Vandra Attila : A kun vipera ivadéka – Utószó

 

Utószó: Vallomások

Köszönetet szeretnék mondani Dr. Bige Szabolcsnak, aki felhívta a figyelmemet erre a korszakra, s főleg azokra a véleményekre, megállapításokra, észrevételekre, tényekre, gondolatmenetekre, amelyek megkérdőjelezik a „korhely” IV. Lászlóról kialakított „megkérdőjelezhetetlen” véleményeket, utalva Radványi Béla és Neagu Djuvara meglepő következtetéseire a Havaselve első uralkodóházának származásáról. Aztán a sok kutakodásom eredményeként más valószínűsítő adatokat (pl. Pavel Parasca moldovai történész, a szláv nyelven íródott Hrismologion, stb.) is találtam, de el kell ismernem, nem kétséget és kételyt kizáró, állítások… A lehetőségre, hogy Tok-Temür azonos legyen román szájhagyományra épülő román krónikák szerint 1291-ben (6798. a bizánci időszámítás szerint) Radu Negru legendás havaselvi honalapítóval, nincs minden kétséget kizáró bizonyíték, csak utalások-következtetések. Nincs írásos bizonyíték arra, hogy IV. Lászlónak lett volna törvénytelen fia, (de királyaink fattyairól gyanúsan kevés dokumentum emlékezik meg… Eszerint a magyar királyok voltak a leghűségesebb uralkodók a világtörténelemben…) Tok-Temür (Tochomerius) tehát csak feltehetően azonos Radu Negru legendás honalapítóval. I. Basarab (a „hivatalos” honalapító) apját Károly Róbert (Caroberto) említi Tok-Temür (latinosítva Tochomerius) néven, egy másik dokumentum pedig Basarab fiát említi Radu Negru unokájaként. Basar Aba (Basarabum – latinosítva) és és Tok-Temür kun eredetű nevek, de hangsúlyozni kell, hogy Basar Aba katolikus volt, akit a biztos nem kereszteltek pogány névre, s főleg elképzelhetetlen, hogy egy újszülött „uralkodó atya” nevet kapjon… Tehát a Basar Aba felvett név, (mint sok Havaselvi fejedelemé) s e nevét trónra lépésekor kapta kun alattvalóitól. Tehát még az is kérdéses, hogy kun volt… Viszont a rendelkezésre álló dokumentumok sugallják, hogy „kun herceg” volt. Szintén a román krónikák említik, mint „mare herţeg” vagyis „nagyhercegként.” De a nagyhercegi cím csak a királyi leszármazottakat illeti meg…  Radu Negru „véletlenül” pont akkor távozik Fogarasról, amikor Csák Ugrin visszakapja azt III. Endre (Andreea) királyunktól…

Ami a Basarab-Basar Aba heraldikáját illeti, a címere még 1310-ben árpádsávos volt, csak 1330. után, feltehetően függetlenedése jeleként és bizánci rokoni kapcsolatai bizonyítékaként (habár nem volt bizánci leszármazott) cseréli le a vörös-fehér (ezüst)  színt címerében zöld-aranyra.

Volt-e IV. Lászlónak törvénytelen fia? Nincs rá bizonyíték. Ám itt felmerül egy kérdés: Miért nem volt IV. Lászlónak és Anjou Izabella királynőnek gyermeke? IV. László volt nemzésre képtelen, vagy a felesége meddő? Házasságuk rossz volt, ez bizonyított. IV. Lászlónak voltak kun szeretői, ez is tényként kezelhető. Ha írásos dokumentumaink sírként hallgatnak a királyaink fattyairól, még jobban a királynéink félrelépéseiről. Akiről tudunk, II. Endre harmadik felesége Beatrice d’Este afférja Apod fia Dénessel, és az  V. Istvánnal, az egyébként jó házasságban élő Kun Erzsébet afférja Gutkeled Ivánnal… Elég nehéz elhinni, hogy a kor viszonyai és erkölcsei közt, a sokszorosan megcsalt Izabella (Isabel) királynő nem lépett félre/folytatott viszonyt senkivel. Pláne azt nehéz elhinni, hogy bájait nem vetette latba, amikor szövetségeseket keresett férje ellen, aki válni akart tőle, és megfosztani őt királynői trónjától… De gyermeke, akit IV. László nyakába varrjon, nem született. Fiatalon maradt özvegy, de kolostorba nem vonult. S továbbra sem született gyermeke… IV. László félrelépéseiről-szeretőiről annál több dokumentum emlékezik meg. Nehéz elhinni, hogy egyiktől sem született fattya, ha nem volt nemzésképtelen. A tény, hogy a huszonéves IV. László válni akart, feleségét bezáratta, és a királynői vagyont Ajduának (Éduának) akarta adni arra utal, hogy őt akarta megtenni királynőnek. Vajon miért? Tán mert volt gyermekük és lett volna trónörökös? Bár lehetett ő a nemzőképtelen… Bizonyíték nincs. Csak jogos gyanú.

