Mi mind szakadékban vagyunk,
Most még együtt van mindenki,
Bízva, vállvetve kivárunk,
Nem tudva mit kéne tenni.
A szakadék sötét mélyéből
Nehéz mindünknek kimászni,
Mert pusztán önerejéből,
Nem juthat ki a napra bárki.
Persze mindig van ki máson
Önzőn, mocsokmód taposva,
Zúzott fejen és vérző vállon
Törtetve mászik a magosba.
Embernek nem nevezhető,
Egy gyalázatos önző állat.
Vajon lennél olyan, mint Ő?
Taposnád saját anyádat?
Még ha kijut is. Gondolkozz!
Ugyan’ kihez fog majd szólni?
Hozzá hasonló mocskokhoz
Fog majd ekként szónokolni:
„Mi leszünk most a legfőbb hit!
Kimásztunk saját erőből,
Mert letapostunk mindenkit,
A gyereket is a szülő nőből!”
Hol a taposás az isten,
Ily világban akarsz élni?
Hol az erő a szent és minden?
Gyengének nincs mit remélni?
Tartsátok meg világotok,
Önzőn tipró lelki-férgek.
Én mentőkötelet dobok,
Minden remélő gyengének!
M. Laurens 2012-2025
Legutóbbi módosítás: 2025.12.07. @ 23:10 :: Serfőző Attila
