pálóczi antal Szerző
Vezetéknév
pálóczi
Keresztnév
antal
3 év ezelőtt 1 komment

Egy pillanatra hátra kellett néznie, mert elakadt a poggyásza. Jó helyet akart találni magának az ablak mellett, lehetőleg arccal a menetirány felé – akkor nézeget majd és verset ír, vagy háttal a menetiránynak – akkor olvas. Kevesen utaztak de úgy látszik, az embereknek aznap reggel egyedüllétre volt szükségük. Minden fülkében csak egy-egy valaki ült, az ablak mellett, arccal a menetirány felé, bár egyikük sem írt verset. Haladt tovább, hogy magának is ilyen helyet keressen. Vagy legalább egy csinos nő legyen az útitársa, ha már háttal utazik. Egy jól öltözött olasz lány ült a harmadik kocsiban. A férfi tettetett közömbösséggel nyitott be és felfelé fordított tenyérrel, gesztus nyelven kérdezte meg, hogy szabad-e. A nő, aki az olasz La Repubblica című lapot olvasta, bólintott. A férfi letette az utazótáskát a lánnyal szemközti ülésre és könyvet vett elő. S közben érezte a hátán, hogy a nő ellenőrző pillantást vet erőteljes mozdulatára, amellyel a nehéz táskát a csomagtartóra teszi. Mikor megfordult és leült, a lány elkapta róla a tekintetét és kinézett az ablakon. Hosszúkás arcú, félhosszú hajú, harminc körüli nő volt. Fekete hajú, fekete szemöldökű, magas, Adriai-tenger melléki típus. A negyvenes évei közepén járó kerek arcú férfi járatos volt az emberi típusok modern tanában. Kamasz korában későn nőtt ki a szakálla, s a típustanból kellett kiolvasnia, hogy a felmenőitől sok ázsiai vonást örökölt. És hogy nála ez, nem pedig férfiatlanság okozza a már tizenöt évesen barkót növeszteni képesekhez viszonyított szőrtelenséget. Ami eleinte zavarta, de mikor a japán filmekben felismerni vélte saját szenvedélyes szexualitását, beletörődött. Az egészen más típusú, jó illatú nő most annyira megtetszett neki, hogy az ablak felé kellett fordítania a tekintetét, nehogy elárulja magát. Percek múltak el így, s közben a levegő megtelt körülöttük elektromossággal. Végül a férfi lopva visszanézett a lányra, ekkor azonban észrevett valamit az arcán, ami alaposan kizökkentette. A nő borotválkozott. Nem az állán vagy a szája körül, mint a férfiak, hanem a homlokán, a két szemöldöke közt. Mint aki szégyenli, hogy boszorkányosan nő össze a szemöldöke, mint a festő Frida Kahlonak. És mint az Adriai-tenger melléki népek olyan csoportjánál, ahol a nők halvány bajuszkákat örökölnek felmenőiktől. Bajuszkája ennek a lánynak is volt, ezt kiszőkítette. A szemöldöke között azonban borotválta magát. Legalábbis erre lehetett következtetni abból, hogy túl éles vonallal különülnek el egymástól és pont akkora távolságra a szemöldökei, mint amilyen széles egy eldobható borotva pengéje. És ez még nem lett volna baj. Csakhogy a férfinek rögtön arra kellett gondolnia, hogy ez a nő akkor, a legújabb divat szerint nyilván leborotválja a nemi szőrzetét is, ami kizáró ok volt nála a megkívánásban. Szinte környezeti katasztrófaként élte meg, hogy állandó szeretői – tartós házasságban élő férjes asszonyok –, hónapról hónapra, hétről-hétre, ki szégyenkezve, ki a vele való veszekedés után, de mind behódoltak az új divatnak és a megalázottjai lettek. Meglepő, hogy férjeiket nem zavarta ez. (Vagy talán nem is tudtak róla?) Ő azonban a természetellenessé vált nőket nem hívta többé. Mert már csak az emlékeiben kívánta őket, nemi érettségük felségjelével. Végül néhány napja írni kezdett egy erről szóló verset. Felállt. Elővette tollát, spirálfüzetét. Majd hidegen végigmérte az ismét újságot olvasó, vagy csak úgy tevő lányt, és a verskezdemény letisztázásához látott. A Kopasz Vénusz a nudista strandon cím alá végül ez került: “Ha szeretnéd, hogy megkívánjalak,/ növeszd meg a fanszőrzetedet!/ Érett nővé érjél meg megint,/ ne maradj infantilis gyerek!” A második sor nem tetszett neki. Igényesebb megfogalmazásra vágyott. A következő és harmadik strófát azonban pontosnak és eredetinek érezte. “Ha egyetlen szőrszál sincs most rajtad,/ legfeljebb kilenc éves lehetsz./ Legyél tíz éves másfél centis szőrrel,/ aztán két centis szőrrel tizenegy! //Legalább tizennégy évesnek kell lenned/ – ennyi idős volt Shakespearenél Júlia – ,/ hogy úgy gerjedjek én is az öledre,/ mint az ő ölére Montague fia.” Eddig volt kész a vers. A nő a férfi érdeklődésének hirtelen kihűlését bántónak érezte. És nem értette, azaz hirtelen megérteni vélte: – ő nyilván csúnya – gondolta magáról. Abban az észak-olasz faluban, ahol született, és ahol hozzá hasonlóan a legtöbb ember “lófejű” és magas termetű volt, csakugyan ő számított közönségesnek. Ott a típusbeli férfiak az alacsony és kerekded nőkre buktak. A lány ráadásul éppen irodalmat és