Halász Enikő : Hópihe

 

Van, hogy úgy érzed utad a végére ért,
lelked zárttá válik,
a fény csak elérhetetlen álom,
húz a végtelen mély, nincs már tér,
csak néhány emlék és a semmiség.
Értelmetlen napjaidban a súlytalan órák
kőkoloncok,
légutad apró ereiben megáll a vér,
nincs lüktetés,
az élet elpihen
és minden éj egy újabb rettegés.

Nem te döntöttél az elejéről
és nem dönthetsz arról sem, hogy hol legyen a vége,
utad végtelen,
reménybe vagy reménytelenségbe,
ám egyetlen tollpihe is elég ha a mérlegedre hull,
egyetlen lélegzet, melyben benne van az Úr,
hogy kibillenj.

Lehajol érted,
gyógyító lélegzetével rád lehel,
és lelkedből kihull minden kő, arany, kavics,
értéknek vélt értéktelen kincs
és az lesz az a pillanat, mikor léted újra értelmet kap,
lényed könnyeddé válik, a szíved újra dobogni kezd
és az Úr könnyedén, mint hulló hópihét,
az életed fonalába visszahelyez.

Legutóbbi módosítás: 2023.01.08. @ 17:23 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Halász Enikő 87 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.