Vandra Attila : COVID-gyilkosság

Szabolcs fáradtan cibálta le magáról a fehér köpenyt. Horror egy éjszakája volt. Szombaton reggel még úgy vette át az ügyeletet a kolléganőjétől, hogy az „Könnyű ügyeletet!” kívánt neki. Ő akkor kesernyés humorral kérdezte:

– Könnyű ügyeletet? Az mi fán terem?

– Háát… igazad van… – nevette el magát kolléganője. – Olyan nincs, és egyre… – hallgatott el egy pillanatra, hogy frappáns választ keressen. – Akkor működjön minden, legalább ne kelljen szervizeléssel is foglalkoznod. Főleg az informatikai rendszer!

Ez már megvalósíthatóbb kívánságnak tűnt akkor, bár kiderült, inkább az ördög falra festéséhez volt hasonlítható. No, persze, ha a laborban valami elromlik – s Murphy törvényei nagyon valósak egy laborban -, akkor nem elég a meghibásodás helyrehozatalából adódó plusz munka, hanem a telefonok is csörögni kezdenek a húsz méter hosszú labor három pontján egyszerre. A sürgősségi laboreredmények miért késnek… X és Y is pont akkor érdeklődik, hogy… No, persze ilyen stressz nyomása alatt az ember hibázni is szokott… Jó, ne részletezzük.

Még másfél kilométer gyaloglás hazáig. Persze, mehetne busszal is… De hát az után üljön fel, hogy kétszázötvennél több páciens vére, vizelete, köpete torokváladéka és egyéb potenciálisan fertőző terméke vonult át a kezén? Jó, persze, nem volt ezeknek még fele sem(?!) COVID-os, rajta sebészi maszk és gumikesztyű és a kezét fertőtleníti, ha leveszi, de… Nem fog senkit kitenni a fertőzésveszélynek. A múltkor, amikor az egyik üzlet előtt sorban állás közben beismerte, hogy hol dolgozik, a sor feloszlott…

Hullafáradtan vánszorgott hazafelé az üres utcán. Vasárnap reggel nyolckor ebben a rideg, ronda havatlan télben még kutyasétáltatókkal se igen találkozik az ember. Nagyot sóhajtott, amikor eszébe jutott a szomszédja, aki már öt hónapja újítja fel a lakását. Pont fölöttük laknak… Hogy tud az az ember fúrni, törni, csiszolni, hónapok óta, az talány… Na, a ma reggeli alvása is olyan lesz, mint a könnyű ügyelet…

Hirtelen féknyikorgást hallott. Oldalra pillantott. Rendőrautó. Hirtelen feleszmélt, hogy nincs rajta a maszk. Ebben a zombi állapotban a szekrénye tetején felejtette. Szerencsére mindig van a zsebében másik, mert a minőségük gyatra, a fülük rendszeresen leszakad vagy kitágul. Nem várta meg hogy járőr a rendőrszirénával hívja fel magára a figyelmét.  Elővette, megmutatta, s bűnbánóan felemelte a kezét, jelezve, hogy tudja, miért állt meg a rendőr, majd magára kapta a maszkot. Hiába remélte, hogy megússza ennyivel. Az egyik rendőr intett neki.

Míg a három-négy lépést megtette, ami a rendőrautótól elválasztotta, elővette a személyi igazolványát.

– Mindig viselek maszkot. Annyira fáradt vagyok, hogy elfelejtettem feltenni. Kegyetlen ügyeletem volt. A Megyei Kórházban dolgozom – magyarázkodott. – Jól teszik, hogy betartatják a törvényt, köszönöm a figyelmeztetést!

A rendőr a fáradt szemekbe nézett, kis ideig habozott, végül mégis a büntetés mellett döntött.

– Én ezt most ki fogom fizetni. De mondja meg őszintén, ezen a kihalt utcán kit fertőzhettem volna meg? – vette át a büntetést.

– Senkit, ha nem lép be egy üzletbe, teszem azt kenyeret vásárolni. De mondja, ha Ön, aki naponta megküzd ezzel a szörnyű kórral, sem mutat jó példát, akkor hogyan várjuk el másoktól?

A rendőr szemébe nézett szúrós tekintettel, már a nyelve hegyén volt a válasz, végül szó nélkül elköszönt, s hátat fordított a rend pápánál is katolikusabb őreinek.