Ami tény, hogy sógorházasságban élt Izabellával, s épp ezért nem kelhetett egybe Milutin cár és Erzsébet, IV. László nővére. A sógorházasság az akkori felfogás szerint vérfertőző volt, tehát jogosan kérhette a válást, nővére házasságának visszautasítása precedenst teremtett, ha ez még egyáltalán szükséges volt. Ám Izabellának nem volt érdeke, és a Wladimir( Lodomér)  által vezetett papság egyrészt a királynő pártján volt, másrészt az oligarchák nem akartak kun királynőt… IV. László ezt a csatát elvesztette.

A kis könyvtárnyi anyag, amit elolvastam, s kritikusan átértékeltem arról győzött meg, hogy IV. Lászlót a „korhely” és házasságtörő királyt nagyon át kell értékelnünk. Bár nem bocsátkozott hódító háborúkba, a Darman orvtámadását (Barancsban) leszámítva (kit aztán Simonfia Baksa György tanított móresre), külső ellenséggel csatát nem vesztett. Győzött Dürnkutnál, Otakar ellen, Leszek lengyel fejedelmet ő emelte trónra és ő védte meg a tatár betörés ellen, Lytvoj oláh vajdát kétszer is legyőzte, a szászok és dalmátok lázadását leverte, térdre kényszerítette Darmant, leverte az Al-Temür által vezetett kun betörést és főleg szégyenletes vereséget mért a tatárokra… olyan körülmények közt, hogy közben az országban polgárháború dúlt. Van-e egyáltalán uralkodónk, aki a külső ellenséggel vívott csatáiban ilyen arányban győzött? Nagy Lajos és Mátyás király is több háborút/csatát vesztett, mint ő! S erre nem akarunk emlékezni, csak IV. László szekerére… A szegénységre, amibe zuhant az ország a folytonos belső harcok miatt.

    László idején a belső háborúk ellenére Magyarország osztotta a történelmet Kelet-Közép-Európában. Az ő idejében (a Dürnkuti csatában) szűnt meg Csehország (Bohémia) nagyhatalom lenni, és erősödött meg a Habsburgok által vezetett Ausztria, az ő idején került először szerb uralkodó Belgrád trónjára (Dragutin), ő döntötte el a trónviszályt a lengyeleknél, ő állította meg a tatár előnyomulást. Bár a történelem Basarabot tartja Havaselve megalapítójának, Bogdant pedig Moldváénak, valójában ezen eredetileg katolikus államok az ő idején alakultak meg a tatároktól visszaszerzett területeken, és csak Károly Róbert, illetve Nagy Lajos vesztes csatái után váltak Magyarországtól függetlenné. E két oláh (román) állam az ő idején még katolikus volt, s első fővárosaikat Moldvabányát (Baia) illetve Hosszúmezőt (Câmpulung) és Argyaudvarhelyt (Curtea de Argeş) is IV. László idejében alapították. Csak később váltak ortodoxszá, miután függetlenedtek a magyar koronától.