testnevelést tanított egy monfalconei általános iskolában, és amikor rájött, hogy a férfi verset ír, még lehangoltabbá tette az a tudat, hogy ő csúnya. Pedig ezt az ellentétesen előnytelen külsejű agglegényt az ilyen nők vonzották igazán! A lány lapos pillantással a férfi keresztbe tett lábszárát is megnézte, mert az arra simuló nadrág domborodó vádlit sejtetett. Olyat, amilyenre egész életében vágyott, mert őneki – bár sokat sportolt –, alkatilag vékony lábszárai voltak. És széles vállai, amivel viszont az izmosan is csapott vállú férfit nyűgözte le. Csak annak ne kellett volna most annyira haragudnia rá. “Kamasz koromban együtt fürdették velem/ az éretlen pucér kislányokat…”– írta tovább a költő, majd elakadt. Azt akarta kifejezni, hogy nem érdekelte, sőt, kifejezetten taszította az éretlen lányok látványa, de zavart lelkiállapotában nem jutott eszébe a folytatás. Hátra dőlt. Kinézett az ablakon. Egy darabig lehunyta majd kinyitotta a szemeit. A vonat éppen lassított: egy strand sorjázó kabinsorát lehetett látni. “És felnőtt nőt lestem a kabinalj alatt.” – ugrott be . Újabb sort írt, kicsit javított, végül ez állt a lapon: “Kamasz koromban együtt fürdették velem/ a strandon a pucér kislányokat./ Vágy helyett elundorodtam tőlük,/ s felnőtt nőt lestem a kabinalj alatt.” Pihent. Aztán némi erőlködés után új szakasszal bővítette a verset: “Vagy képes voltam stéglépcsőkön ülni/ álközömbös arccal hosszú félórákig,/ hogy lássam amint a vízből kijövő nők/ hölgyfoltja a textílián átlátszik.” A hölgyfolt kifejezést nehezen találta meg, de annál jobban megtetszett neki. Hiszen a hölgy, vagy hölgymenyét szó eredetileg a hermelint jelenti, amelynek téli bundája teljesen kifehéredik, csak egyetlen sötét folt marad rajta. Mint az érett, magukat nem borotváló meztelen nőkön. A férfi ekkor merően a dús fekete hajzatra, majd a lány szemébe nézett, aki egy pillanatig állta csak a tekintetét, mert abban most kellemetlen, rideg kifejezést vett észre. „Szőke, barna, fekete hajú lányok/ s az ölük mind-mind csupasz, mint a hó.” – körmölte le hirtelen a költő, aztán még ezt: “vezérigazgató.” Megvolt a rímpár, és a tartalom is. Egyszer látott egy idősödő, markáns férfit a nudista strandon, aki teljesen leborotválta a fanszőrzetét, miközben az arca olyan domináns kifejezésű maradt, mint egy igazgatóé. “És arra jött egy napszemüveges férfi/ lent pedofil volt, fent vezérigazgató” – írta, de rossz volt a ritmus. Kijavította: “lent kisfiú volt még, fent gyárigazgató”. Már csak azt kellett javítani, hogy “csupasz mint a hó.” Hó, gyárigazgató… Fakó! Bőr a szőr helyett, a szőr helye fakó. Bőr-fakó… Egyen-bőr-fakó! Az agya olyan gyorsan működött, hogy alig tudta keze írásával követni. “Szőke, barna, fekete hajú lányok,/ s az ölük mind-mind csupasz, egyen-bőr-fakó./ És arra jött egy napszemüveges férfi:/ lent kisfiú volt még, fent bankigazgató!” Diadalittasan nézett a lányra. Legyőzte. A nő nem nézett rá, de elhalványult arca szomorú volt. A költő befejezésül megismételte és új variációvá ötvözte az első versszakok két-két sorát, amelyek új formájukban így hangzottak: “Ha egyetlen szál szőr sincsen rajtad,/ legfeljebb kilenc éves lehetsz./ Kívánod, hogy megkívánjalak?/ Növeszd meg a fanszőrzetedet!” Megvolt vele. (Legalábbis a vers első változatával, mert két nappal később az utolsó sor, a “növeszd meg a fanszőrzetedet!” helyett a “növessz buja ősi kellemet!” sort írta be. De aznapra ennyi elég volt.) Fáradtan dőlt hátra és boldog lehetett volna, ha nem érzi a megszégyenült szomorúságot, amiért perverzióra akarja kényszeríteni az infantilizált erotikájú közízlés. Bár ő ellenáll. Na de kihez menjen, kinek udvaroljon, ha még egy ilyen karakteres nőtől sem kaphatja meg az ő természetes ízléséhez illő szexualitást? Percek teltek el így, s a vonat közben Budapest külvárosához érkezett. Az olasz lány, aki az Alfredo kávéforgalmazó cég pesti kirendeltségében dolgozó barátnőjéhez jött, már nem először járt a magyar fővárosban. Tudta mikor álljon föl, hogy levegye a csomagját. A férfi unottan felnézett, majd abban a pillanatban megmerevedett. A nadrághoz ujjatlan nyári ruhát viselő nőnek szőrös hónalja volt! Hirtelen – szinte maga sem tudta, mit tesz – a férfi felugrott, hogy leemelje a nagy utazótáskát és a lánynak adja. Közben a kezük összeért s az arcuk olyan közel került egymáshoz, hogy beszívhatták egymás leheletét. A meglepett nő sötét szemei ettől nagyobbra nyíltak, s halk alt hangon mondta: –”Grazie”! És úgy nézett a férfire, mintha azt akarná kérdezni tőle: – „Hogy lehetnek valakinek ennyire kékek a szemei?” De már késő volt.
(A képillusztráción Lourdes, Madonna lánya látható)