Mielőtt belépett a tömbház ajtaján, megállt a tekintete az üzleten. Nincs otthon kenyér… Aztán úgy döntött, hogy mielőtt le nem mossa magáról a kórházi szennyet, nem megy emberek közé. Végül mégis találkozott valakivel. Amíg a lift lejött a tízedik emeletről, egyik szomszédja lépett be a lépcsőház ajtaján. Az öreg Oprea Gheorghe. Ő épp kinyitotta a liftajtót, s bár már alig várta, hogy otthon legyen, az idősebbet előre engedte, bár ő érkezett hamarabb.

Az öreg belépett a felkínált liftajtón, majd várakozón tekintett Szabolcsra, hogy miért nem követi.

– Tudja jól, hogy hol dolgozom. Egészségesebb, ha nem szorongunk együtt egy olyan kis térfogatú, zárt helyen, mint a lift. Ön túlsúlyos, feltehetően több, mint százharminc kiló, elhanyagolt cukorbaja van, veseelégtelensége, magas vérnyomása és vérhígítót szed az infarktusa óta. Ezek mindegyike külön-külön súlyosbító tényező. Én Ön helyett jobban ügyelnék… Például viselném a maszkot.

Az öreg a maszkra való utalásra elengedett néhány cifrát utalva a törvényhozók elmeállapotára, akik ezt az üzletekben kötelezővé teszik.

Látván, hogy az észérvek nem igazán hatották meg az öreget, elővette a zsebéből a büntetést igazoló iratot.

– Ha másért nem, hát azért viselje, hogy ne járjon úgy, mint én – mutatta az öregnek.

Fölösleges volt. Az öreget csak még jobban kihozta a sodrából.

– Menjen csak, én is haza akarok érni, nagyon fáradt vagyok… – próbált véget vetni az öreg becsmérlő szóáradatának.

Végre hazaért. Irány a fürdőszoba! Lezuhanyozott, majd mielőtt lement az üzletbe még elmesélte feleségének a kalandját a rendőrrel és az öreggel.

– Az ilyeneket nem pénzbírságra ítélném, hanem arra kényszeríteném, hogy egy napon át nézzék végig maszkban és széken ülve mi történik az intenzív terápián vagy a sürgősségen! – fakadt ki. Naphosszat a parkban ücsörög és kártyázik hasonszőrű társaival. Egyik sem visel maszkot az előírások ellenére. S pont téged büntetnek meg! Bezzeg a kormány által előírt veszélyességi pótlékból egy vasat sem láttál!

– Mi hivatalosan nem vagyunk COVID-kórház. Nálunk csak a COVID intenzív terápia van és a sürgősség, ahol megvizsgálják a COVID-gyanúsakat, mert mi vagyunk a megye sürgősségi kórháza. Aztán ha nem haldokolnak, de COVID-pozitívak, akkor irány a Fertőző-kórház vagy másik „COVID”-kórház. De addig mi dolgozunk a termékeikkel és csináljuk a COVID-teszteket ügyeleten nyakra-főre. De hát a bürokratáknak ez nem számít – dohogott, majd kifordult az ajtón.

– A megyei kórház személyzetének hány százaléka betegedett már meg? – szólt utána a felesége.

– Kábé per sacc harminc. Lehet több. De rossz pénz nem vész el, ne félts! – lépett be a liftbe, így nem értette felesége válaszát.

Mióta kitört a járvány, nem engedte a feleségét az üzletbe. Autoimmun betegsége miatt fokozottan veszélyeztetett. Elég, ha ő kiteszi magát a veszélynek. Az üzletből visszatérve amint a lépcsőházajtón belépett, alaposan beverte a vállát. A fáradtságtól nem bírta felmérni a rést az ajtón. Talán sajgó válla is hozzájárult, hogy nem hallotta meg a háta mögött érkező szomszédját. Megint Oprea Gheorghe volt az. Mivel nem hallotta, nem udvariaskodott, mint a reggel, hanem belépett a liftbe. Csak miután megnyomta a gombot vette észre az öreget. Ezúttal sem viselt maszkot. Betolakodott a liftbe Szabolcs után.

– Ne féljen nem lesz semmi –  legyintett Szabolcs ellenkezésére.

Ő jobb híján a harmadik emeleti gomb megnyomása ürügyén, hogy ne vigye fel az öreget a hetedikre, hátat fordított az öregnek. Az öreg még kezével útját állta a záródó liftajtónak, hogy egy harmadik szomszédnak, Grama Elenának is helyet szorítson. A lift négy személyes. Az asszony intette, hogy ő inkább vár, menjenek nyugodtan.