Mondhatni csak a magyarok és a pápa ellen vesztett csatát. 1279-ben már-már helyreállt a rend Magyarországon, csakhogy megjelent Philip de „Inferno”… Ha nem lett volna hithű katolikus, pont azt tette volna amivel vádolták: ortodox hittre tért volna, mint a szerbek, bolgárok,  kunok, halicsiak, és a havaselvi és moldvai oláhok, kiknek mind voltak katolikus uralkodóik!  A pápa az ortodoxok ellen csak Magyarországon nyert háborút kétszer is: egyszer Szent István idején Koppány ellen, (kinek felesége kijevi volt, és nem pogány, hanem ortodox keresztény, pogánysággal csak a pápa hívei vádolták!) majd IV. László is térdet hajtott előtte a kiátkozás terhe alatt. Alternatívája, hogy szabaduljon a pápai befolyástól az áttérés lehetett volna. Okot, hogy szakítson a pápával eleget nyújtott a történelem: csak a tatárjáráskor való cserbenhagyásra, s a belügyekbe való számtalan beavatkozásra gondoljunk.

Az egyetlen, akit nem tudott legyőzni, és az egyetlen tényleges vesztes csatája IV. Lászlónak, az a Kőszegiek ellen volt. Ezért írtam még a regényben, hogy feltehetően ott veszett el az Árpád-ház.

    László mártírhalált halt, a saját oligarcháinak (főleg a Kőszegieknek) és az Anjouk által kézben tartott pápáknak a mártírja volt. Ki ölette meg IV. Lászlót? Bizonyíték nincs. Egy dolog biztos, hogy gyilkosai felbujtásra cselekedtek. Cui prodest? Tehetjük fel a kérdést, amely retorikai marad, hiszen több gyanúsított van, mint egy giccses krímiben: Abák, Borsák, Kőszegiek, Wladimir/Lodomér, a királynő, az Anjouk… talán még a pápa bűnrészessége (legalább hallgatólagosan) sem kizárt… Amit nehezen tudok elhinni, hogy a királygyilkosság a királynő tudta nélkül történt… Bizonyíték nincs. Se pro se kontra.

Nem akarom tisztára mosni IV. Lászlót. Nem akarok szentet faragni belőle, győzelmei ellenére sem. Talán sikerül megvalósítania célkitűzéseit és a rendet helyre tudta volna állítani, ha tehetséges politikus lett volna, de nem volt az, ahogyan nagy forradalmárjaink sem. Épp ezért vált mártírrá, melynek elismerését viszont megérdemli. Például Kossuth sem számolt a kisebbségekkel, és ki lehetett játszani ellenünk az „Oszd meg és uralkodj!” elvét. Az osztrákok sikeresen fordították ellenünk Avram Iancut és Jellasićot… Ha sikeres politikus, ő állítja maga mellé őket. Velük együtt és nem ellenük harcolva az osztrákoknak vajmi kevés esélyük lett volna, talán még a kozákokat is hiába hívták volna segítségül. Talán… De biztosan nagyobb eséllyel szálltunk volna szembe velük.

    Lászlót egyrészt indulatos, kiegyensúlyozatlan természete (nem egyetlen az Áprád-házi királyok közt!), másrészt hányattatott gyermekkora (többszörös elrablás, apja és nagyapja közti háború, apja meggyilkolása, a fölötte uralkodó oligarchák harca egymás ellen, s ezek közti hatalmi váltások, ami mindig a vesztes párt tagjainak leváltásával járt), megakadályozta a konszolidációban. Ehhez ráadásnak ott volt az elképesztő örökség, amelyet az „aranybullás” tékozló II. Endre, a muhi csatát vesztő, és a fiával vívott háború által az országot polgárháborúba taszító IV. Béla „ország-építő”, és meggyilkolt apja, V. István hagyott rá, s mindennek tetejébe gyermekfejjel kellett helytállnia a polgárháborúk görcseiben sínylődő országa élén. Az ádáz harcban a két oligarcha párt közt egy jó politikus kiválasztotta volna a kisebbik rosszat. Felróható neki, hogy az oszd meg és uralkodj elvét (egyik pártot a másikkal próbálván megtörni) kapkodva alkalmazva két szék közt a pad alá került. Végül mindkét párt az ő ellensége lett. Rossz házassága és az Anjouk befolyása a pápai udvarnál jelentősen csökkentették esélyeit. Mentségére, tizenhét évesen és stabil háttér nélkül kellett volna elejét vegye Philip de „Inferno” előtti megalázkodásának. A pápai legátus elfogatása és tevékenységének akadályoztatása jogos volt, (a legátus túllépte a hatáskörét – ezt maga a pápa is elismerte egy fennmaradt okiratban), de vesztesként jött ki a csatából. Egy dörzsölt politikus ezt lehet, meg tudta volna előzni.

