– Halló! Octavianus? Itt Marcus. Milyen Marcus? Marcus Antonius. Most ne viccelődj velem, kölyök! Komoly ügyben hívlak. Caesart leszúrták.
Valamelyik hülye megint felrakott az internetre egy kihívást, hogy „Öld meg Caesart!”. Nem hát. Nem ez volt az első. Én mondtam neki, hogy azért legyen óvatosabb, de tudod, milyen önfejű volt. Hiába pofáztam.
Amíg a szenátushoz értünk, vagy ötször megállt szelfizni. Hogy kivel? Sejtheted! Nőkkel. Egyiket sem ismertem. De szerintem, ő sem.
Én megtettem mindent. A legjobb testőrök kísérték, az útvonala mentén pedig minden háztetőn mesteríjászok voltak. Igen! Minden házon. De a szenátusban… Pont akkor nem voltam mellette.
Mégis csak igaza lett annak az őskövület Cicerónak, hogy legyen elég nekünk a cirkusz, az ilyen idegen, nem rómaiakhoz méltó játékokat meg tiltsuk be.
Képzeld, még Brutus is közöttük volt. A felesége, Portia nekem már említette régebben is, hogy teljesen rákattant azokra az idióta internetes kihívásokra. De nem hittem el. Azt gondoltam, hogy… De ezt most hagyjuk!
Nem. Nem sürgős, hogy Rómába gyere. A temetést majd én intézem.
Hogy, hogy van Calpurnia? Hát, képzelheted! Mint a feleségek ilyenkor általában. Teljesen kiborult.
Persze! Persze. Már Kleopátra is tudja. Vagy tízszer hívtam, mire felvette. Ha Calpurniával beszélsz, őt azért ne említsd neki! Jobb a békesség. Hogy mit mondott Kleopátra? Hát csak annyit, hogy nagyon sajnálja. Szerintem nem nagyon hatotta meg. Senki sem igazodik ki rajta.
Majd hívlak.