3 év ezelőtt Nincs komment még

Dermesztően hideg a víz a kezednek, ha december elején nyúlsz a merítőhálóba. Pedig valakinek bele kell nyúlnia a kishalakért. Apád a merítőháló rúdját tartva áll a csónakban, tehát neked kell belenyúlnod, mert már tizenöt éves vagy. Te evezel és te veszed ki, te rakosgatod a küszöket a csónakban sorakozó vödrökbe, amikor apáddal télen halászol. A küszök télen nem vergődnek úgy, mint nyáron, ősszel vagy tavasszal. Téli álmukat nyitott szemmel átvirrasztani gyűlnek össze a fonyódi hajókikötő öböl iszapgödreiben. A helybéli horgászok szerint közvetlenül azelőtt bandáznak össze, hogy befagyna a Balaton. Ma már tilos így halászni, de évtizedekkel ezelőtt még lehetett, és mindig a tó befagyása előtt volt a legjobb a fogás. Néha akkora halrajokat találtak az öregek, hogy a merítőháló egyetlen húzásra tele lett. Aztán a második húzásra, de még a harmadikra is. A helybéliek ilyenkor a csónakban sorba állított vödrökbe, lavórokba merték a halat, vagy csak hamarjában a csónakfenékbe öntötték. Otthon aztán dézsákban, lavórokban, kádakban érlelték a fogást. Úgy ahogy volt, megpucolatlanul, alaposan besózták az egészet, és két-három napig állni hagyták a fagyos hidegben. Ahogyan mi is. Aztán az egészet többször átmasszíroztuk, dörzsölgettük, morzsolgattuk. Ettől leválnak a sótól meglazult pikkelyek. A kishalak bőre csupasz lesz. Az érleléstől megpuhult hús is könnyebben enged: a kopoltyú mögött a gerincnél, hüvelyk- és mutatóujjal le lehet csípni a kishal fejeket, s egy óvatos mozdulattal az egész bélrendszer kihúzható a hasüregből. Az így megpucolt kishalakat tisztára mostuk és ismét besóztuk, de nem túlságosan. Ha túl sós lett, ki kellett áztatni. S anyám kézzel írott receptje szerint, amit gyerekkoromban szó szerint megtanultam, szardíniaszerű olajos halat és hagymás lében pácolt ruszlit csináltunk belőlük.
Egyre jobban sajgott a kezem a hidegtől, egyébként nem fáztam, mert két pulóvert, két nadrágot, két zoknit húztam a halászathoz. És nem is panaszkodtam. Tudtam, hogy nem csak apám kedvencét, a ruszlit készítjük a zsákmányból, hanem az én kedvencemet, a fűszeres olajban főtt halat is. És azt is tudtam, hogy a szüleim a rokonoknak is ajándékoznak majd néhány dunsztos üveggel, és hogy értük is szenvedek, nemcsak magamért. Emlékeztem rá, hogy mindig mennyire örültek karácsonykor a hamisítatlan balatoni ajándéknak. S már az előző télen történt valami különös velem. Egy fontos lelki változás, ami később az egész életemet végigkísérte, és a sorsfordulóknál mindig a helyes irányba vezérelt. Egy évvel azelőtt szánkózni mentük a húgommal. Ketten ültünk a szánkón, de ő mindenáron egyedül szeretett volna lecsúszni. Először féltettem, mert még csak óvodás volt, de aztán megvártuk, míg a többiek feljönnek, és akkor egyedül is lecsúszhatott. Betoltam, hogy ne a talajig kikopott vágatokban, hanem a pálya havas részén indulhasson el. A szánkó belódult, és én egyszer csak megéreztem a menetszelet és a boldogító örömöt. Az ő örömét. Ilyen azelőtt nem történt velem.
Anyám a ruszlit úgy készítette, hogy a leszeletelt hagymát besózta és állni hagyta, majd befőttes üvegben egy sor hagymára egy sor halat tett, arra babérlevelet – ez termett nálunk a kertben –, majd néhány szem borsot és egy sárgarépa-szeletet is. Szerettem nézni, amint anyám a majdani étkezők iránti odaadással rétegezi egymásra a lila hagymát, a fehér hasú, kékesszürke hátú halakat, a borsszemeket, répát. Arra megint egy sor hal került, végül a tetejére ismét hagymaszeleteket rakott. Csak az ecetes víz szagát nem szerettem, pedig az egészet végül ecetes vízzel kell felönteni, hogy a ruszlit nyolc napig abban érleljük, pácoljuk. Enni sem szerettem belőle, de az olajos halat imádtam. Nem találtuk a nagy rajt. Egyszerre négy-öt