– Négy személyes a lift. Elférünk… – győzködte az öreg Oprea, de az ajtó bezáródott. Szabolcs felfigyelt arra, hogy az öreg mintha a szokottnál nehezebben venné a levegőt.

Amint befejezte a reggelit, sietett ágyba bújni. Reménykedett a csodákban, de hiába. Alig ért feje a párnához, a felső lakásban felbőgött a fúrógép… Fel akart menni, de felesége nem engedte.

– Még összeverekedsz vele!

Nőkkel nem érdemes vitába szállni. Eleve vesztett csata. Már múlt héten szinte megesett. Akkor annyit elért, hogy a tömbház rendszabályzatában leszögezett csendrendeleti órákat tiszteletben tartsák. A vasárnapot nem. Majd ebéd után… Akkor tényleg csönd lett. Alig ütötte el az álom, csengett a telefonja. Crina volt az, a kolléganője.

– COVID-os vagyok. Holnap ügyeletes lennék. Nem tudod átvenni?

– Remélem nem mondtál igent! – jött be a felesége, aki szófoszlányokat fogott el a beszélgetésből.

– COVID-os… Ő is! S ha én lennék a helyében? El kellett vállalnom! Éjszaka kialszom magam. Majd korán fekszem. Valahogy túlélem.

Már hajnalra járt, amikor újabb sürgős PCR-tesztet hoztak a sürgősségről. Értelmezhetetlennek jött ki az eredmény. Sem pozitív, sem negatívnak nem lehetett értelmezni. Az ilyen esetben újra kell venni a mintát és meg kell ismételni. Csak amikor a számítógépbe vezette be az eredményt, akkor figyelt fel a névre. Oprea Gheorghe. Az adatlapra pillantott. 79 éves a személyi kódja szerint. Talál… A lakcím… Talál… Ő az. Letelefonált a sürgősségre.

– A szomszédomról szeretnék érdeklődni. Milyen diagnózissal hozták be?

– Tüdőgyulladás, ez biztos. A COVID – hiszen a teszt nem értelmezhető – nem biztos. S amíg nem biztos, nem tudjuk beutalni. Ha nem COVID-os, és beutaljuk a COVID intenzív terápiára, elkaphatja, s tekintve a hátterét: cukorbaj, szívműtét, magas vérnyomás – most épp 210/130mm, vérhígító, veseelégtelenség… Ha meg az, és beutaljuk a belgyógyászatra, megfertőzhet másokat.

Az újabb próbát tőle már csak reggel fogják behozni. A kollégák lelkére kötötte, hogy értesítsék, ha megvan az öreg megismételt eredménye.

Persze, hogy ismét álmában érte a telefonhívás. Pozitívnak jött ki a következő próba. Az öreg pedig már lélegeztető gépen van a COVID intenzív terápián.

– Keressétek ki az öreg éjjeli próbáját, s abból ismételjétek meg! – kérte a kolléganőjét, de az hajthatatlan volt.

– Ne haragudj, Szabolcs, de a kukában nem kutakodom, és nem veszek kézbe több mint száz próbát, amelynek jó része fertőző. Ráadásul ez a járványügyi előírásnak is ellentmond! Ilyent nem szabad tenni! Ha mindenáron ki akarod keresni, intézkedem, hogy ne vigyék el, s holnap te magad kikeresed, ha akarod. De gondolj Crinára. S ma Dana is lázas, aki Crinával együtt dolgozott. Épp most vettünk próbát tőle, a főnökasszony hazaküldte. Két gyermekem van és beteg édesanyám, nem teszem ki a családomat ennek a fölösleges kockázatnak!

Másnap, amint a laborba lépett, azonnal az öreg próbája iránt érdeklődött. Többen is győzködték, ne tegye, hiszen már semmi értelme, a diagnózis egyértelmű. Szabolcs hajthatatlan volt. Elővette a számára félretett zsákot. Mint ahogy számítani lehetett, a mozgatástól több kémcső tartalma kifolyt, rá a többire. Végül megtalálta az ominózus kémcsövet a szomszédja leletével. Az épp maradt.

