Bereczki Gizella - Libra : Az igazságon túl

Épp eleredt az eső, amikor Magdi az autójával begördült a főtér mögötti parkolóba.
— No, ez most jó vagy baljós jel? – elmélkedett, miközben behúzta a kéziféket. A sűrű őszi szitálás átláthatatlanná tette a szélvédőt, muszáj volt az ablaktörlőt beindítani. — Vajon ő itt van már?
Amennyire az eső és a folyamatosan dolgozó ablaktörlő engedte, leolvasta a körülötte álló autók rendszámát. Ők nem telefonszámot, hanem rendszámot „cseréltek”. Negyven felett és néhány csalódás után már óvatossá válik az ember az ismerkedős oldalakon is.
— Hoppá! Megvagy! – fedezte fel a keresett számot.
A másik autó vezetője is épp azt tette, amit Magdi, és szinte egyszerre villantottak a lámpáikkal, tudomásul véve egymás jelenlétét.
— Ki száll ki hamarabb? Ha egy udvarias férfi, akkor neki kellene idejönnie egy esernyővel a kezében — vélekedett Magdi, és úgy döntött nem mozdul.
Már csak azért sem, mert még mindig beletaposhat a gázba, ha a felé közeledő lovagon valami erősen kifogásolhatót vesz észre. Nincs telefonszám, csak e-mail kapcsolat, nincs zaklatás és újabb csalódás. Ez a B-terv.
A randi előtt megfogadta, félreteszi erős kritikai érzékét, azt a bizonyos lécet is normál magasságba helyezi. A tükör, még egy korához, és öröklött húsos alkatához képest is csinos, jó ízlésű, ápolt, középkorú nőt mutatott. Végre a férfi kiszállt.
— Öltöny, ing, nyakkendő, nem túl magas, de nem is alacsony, erősen kopaszodik, inkább vékonynak mondható. — Összegezte a látottakat Magdi, eddig nem volt oka a menekülésre. Kinyitotta az autó ajtaját, és mosolyogva lépett Károly esernyője alá.

Ennek már három éve.
Most újra zuhog, ő Károly háza előtt parkol, és hiába hívja folyamatosan a mobilján, nem veszi fel, nem jön le elé, pedig megbeszélték, hogy ezt a hétvégét itt tölti Károlynál.  A férfi lánya, Babett, elutazott a nővéréhez. Nem mintha gond lenne a lány jelenléte, hiszen nagyon közel kerültek egymáshoz, de Károly nem szeret ebben a hatalmas házban egyedül lenni a felesége halála óta. Kulcsot nem adott Magdinak, ahogy ő sem adott neki. Mindenki éli a maga életét, dolgoznak, rendezik a családot, és amikor mindketten ráérnek, akkor együtt vannak hol itt, hol Magdinál.
Nem volt szerelem első látásra, mint a filmekben, de még másodikra sem. Legalább is a Magdi részéről nem. Ő megszánta a férfit mind jobban és jobban, ahogy megismerte az életét.
— No, még egy próbálkozás, és kész! Itt az autója, ég a lámpa a szobában, konyhában, biztos, hogy itthon van. De miért nem enged be? Néhány órája beszéltek. Már akkor is furcsán válaszolgatott, mintha nem örülne a jövetelének.
Egyre dühösebben nyomta a telefon gombjait. Semmi.A következő percben már az országúton hajtott.
A gondolatai úgy cikáztak a fejében, mint villámok az égen. Micsoda marha. Folyamatosan pátyolgatja a szomorú özvegy lelkét, testét. Formálja ízlését, ami leragadt a húsz évvel ezelőtti szokásoknál. Foglalkozik az egyetemre készülő lányával. Családi ebédekben segédkezik, süt-főz, ha hazalátogat Károly fia és idősebb lánya. Megszervezi a születésnapját, és most egyszerűen nem engedi be!
Megsajnálta. Igen, ez a baja. Ő mindenkit megsajnál. Pedig tudhatta volna az első randin, hogy aki az öltönyéhez és a fekete cipőjéhez fehér zoknit húz, az ragaszkodni fog a régi életviteléhez, a saját normáihoz, akár jók, akár rosszak azok. Megváltoztatni, kinyitni számára a világot, nem lehet. Különösen, ha egy olyan mélyütést kap az élettől, mint Károly.
Hazaért. Kicibálta a hátsó ülésről az ételekkel telepakolt hűtőtáskát, bedobálta hűtőszekrényébe a tartalmát, és kikapcsolta a telefonját. A filmek között keresgélt. Valami vidámra vágyott. Nem kívánt sem szerelmes, sem romantikus történetet látni. Az mind hazugság. Nem, nem a szerelem, hanem a boldog befejezés.