hal csillogott csak a hálóban, sokáig tartott így a halászat, és egyre jobban sajgott a kezem. Jobb lett volna a jó meleg konyhánkban már az olajos hal főzésének az előkészületeiben segédkezni. Az olajos halat anyám nagy lábasban, étolajban szokta megfőzni. Előtte egy kilónyi halra tíz szem magyar bors, három szem szegfűszeg és nyolc szem koriander együtt megtört porát hintette, egy-egy sor halra arányosan szétosztva az egészet. Minden sor halra fél deka mustármagot, három szem fenyőmagot, végül a tetejére három darab babérlevelet és egy közepes vöröshagymát rakott. Aztán az egészet felöntötte három deci olajjal és a három deci vízzel, amelybe előzőleg egy kávéskanál ecetet kevert. Ha a víz és az olaj nem lepte el a halat, akkor ugyanebben az arányban addig öntötte hozzá, hogy legalább kétujjnyival tetőzze – ezt tanácsolta neki a szomszédasszonya.
Most már rettenetesen fájt a kezem. – Még egy utolsót merítünk – mondta ekkor az apám anélkül, hogy panaszkodnom kellett volna. A ki nem mondott gondolataimban olvasott. – Evezz a faoszlopokhoz! Megkönnyebbülten vettem kézbe a lapátot, bár az ujjaim úgy elgémberedtek, hogy alig tudtam markolni velük. Érzéketlen, nehézkes mozdulatokkal eveztem. A csónak lassan megindult. Apám állva egyensúlyozott a farában, magasra tartva a zsinóron lógó négyszögletes merítőhálót, amely enyhén himbálózott jobbra és balra az ívben meghajlított, egymást keresztező acélmerevítőkön. Az evezéstől felélénkült vérkeringés némi meleget vitt az ujjaimba, s ettől ismét érezni kezdtem a kezem. A hajókikötő öbölben köd volt és teljes szélcsend. Az eső zúzmarás-puhán szemerkélt, de a tó befagyás előtti vize zölden csillogott. A gáztűzhelyre gondoltam, ahol az egyenletesen hevítő sütőben, takaréklángon, lassan, de állandó forrásban, három órán át kell főzni az olajos halat. Forrón kell a dunsztos üvegbe önteni és légmentesen lezárni celofánnal, mint a befőttet. S ugyanolyan száraz dunsztba kell bújtatni, paplanok, dunyhák vagy pokrócok alá.
– Az oszlopsor végéhez menjünk! – mondta apám. – Ott indítják be a hajókat. Gödröt mos a fenéken a víz. Igyekeztem pontosan arra a helyre kormányozni a csónakot, hogy az elvermelt halrajt telibe kaphassuk. Apám finom, lassú mozdulattal alásüllyesztette a merítőhálót, egészen a fenékig, a hosszú, csuklóvastagságú rúd végét is a vízbe engedve. Kivárt. Majd emelni kezdte a rudat, s keményen belehúzott. A rúd meggörbült, s apám lába alatt a csónak megsüllyedt kissé. Érződött, hogy nagy fogás lesz, a háló mintha elakadt volna, de aztán mégis engedett. Apám nagy levegőt vett és még jobban belehúzott. Aztán a rúd megreccsent, és apám hanyatt a vízbe zuhant. Élsportoló reflexeit akkor még őrizte – ez több, mint harminc éve történt –, így estében el tudta kapni a csónak peremét. Közben a rúd csonkja a kezéből messze elrepült. Én a rúd csónakba csapódó rövidebb csonkját kaptam el a zsinórral s az azon függő hálóval együtt. Majd apámat visszasegítettem a csónakba. Végül a hálót is kiemeltem, persze már halak nélkül. Nem ijedtünk meg. Szerettük, tiszteltük a Balatont, de nem féltünk tőle. – Most én evezek – mondta apám. Gyorsan helyet cseréltünk, s ő lendületesen belehúzott, hogy kimelegedjen. Pár perc múlva kikötöttünk a hajóállomásnál. Akkor már nevettünk a történteken. A hajóállomás üres várótermében levetettem az egyik pulóvert meg az egyik melegítőnadrágot, és egy pár zoknit is. Apám átázott ruhái helyett ezeket húzta magára. Akkor vettük észre, hogy éppen egyformák vagyunk. A három vödör hallal siettünk haza, csak a vasútállomás restijénél álltunk meg egy pohár forralt borra. Először rendelt nekem is szeszes italt az apám. – Igyál – mondta. Kortyoltam egyet. Ő nem ivott, hanem lehunyta szemét, közben az arca ünnepélyes volt. – Érzem az ízét – suttogta.

