A bizánci éra szerint, a teremtés utáni 6548. esztendőben Christophoros Mytilénaios, a birodalom patríciusa, a császár szertartásmestere egy kolostorba igyekezett. Pártja vesztett a hatalomért folytatott intrikákban. Félt, hogy rajta már az imádság sem segíthet, és úgy végezheti, mint számtalan ellenfele: egy bőrzsákba varrva az Aranyszarv-öböl vizében.
Az őt fogadó Andreas szerzetesnek elmondta, hogy az utolsó reménysége már csak egy szent oltalma lehet, és könyörgött neki, hogy adjon el neki egy ereklyét a gyűjteményéből.
Andreas egy kamrába vezette, és azt mondta neki, hogy: válasszon.
A polcokon ereklyetartók sorakoztak melyekben ott díszelgett Nestor mártír nyolc lába, Procopiosnak tíz keze, Szent Teodor álkapcsából több mint egy tucat, Szent Gregoriusnak hét koponyája, Demetrios vértanúnak tizenkét lábszárcsontja, Panteleimon húsz sípcsontja. De a női szentek ereklyéiből sem volt hiány. A gyűjtemény ékességei közé tartozott Szent Barbara öt mellbimbója, és Szent Tekla hatvanhat fogából álló kollekció.
Mytilénaios gazdag volt, bármelyiket megvehette. Szent Tekla egyik fogát választotta.
Amikor kilépett a kolostorból megrohanták a császári testőrség katonái. Mielőtt még az ereklyetartót elvehették volna tőle, kikapta belőle a fogat, és lenyelte. Az egyik barbár öklével úgy megütötte, hogy elvágódott, még az egyik foga is kirepült.
A zsoldosok felrángatták, és magukkal hurcolták.
A szerzetes nézte-nézte a földön fekvő véres fogat, majd felvette, bevitte a kamrába, és feldobta Szent Tekla hatvanhatodik, hiányzó fogának helyére.