Itt van példának ő. A sikeres vállalkozó férjét elcsábította egy húsz évvel fiatalabb liba. Ezt követően, élete nagybetűs szerelme, akivel minden téren összepasszoltak, mást választott. Hosszú és fájdalmas felejtés után próbált újra nyitni a férfiak felé. No, hát szépen „belenyitott” egy lelkileg összetört férfi életébe.
A vígjátékon elaludt. Éjfél körül riadt fel. Nézte a telefonját. A keze elindult, hogy visszakapcsolja, hátha… de még idejében megállította a mozdulatát. Bevackolódott a franciaágy egyik sarkába, és elaludt.
Már fél kilenc is elmúlt mire felébredt. Mintha agymosást végzett volna fejében az álom, kipihenten és derűsen indult a reggeli kávéját elkészíteni. A felnőtt gyermekei már nem vele töltötték a hétvégéket, mindegyiknek a barátja, barátnője szervezett programot. Félóra is eltelt, mire eszébe jutott, meg kellene nézni, vajon Károly jelentkezett-e? Bekapcsolta a telefonját, és a folyamatos jelzőhang tízig meg sem állt. Nem fogadott hívások száma hét, üzenet három.
Úgy döntött, nem hívja vissza, szenvedjen csak, ahogy ő is tegnap a kapuja előtt.
Érti ő, hogy nem lehet könnyen feldolgozni amit a felesége vele tett, de abban Károly sem vétlen. A halálos kór nagyon megkínozta szegény asszonyt és az egész családot. A két idősebb gyerek a továbbtanulás miatt már elköltözött otthonról, de a legfiatalabb, Babett, végigkísérte anyja betegségét.
Károly kedvence ő volt, születésétől kezdve. Egész váratlanul, a két testvér után nagy korkülönbséggel született, de annál több örömet hozott bájos lénye a családba. A felesége és közötte valami egy időre megszakadt, de Babett érkezése után úgy érezte, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Mindaddig így gondolta, amíg egyszer a felesége le nem ültette a betegágya szélére, és mivel titkát nem akarta magával vinni, elmesélte kései szerelme történetét. Csakhogy ennek a történetnek a főhőse nem Károly volt, hanem egy másik férfi, Babett vér szerinti apja.
Magdi ma sem érti, miért a halálos ágyán jut eszébe mindenkinek, hogy a terhétől megszabaduljon? Talán feloldozást remél, vagy a gyónással megtisztul?
Károly döbbenten hallgatta feleségét, emlékeiben kutatott a jelek után, amiket nem vett, vagy nem akart észrevenni. Erzsébetet alig tizennyolc évesen vette feleségül. Ő még huszonöt évesen sem ismerte ki magát a női lélek labirintusában, ezért is örült, hogy egy csinos, még érintetlen teremtés elfogadta társául. Számára a monoton munka utáni feltöltődést a sportrepülés jelentette. Így találta meg a harmóniát, a nyugalmat, amit a családja is élvezhetett. Vagy mégsem ezt akarták? A felesége ezek szerint nem.