3 év ezelőtt Nincs komment még

az utolsó hadgyakorlat utolsó éjszakáján bejött sátrunkba 

a laktanyaparancsnok 

 

nem tudott enni egyék meg fiúk tette konzervét a lőszeres ládára 

mosolygott is de látszott hogy nem minket lát hanem a múltba réved 

vagy a jövőbe?

 

másnap megalázta őt az egyik vezérkari tiszt akit helikopterrel hoztak ki a „juli sírja” fölé 

ahová az éjszakai táborból kiértünk 

róth alazredes hozzám üvöltötte a piros nadrágcsíkos 

s a laktanyaparancsnok akinek ugyanolyan fehér álcaruhája volt mint nekünk 

díszlépésben közelítette meg a vízmosás hóbuckás peremén 

a hasunkat fogtuk úgy röhögtünk de aztán… 

 

„MAGUK AZ UTOLSÓ EMBERÜKIG MEGSEMMISÜLTEK!!!” 

 

jóságos ég mire játszanak ezek 

ki katonásdizik velünk a valósághű terepasztalok fölött 

makettjeinket ki söpri le ennyire irgalmatlanul

 

azon a télen kétezren vesztünk (volna) oda egy vegyi támadás miatt 

a laktanyaparancsnok hibájából 

aki feladványát félreértve éjszakai pihenőt rendelt el 

hogy kíméljen minket 

3 év ezelőtt 3hozzászólás

 

