Hallod ezt a furcsa hangot?
Így nem a szél zúg a padláson,
És nem is a szomszéd macskája
Élezi karmait, a kerítés deszkákon.
Nyikorog, ropog az egész város.
Nyög az idő, pusztító terhe alatt.
Ébredjetek már végre fel mind:
Mállik a vakolat, omlanak a falak.
Hallod ezt? Ez maga a hetven év…
Hetvenévnyi porlepte régi emlék,
Hetvenévnyi bólogató hallgatás,
Behunyt szem és tagadó nemlét.
Mondják, hogy a fiatalok,
Megváltoztatják majd, a világot.
Hülyeség! A világ fog megváltoztatni,
Minden jólelkű őszinte srácot.
Beléjük ülteti majd a félelmet,
A versenyt és a mohó, kapzsi vágyat,
Hogy mindig több legyen és gyorsabb.
De mi értelme, ha nem látod a gátat.
E vénember siráma értetek szól.
Tiértetek, akik még nem tudjátok,
Hogy ez a világ, nem a barátotok.
És a siker sem a Ti boldogságotok.
Én, a vénember, pusztán csak
Egy végső figyelmeztetés vagyok.
Utolsó, elfeledett reszketeg sirám,
És tükör: mit végül is rátok hagyok…