– Fertőtlenítsd magad, de sürgősen! – szólt rá a kutakodásának a hírére odaérkező főnöknője. Már elkésett azzal, hogy megakadályozza. – Szabolcs, Szabolcs, nem bírod elviselni a tudatot, hogy esetleg tévedtél. S tudod jól, hogy tegnap hajnalban még lehetett negatív az analízis, s másnap már pozitív. A tünetek sem jelentkeznek azonnal. Amíg a vírusok nem szaporodnak el eléggé a szervezetben, az antigének nem kimutathatók.

– Akkor is tudni akarom, tévedtem-e.

– De nem te ismételed meg, s a kollégának nem szólok, hogy ismétlés – mondta az orvosnő nyomatékosan.

Rá nem jellemző módon hallgatag volt aznap, annyira, hogy végül főnöknőjének is feltűnt és vallatóra fogta.

– Ennyire szurkolsz azért az eredményért?

Eleinte vonakodott, de végül elmesélte kalandját a liftbe nemrég betolakodott szomszédjával, aki most az intenzív terápián fekszik.

– Ha akkor már fertőzött, akkor én is beteg leszek, s lehet a feleségemet is megfertőztem közben. Ha tegnap még negatív, akkor talán megúszom. Maszk volt rajtam, de az inkább a másikat védi tőlem… S abban a kis légtérben… Már a munkaidő vége felé járt, amikor meghallotta a Stoica doktornő kifakadását abból a szobából ahol a PCR-teszteket végzik. Épp az eredményeket vezette be a számítógépbe, amikor felfedezte, hogy azt már a tegnap bevezette valaki, sőt már egy egyértelműen pozitív tesztje is van azóta a páciensnek.

– Most milyennek jött ki? – hallotta meg a laborfőnöknő a kifakadást. – Negatívnak vagy pozitívnak?

– Negatívat akartam beírni, ismerte be – de már nem volt hova… Ami igaz igaz, – vallotta be – nem volt teljesen egyértelmű az eredmény, de pozitív nem volt. Tudom, a páciens a COVID-intenzíven van. Ezek szerint jó úton haladt a pozitiválódás felé, de akkor még nem volt az.

Szabolcs nem tudott felhőtlenül ünnepelni. Mintha szunnyadt volna benne egy rossz előérzet. S mint még aznap kiderült, nem is alaptalanul. Már épp haza akart indulni, amikor telefonáltak a COVID intenzív terápiáról. Oprea Gheorghe meghalt.

A fia egetverő cirkuszt csapott, hogy ahelyett, hogy azonnal az intenzívre vitték volna az apját, egy fél napig ott tartották az elosztóban, s ahelyett hogy lélegeztetőre tették volna ,azonnal ott várakoztatták, s rá se füttyentettek. Ha idejében lélegeztetőre kerül, megmenthették volna! Gyakorlatilag hagyták meghalni. Ez orvosi műhiba! Sőt annál is több! Munkahelyi hanyagság által elkövetett emberölés. Be akarja perelni a kórházat, az intenzív terápiát, az ügyeletes orvost, akinek be kellett volna utalnia és a labororvost, aki a kétes eredményt kiadta a kezéből.

A fia ügyész… – sóhajtott Szabolcs. Tegyétek el jól azt a kémcsövet, hogy fel lehessen használni.

– Mire a perre valóban sor kerül, ahogyan a román törvényhozás kerekei őrölnek, az a próba már használhatatlan lesz. Letelik az az idő, amelyen belül értelmezhető és összehasonlítható PCR-eredményt lehet kihozni belőle – mondta Stoica doktornő.

– Van egy ötletem – mondta a labor főnöknő, majd tárcsázta egykori kollégáját a törvényszéki orvostan labor főnökét.

– Egy laborunkban végzett COVID-teszt eredménye feltehetően orvosi műhiba-per tárgya lesz. Bíróságon felhasználható hivatalos, objektív bizonyítékot szeretnénk arra, hogy az ügyeletes kollégám nem hibázott. Nem várhatunk a felszólításig, mert a termék nem konzerválható addig, amíg a peren erre sor kerülne.

Eltelt néhány nap, hiszen az öreg Opreat el kellett temetni. Ám Oprea Iulian ügyész beváltotta a szavát. Az ügyészség képviseletében ő személyesen is megjelent a kórházban azokat az orvosi bizonylatokat kikérni, amelyek a peren bizonyítékként felmerülhetnek. Köztük édesapja beteglapját az analízisek eredményét. Mindenhez mellékelte a bírósági végzést is.