Nevetséges volt a nagyfülű ember. 
Csak ült a nézőtéren, szemüveges hosszú arcát 
kissé félrefordította és szőrösek voltak a fülei belül. 
Ezt még a zeneiskola folyosóján vettem észre. 
A színpadról nem lehetett látni, mégis látni véltem fülében a 
szőrpamacsokat, miközben Scarlattit énekeltem. 
Egyszer, gyakorlás közben az énektanárnőm, aki zongorán kísért, 
megállt: 
– Magának annyira szép a hangja! Ez egy Mozart-tenor! 
Ökölvívó edzésről jöttem aznap. Hetente háromszor a kaposvári 
Dózsába jártam. Vállig érő hosszú hajam volt. A meleg májusi 
délutánon megmostam, az énekóra alatt száradt meg és az alja 
közben begöndörödött. „Mozart-tenor?!” Nem is tudom, 
hogy a boksz és a sok lány mellett miért jártam még mindig énekelni. 
Azt hiszem, mert kért rá az anyám… 
A vizsga-előadáson a nagyfülű ember felesége is a két Scarlatti dalt 
énekelte. Talán Mozart-altként? 
Ez is fölöttébb nevetségesnek tűnt. De az végképp komikus volt, 
hogy ennek a gyermektelen, kiöregedett nőnek egész keskeny 
ajkai voltak, rúzzsal mégis cakkos szájat festett magának. S arcát, 
a férje mellé ülve, ő is kissé félrefordította és egyforma fejtartással 
figyeltek. 
Néztek és füleltek. 
De vajon mi volt az a nevetséges arckifejezés, amellyel hallgattak 
engem? 
Mindketten meggörnyedtek ültünkben, az arcuk bárgyún megnyúlt, 
mintha elvesztették volna önuralmukat. A szemük tágra nyílt és csillogott. 
És csak lassan tértek a végén vissza, de a tapssal mintha 
lemaradásukat akarták volna behozni… 
Ma már talán tudom, mi volt ez. 
Én, akiből végül nem lett semmi, azt hiszem: 
a csodálatuk kifejeződése! 
És ma már azt is tudom, hogy a nagyfülű ember festőművész volt, 
a felesége franciatanár és hogy neki nem a keskeny, hanem az a 
cakkosra festett volt az igazi szája.

3 év ezelőtt 9hozzászólás

a jövő héten meghalsz 
nagymama már csak ötöt   
kell aludni 

majd aznap megint én leszek veled 
hogy anyám aki hetek óta ápol 
álomra hajthassa fejét 

hajnalonként fulladsz 
zihálni fogsz   
mire gyorsan ablakot nyitok   
s a törülközőt lengetem 
hogy úgy érjen az ágyadig a levegő mint friss hajnali szél 

ha a jövő héten meghalsz   
eladjuk az andrássy úti lakást 
pedig most hogy felépült a családi ház   
már nincs is a pénzre szükség 
tíz évvel ezelőtt még milyen jól jött volna   
de te kigyógyultál a rákból 
nagyi 
mert más örökséget   
nem csak egy lakást 
hanem a hosszú élet génjét is rám akartad hagyni 
s a száz évhez közel most ezt adod nekem 

és milyen sokat tanulok itt nálad   
amíg vigyázok rád 
megtanultam sállal a szememen aludni   
hogy nézhesd a tévét de meghalljam 
ha baj van s rögtön újra el tudjak aludni 
majd felébredni   
aztán aludni megint 
ezért fogom meghallani öt nap múlva is 
hogy nem kapsz levegőt 
ölben viszlek   
a nyitott ablakhoz   
ahol a lábadra állsz majd 
hajnali fél négyet fog mutatni az órám 
csend lesz és sötét 
csak a szemközti házban virraszt   
egy-két álmatlan öreg 
olvasólámpáik sárga fényében   
lassan motoznak majd 
meghalok kiáltod feléjük   
MEGHALOK visszhangzik az utca 
de senki nem felel és   
egy öreg se néz fel   
a mi ablakunkra   
úgy látszik hogy nagyot hallanak 
ekkor az ablakpárkányra fogsz roskadni 
de én a hónod alá nyúlva   
tartalak itt vagyok mondom   
közben a nyakadba fúvok 
izzadni fogsz 
fújom nyakadba a levegőt 
hogy jobb legyen neked   
ám egyre jobban rám nehezedik a súlyod   
a fejed lassan lehorgad   
de az ablakpárkányt   
nem engeded el 
itt vagyok mami 
s egyszer csak 
elengeded   
a párkányt   
és lassan   
a záróizmaid is   
eleresztenek 
és kezdesz   
összecsuklani   
de én tartalak 
csak már nem mondok semmit   
és nem lehelek a nyakadba se már 
így fogunkállniállniállniolyansokáigmígcsakelnem 
fáradokmígcsakúgynemérzemhogymostmárleszakad 
akaromsnemgondoloksemagyermekkoromrasema 
fiatalkorodranemleszazagyambanmáscsakazsibbadt 
semmisolyansokátartalakígymígelnemfáradokamígcsak 
aztnemérzemhogymostmárténylegleszakadakarommert 
akkornemfogjuktudnielkerülnilekellhogyültesseleka 
parkettáraaholvagyunkmertülvetovábbtudlaktartaniélve 
mintállvacsakhátahátamugyeahátammertegyidőután 
bárhogykésleltessemisdelekellhogyfektesselekannyira 
fájnifogahátamhogymajdekkorbocsátalakel 

a jövő héten öt éve hogy meghalsz 
nagyi de látod azóta is élsz még és most 
hogy leírtam ezt az utolsó sort már leszel is   