Egy diktátor nem egyéb, mint egy bukott idealista, kinek kezébe hatalom kerül. IV. László diktátorrá vált a király hatalomtól félő oligarchák szemében, s ellentábora egyre nőtt. Nem tudta ennek elejét venni. Ahelyett hogy kialakítson maga mellett egy hűséges magot, amelyet egyre növeljen, váltogatta a tisztségeket, egyre növelve az elégedetlen ellenfelei táborát. Mentségére egyik nagyobb kalandor volt mint a másik, a Kőszegiekkel az élen. Ám ennek ellenére nem vált véres kezű diktátorrá, mint sok kortársa.

Eljátszogathatunk a gondolattal, hogy mi történt volna, ha V. Istvánt nem gyilkolják meg és folytathatta volna az ország konszolidációját. Bár a hivatalos történelemtudomány nem gyilkosságként írja le halálát, számomra a halálának körülményei fölöttébb gyanúsak. Harmincegy évesen „belebetegedni és belehalni”, mert elrabolták a fiadat, fölöttébb gyanús. Bizonyítékom nincs. A korabeli dokumentumokat pedig olyanok írták, akiknek érdeke volt természetesnek feltüntetni halálát, pláne, hogy IV. Lászlót elraboltató Gutkeled Joakim még Kun Erzsébet kegyeltje is volt… Ha IV. László nem tíz, hanem tizennyolc-húszévesen, már felnőtten veszi át a koronát, apja tíz-tizenkét éves uralkodása után, lehet egy teljesen más IV. Lászlót ismerhettünk volna meg. Feltehetően a Csák-Aba-Monoszlaw párt erősödött meg közben, V. István támogatói apja, IV. Béla ellen.  Közben pedig IV. László kis királyként szerzett volna tapasztalatot. Ebben a hangulatban már Philip de Fermo áldatlan ténykedését is másképp kezelhette volna, nem a két oligarcha párt játékszereként. Volna… Volna.. Volna…
Ami pedig a rossz házasságát illeti, erkölcstelen házasságtörő magatartását át kell értékelni abban a tudatban, hogy:
– Házasságát rákényszerítették.
– Boldogtalan volt, és a kapcsolat nem működött
– Apósa megpróbált beavatkozni az országa belügyeibe.
– Felesége, Izabella az ellenségeivel szövetkezett
– Gyermektelen maradt, s utódot nemzeni királyi kötelessége volt.
Ma egy ilyen esetben azt sugallnánk ismerősünknek, hogy „Miért nem válsz el?” Ehhez fűszer, hogy az akkori törvényekkel és erkölcsi normákkal ellenkező sógorházasság elégséges jogalapot biztosított a váláshoz. Nem engedték… A főurak féltek a kunoktól…
S itt követi el IV. László az újabb hibát. Nem tudja kezelni a kun ügyet. Ami azt illeti, „nagy” nagyapja IV. Béla még katasztrofálisabban tette…, lásd Köten kán meglincselését, a kunok lázadását, és a Muhi csata következményeit…
Így IV. László számára maradt a szélmalomharc, amelyben törvényszerűen elbukott. Mártír volt, s bár még így is meg tudta védeni országát a külső ellenség ellen, ez hatalmas érdeme. Nem volt szent, de nem az sem, akit sárral kellene dobálni. Nem lett hős, győzelmei ellenére, de sikerült az országot épen tartania és a külső ellenségtől megvédenie. Ezt nem szabad elfelejteni, amikor értékeljük. És azon kevés királyunk közé sorolható, aki nem hívott be külső segítséget, bár fenyegetőzött vele, kétségbeesetten és talajt vesztve. Belpolitikájában elbukott, mártír lett, s vele együtt kihalt az Árpád-ház. Én hiszek IV. Béla gyanújában. Utószülött Istvánt Apodfia Dénes szerelem-gyerekének valószínűsítem.

Legutóbbi módosítás: 2020.12.25. @ 10:26 :: H.Pulai Éva
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.