Magdi mobilja megszólalt. Nem ugrott fel, nem kapott utána. Kíváncsian várta, vajon Károly is olyan kitartó-e, mint ő volt tegnap délután.
Az volt. Felvette. Nem szólt bele, ahogy Károly sem. Néhány másodpercig egymás szuszogását hallgatták.
— Ne haragudj — kezdte Károly —, elaludtam tegnap. Nem hallottam sem a telefont, sem a kapucsengőt. Bocsáss meg!
— Elaludtál? — hitetlenkedett Magdi. — Miközben engem vártál, elaludtál? Ezt nem értem! Altatót vettél be, vagy mi történt?
A vonal végén újra nehéz csend lett, majd szipogás visszhangjait vélte hallani.
— Károly! — szólt most már aggodalommal Magdi. — Te sírsz?
— Nem — köszörülte meg a torkát Károly —, de még nem tudsz valamit rólam. Őrlődöm minden nap, és rettenetesen félek önmagamtól. Tegnap azért aludtam el, mert berúgtam. Nagyon-nagyon sokat ittam, és ez nem először történik meg velem. Nem tudok Babettre ugyanúgy nézni, mint azelőtt. Mindig annak a másik férfinak a vonásait keresem az arcán, őt látom benne.
— Te őrült! Babett a te lányod, mindegy ki az igazi apja. A feleséged téged ajándékozott meg vele, rád mosolygott először a születése után, neked ölelte meg a nyakad, és téged szeret. Sohasem kell megtudnia az igazat. Ezt kérte tőled a feleséged is.
— Igen. Tudom. Megpróbálom. Csak adj egy kis időt, kérlek!
Az idő, ami hol sok, hol kevés. Ha egy kapcsolat mély és őszinte szereteten nyugszik, akkor nem számít az eltávolító idő, bármikor onnan folytatható, ahol abba maradt. Magdi is jobbnak látta, ha engedi hogy Károlyban helyrebillenjen, ki és mi a fontos számára a jövőben. Türelmesen várt. Már beindult a karácsonyi eszeveszett készülődés: ajándékok, az ünnepi menü kellékeinek listája uralta a gondolatait. Nem tudott kifordulni önmagából, Károlynak és gyermekeinek is keresett apró ajándékokat, hogy ha esetleg együtt ünnepelnének, ne álljon eléjük üres kézzel.

A fenyőillatot már rég messze repítette a szél, a tavaszi napsugarak felébresztették a tetszhalott virággumókat, de Károlytól nem érkezett jelzés, egy boldog karácsonyt kívánó e-mailen kívül.
Magdi türelme elfogyott. Ennyi volt? Normális emberi kapcsolatok lezárása minimum egy búcsúzás. Néhány elbocsátó, az érzelmeket kifejező szó, még ha fájdalmas is. Összeszedte gondolatait, és egy finom, de határozott e-mailben kiírt magából minden kérdést, megállapítást, kapcsolat értékelést. Hamarosan rövid válasz érkezett: “Kérlek, adj még egy kis időt! Egy fontos dolgot még el kell intéznem.”
Tavasz végén a postás egy levelet dobott be a postaládájába. Egy esküvői meghívót rejtett, amiben Babett és a vőlegénye kérte, hogy vegyen részt az esküvőjükön. Esküvő?  Ezt nem hagyhatja ki. Nagyon megszerette a lányt és érezte, ez kölcsönös. Nem számít, hogy fél éve megszakadt a kapcsolat Károllyal és ezáltal a családjával, most Babett kívánsága a fontos, tehát ott a helye.

Alig talált ismerőst a gyülekező násznép között, a házasságkötő teremben épp helyet keresett a hátsó sorokban, amikor Károly mellé lépett.
—  Csak nem ide akarsz elbújni? Gyere velem, kérlek! Szeretnék bemutatni neked valakit —  azzal felsegítette Magdit a székről, és egy őszes hajú férfihoz vezette, aki párjával karonfogva állt az első sor végén.
—  Bemutatom Jánost, Babett édesapját! Bocsáss meg, amiért hamarabb nem jelentkeztem, de csak így találtam meg a békémet. Nehezen, de felkutattam. Neki sem volt könnyű élete. Elvált, lecsúszott, de talpra állt, és a párjával együtt én titokban meghívtam a lánya esküvőjére.
—  És Babett? — kérdezte csodálkozva Magdi — Neki, hogy fogod bemutatni?
—  János kérésére úgy, mint egy régi katonatársamat — felelte csillogó szemekkel, és átölelte János vállát. Magdit még a kutatás további részletei is érdekelték volna, de a vőfély erőteljes hangja félbeszakította a beszélgetést:
—  Az ifjú pár mindjárt bevonul! Kedves násznép, álljanak fel!
A nászinduló első taktusaira kinyílt a terem ajtaja, és az ünnepeltek lassan, kissé megilletődve lépkedtek az emelvény felé.
Amikor Károly és János mellé értek, Babett vőlegénye fülébe súgott valamit, majd a két férfi elé lépett.
—  Mindent tudok. Köszönöm, hogy vagytok nekem —  súgta, és átölelte a meglepett örömapákat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2020.06.22. @ 10:31 :: H.Pulai Éva
Szerző Bereczki Gizella - Libra 82 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."