3 év ezelőtt Nincs komment még

 



Milyen volt a szemem kékje, nem tudom már, 
De azt tudom, hogy mi a szerelem. 
S a szeptemberi bágyadt fordulónál 
Minden volt szerelmem itt alszik velem. 

Mennyi pótágy kell! Fel és alá járkálunk; 
A feleségem szótlanul segít. 
Majd jó éjszakát mond, s hogy ne zavarjon, 
Az ő szobájában alszik reggelig.

 

 

3 év ezelőtt Nincs komment még

 

Kutyát karácsonyra



karácsonyra kiskutyát venni nehéz 
a jobb tenyésztők tavaszi almot kölykeztetnek 
csak vidéken hirdették meg páran: 
“két hónapos kuvaszölykök eladók” 

hiába ijedezett a feleségem hogy harapós lesz 
fellöki az idős nagymamát 
mindenáron kuvaszt akartam venni 

az ázsiai pásztorebek mindig is a kisborjak a kiscsikók 
a kisgidák  és a kisbárányok gyámolítói voltak   
felügyelték véres megszületésüket 
védték őket a ragadozók ellen 
Kosztolányi Dezsőnek is kuvasza volt 
s a youtube-on a fajta a legtöbb klipen kisgyerekkel játszik 

nevelés kérdése mondtam 
megígértem nőstényt veszünk – azok kezelhetőbbek – 
s majd nem a falkavezér kölyköt hanem a másodikat vagy a harmadikat fogjuk kiválasztani 

na de hogy autózzunk kétszáz oda-vissza négyszáz kilométert   
téli gumik nélkül át a Bakonyon 
majd hátra ülj ne az anyósülésre vetettem fel 
de ez sem hangzott túl megnyugtatónak 

a 2008-as világgazdasági válság utáni éveket írtuk 
s már több mint egy éve munka nélkül voltam 
ezért nem telt téli gumira 

nagytestű kutyát venni gazdasági csőd közepén? 
amikor Lassie-t is akkor adták el a regényben bár hazatért 
amikor már nem tudták miből etetni? 

valami mégis azt diktálta: IGEN! IGEN! IGEN! 

pedig hetvennél több álláshirdetést pályáztam meg 
s 59 évemmel tanári gyakorlat nélkül nem vettek föl sem az intézetek 
sem az iskolák se vidéken se Budapesten 

világéletemben újságíró voltam de már csak szépirodalmat akartam írni 
Hemingway szerint az újságírás akkor jó a szépíráshoz 
ha az ember időben meg tud szabadulni tőle 
nekem ez csak ilyen későn sikerült 

amikor már a sokadik lapom ment csődbe 
megpróbálkoztam az ingatlan szakmával 
de a hitelválság elsők között az ingatlan- és a gépkocsikereskedést döntötte romba 
2007-ben hiába lettem irodaelső 

az én hirdetéseimben az is benne volt ha író lakott a házban 
vagy ott történt meg valamilyen városi legenda vagy történelmi esemény 

még Móricz Zsigmond Üllői úti négyszobás lakását is árultam 
a Hét krajcárt 1907-ben egy ottani harmadik emeleti kétszobásban írta 
gyakran fellépcsőzött hozzájuk Ady 
az első emeleti négyszobást öt évvel később a Sári bíró színpadi sikere után vették ki 
a németre fordított Sáraranyért lelkesedő Thomas Mann már ott látogatta meg 1920-ban 
majd ott lett öngyilkos a felesége is – de ezt kihagytam a hirdetésekből 

most az én házasságom hever itt romokban gondoltam 
s beszálltunk a hideg kocsiba 

lassan vezettem a hókásás aszfalton nyári gumijainkkal és tudtuk sokáig tart az út 
mert az autópályadíjon is spórolnunk kellett 
de lassan kinyílt a táj a régi Balatoni út két oldalán aztán kisvárosok jöttek 
alig ismertem rájuk 
a “jobb időkben” mindig az M7-esen mentünk 

majd nagy sokára Székesfehérvár 
aztán a 8-as úton tovább tovább és tovább 

majd hirtelen ismerős lett a vidék 
különösen az a kopár hegy Inota után szétágazó mellékgerinceivel 
mintha egy tengeri csillag karjai lennének 

