a Moldvába vetettek. A Mária Terézia által adományozott baldachin damasztfüggönyeit négy ezüstangyal tartja, melyeket 1771-ben Novak Ignác kisoldali (a Hradzsin és a Moldva közötti terület) aranyműves készített. A monumentális mű elkészítéséhez 2 tonna ezüstöt használtak fel. Az alkotás együttest 1829-ben, 1889-ben és 1973-ban is restaurálták. Az ezüst szobor-szentély olyan fényesen ragyog, mintha tegnap tisztították volna meg.
*Pomuk, 1350. +Prága, 1393. május 16.
Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik.
A legenda szerint Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után – annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott – gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el.
A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. Szentté avatási eljárását már a 16. században elkezdték, de csak 1729-ben fejezték be, miután az ereklyék tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére is egyre nőtt.
Nem sokkal a szentté avatás után megtalálták a vatikáni levéltárban az akkori érseknek, Jentzenstein (vagy Jenstein) Jánosnak egy iratát, aki 1381–1396 között ült Prága érseki trónján. Panaszirat ez Vencel király ellen. Felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. A gyilkosság oka egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. Az általános helynök az érsek megbízásából, a király kifejezett akarata ellenére, jóváhagyta Kladrub kolostorában egy új apát megválasztását.
Nepomuki Jánost, az egyházjog doktorát és később az érsek általános helynökét 1372 óta számos prágai forrás emlegeti. Kínzatását és halálát, amelyet a király haragja okozott (aki állítólag még kínzásában is részt vett), nemcsak Jentzenstein levele említi. Megtalálható más forrásokban is, amelyek hamarosan az események után keletkeztek. Itt sehol sincs szó arról, hogy a szerencsétlen prelátus a királyné gyóntatója lett volna. E források szerint inkább az Egyház jogaiért halt vértanúhalált. Ám az említett panaszos irat az érseket minden aszkézise és személyes jámborsága mellett olyan embernek jellemzi, akit nagyon, sőt túlságosan foglalkoztatott az Egyház anyagi jóléte és saját tulajdona. Attól sem riadt vissza, hogy a földi érdekek megvédésére minden fontolgatás nélkül alkalmazza az egyházi átkot. Innen nézve Nepomuki János megöletése fölháborító ugyan, de nem föltétlenül az Isten dicsőségét szolgáló vértanúság. 19. és 20. századi történészek, akik megkísérelték az ügyet földeríteni, attól sem riadtak vissza, hogy jámbor csalásról beszéljenek.
Thomas Ebendorfer von Haselbach többször volt a bécsi egyetem rektora, és az első humanisták közt tartják számon. Ez a tudós így ír Császárkrónikájában:”Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. A ,,jámbor csalás” ezek szerint közvetlenül az események megtörténte után kezdődött, úgyhogy csodálkozni lehet, miért nem leplezte le valaki már akkor. Vencel szinte gyermekfővel, tizenkilenc évesen kötött házasságot a nála néhány évvel idősebb Wittelsbachi Johannával. A legenda szerint ő Nepomuki lelki gyermeke volt. Mivel 1386-ban meghalt, a vértanúságot ez elé kell helyezni. Vencel azonban 1390-ben ismét nőül vett egy Wittelsbachi leányt, a több mint húsz évvel fiatalabb Zsófiát, akinek szépségét minden krónikás dicsőíti. Talán híresztelések keringtek Prágában arról, hogy Vencel féltékeny szép feleségére, és esetleg tényleg érdekelte, hogy mit gyónt? Honnan eredt Vencel különös gyűlölete Nepomuki ellen? A székeskáptalan többi, vele együtt letartóztatott tagja túlélte a fogságot és a kínzatást!
Az a vallásos mozgalom, amely Husz János föllépése óta terjedt cseh földön, szintén hozzájárulhatott Nepomuki Szent János tiszteletének kialakulásához. Mert Vencel és második felesége, Zsófia, támogatta az újító Huszt. Ezért többen azt állítják, hogy Nepomuki tiszteletét és szentté avatását úgy kell tekintenünk, mint tudatos támadást a huszitizmus ellen.
A tudósok vitatkozása ellenére Nepomuki János szobra még mindig ott áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen, többek között hazánkban is, sok-sok városban és kisebb településen. Ujját ajkára illesztve megőrzi saját titkát is.
Forrás: Hana Bílková/ Szilvássy Katalin: Prága képes útikalauza
Michael Ivory: Csehország
Katolikus.hu