– Azzal se jöjjenek, hogy ezeknek a kiadása sérti a személyi jogokat, mert az Önök hanyagsága és nemtörődömsége miatt elhunyt apámnak én vagyok a legközelebbi hozzátartozója és egyetlen örököse. Én pedig megadtam az engedélyt az ügyészségnek ezen iratok kiszolgáltatására.

– Ha van egy kis türelme, megkapja helyben ezen iratok hivatalos másolatát, és nyugodtam személyesen összevetheti az eredetiekkel, mert az eredetieket nem adhatjuk ki. Minden szükséges pecsét és aláírás, amely hitelessé teszi a másolatokat rajtuk lesz, ellenőrizheti. Kérem, foglaljanak helyet! Kérnek esetleg egy kávét? Én közben telefonálok a laborba, a sürgősségre, az intenzív terápiára, a kórbonctanra és az archívumba.

Elsőként a laboreredményekkel a labor főnöknője személyesen jelent meg.

– A laboreredményekről nemcsak a kórház informatika rendszeréből kinyomtatott eredményt kapja majd meg, hanem az analizátor számítógépe által generált görbét is, ami alapján kollégám arra a következtetésre jutott, hogy az eredmény kétes, értékelhetetlen. Rajta van az óra és perc, amikor készült. A laboreredményen rajta van az óra és perc, amikor a váladékot levették, a laborba hozták, kollégám az analizátorba tette, és hánykor értékelte, érvényesítette és közvetítette az eredményt. Természetesen azt az eredményt is, amelynek alapján édesapját pozitívnak találtuk.  Szakemberrel ellenőriztetheti e görbéket. Mellékelem a kórház rendszabályzatát, amelyet a RENAR, az országos akkreditációs bizottság jóváhagyott, amelyben benne van, mennyi időn belül kell egy lelet eredményének elkészülnie. Ellenőrizheti, nem késlekedtünk-e. Megmutathatom a megismételt eredményt is, amit ugyanabból a mintából készítettünk, ezúttal nem gyorsteszttel, hanem klasszikus PCR módszerrel. Negatív! Ezt nem adhatom oda, mert erre nincs bírói végzése. S csak informálom, hogy mi kértünk egy független orvos-szakértői véleményt, amelyet a megye törvényszéki laborjának felkérésére egy független laborban végeztek el. Negatív…

– Az orvosi maffia mindig összezár, ha egy tagjukat vádolják. Garantálom Önnek, megtaláljuk a lyukat a szitán – villant az ügyész szeme. – S közölje a kollégájával, hogy holnap ne felejtsen eljönni az ügyészségre, mert az idézést megkapta.

– Nem fog megjelenni… – felelte az orvosnő epésen.

– Mivel a vád munkahelyi hanyagság által okozott emberölés, a meg nem jelenés bűntény! – vágott a szavába Oprea Iulian ügyész.

– … objektív okok miatt!

– S melyek azok, az „objektív okok”? – ejtette ki az ügyész gúnyosan a mondatot.

– A COVID intenzív terápián van. Súlyos állapotban. Asztmás. Akarja látni a beteglapját?

– Biztosan tökéletes rendben van! Erről meg vagyok győződve! – ironizált az ügyész.

– Akar személyesen meggyőződni róla? A földszinten van.  Nem kell bejönnie, mert arra nem kapna engedélyt még bírósági végzéssel sem. De gondolom az ablakon át is felismeri egykori szomszédját még lélegeztető gépen is. Feltehetően édesapja fertőzte meg, amikor kollégám ellenkezése ellenére betolakodott mellé a liftbe. Szomszédasszonyuk, Grama Elena látta a jelenetet. Kollégám viselt maszkot, édesapja nem. S a maszk nem véd száz százalékosan, ezt is tudja, ugye? S több tízen tanúsíthatják, hogy mióta járvány van, kollégám senki mellé nem száll be a liftbe. De arra is akad tanú, hogy édesapja rendszeresen ott sakkozott a parkban, fittyet hányva a járványmegelőző rendeleteknek – a maszkot az állán viselve. S arra is, hogy fennhangon hangoztatta, mekkora marhaság a maszkviselés. Kollégám az eset után hat nappal lett beteg. Ha meghal, édesapja gyilkosságot követett el. Hiszen ő fertőzte meg!

Legutóbbi módosítás: 2021.04.11. @ 17:00 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.