hát persze 
katona koromban több hadgyakorlatunk is volt itt 
télen nyáron ősszel tavasszal 
lombváltás vagy hóhelyzet szerinti álcaruhában 

ez megint valami olyasmi amit sosem mondunk el a feleségünknek 
de a katonaviselt férfiak félszavakból is megértik egymást 

nézd csak mondtam hogy megtörjem a hallgatásunkat 
látni a hóhatárt böktem a hegy felé 
és csakugyan a tetejétől a közepéig tiszta fehér volt 
de attól lejjebb sehol hó jég zúzmara 
mintha valaki egy vonalzóval vízszintes csíkot húzott volna a hegy közepére 
az út is olvadt egyszer sem csúszott meg az autó 
mintha “valaki” vigyázott volna ránk 
mintha lett volna remény 
                                                                 (és azóta állásom is van már) 

Várpalota Veszprém majd idegen falvak s erdővel borított hegyek itt-ott mindenfelé 
s egyszer csak egy idegen falusi családiház nagy rendezett udvarán álltunk 
a láncra vert kuvasz kan felágaskodva ugatott az anyakutyát a kölykökkel a lakásba zárták 

holnapra vártuk magukat – fogadott ijedten a tulajdonos egy középkorú nő 
kiderült a telefonba rossz dátumot mondtam 
kértem ne adjon enni a szállítás napján a kiskutyának mert a kocsiba az új eb 
olyankor behány 
ő meg épp az imént etette meg tejbepapival 

leforrázottan vörösödtem el – a feleségem nem szólt – legjobb kosztümjében egyszerűen állt ott 
kedves volt és szép – most tűnt fel mennyire – ahogy “más szemével” is néztem 

de aranyos – adtam a kezébe az előre megbeszélt félénk kis nőstényt 
a remegő fehér szőrpamacs nedves fekete orra megilletődötten szimatolt minket 
gyorsan fizettünk köszöntünk és már szálltunk is be a kocsiba 
nem akartam sokat teketóriázni 

a feleségem a hátsó ülésen az ölébe fektetve fogta a kutyust 

mi lesz itt gondoltam tudtam a kölyök 
amint a kanyaroktól és az irányváltásoktól megbolydul a limbikus rendszere 
hányni fog mint a gyerek a túl sok ringlispilezéstől 

talán ha óvatosan vezetek kibírja hazáig? 

a kiskutya az út kétharmadáig bírta Székesfehérvár határában mindent összehányt 
az egész hátsó ülést feleségem kosztümjét de még a kocsi padlójára is ment 

félreálltunk az úton 
igyekeztem mindent letörölgetni 
megsemmisülten ültem vissza végül 

mi jöhet még? 
most már tényleg minden tönkre megy? 
el fogunk válni? 

jellegzetes jól ismert hányásszag terjengett a kocsiban 
mint amikor a kisbabát megbüfiztetik 

attól kezdve a feleségem ezt a kutyát 



a saját gyermekének tekintette

 

 

3 év ezelőtt Nincs komment még

Találkozás egy fiatalemberrel

 

BARNAKENYÉR, SZŐLŐ, FRISS SAJTDARABOK 

kinevetett, mégis fölszaladtunk a hegyre 
s a balettintézeti kollégium fölött 
csigává, trópusi hallá meg egysejtűekké lettünk. 
lent öklendezett a beteg Duna 
ám a fák helyeslően bólogattak mögöttünk, 
hiába sírt a város, 
s akkor én megint tudtam: VAGYUNK! 
ő meg azt hitte, hogy csak 
lefeküdt velem 
(1987) 

BÚCSÚ A SZONETTŐL II. 

Ötven fölött a test a csúcsra jut, 
Mert kiket nem bánt kór és balga vakhit, 
Ötven fölött, megtehetnek akármit, 
S nászszoba neszben lüktet aktusuk. 

(Ha nincs fölösben túl sok hashúsuk.) 
Halat együnk inkább, ne rőt szalámit! 
Jobb, ha a férfiember nem dohányzik, 
S orgazmusunkra kettő női jut! 

Vagy több! Soha nem éreztek velem még 
Ennyit a nők, mint most! Ó mennyi emlék 
Köt össze velük, s már hány éven át! 

Gátlásos kis balett-táncos növendék 
Robosztus asszonyként bíztat, hogy még, még! 
Disztingvált férje hűs testvér-barát. 
(2012) 

pálóczi antal Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.