palfizsolt
Vezetéknév
palfizsolt
7 év Nincs Komment

Még engedem, engem láss,
mutatom néked, porladó arcaim- felesleges a versbe ez az archaikus szó – néked – semmivel se több, mint a neked…és a szórend se szép így – neked mutatom
tenyeredbe fogj fel, kedves
s értem szakadó sóhajoddal
fújj a kék égbe fel,
meleg szellő lebben, emel – emel – felemel – ez utóbbi, ami képies…
meglátod, új élet terem,
szertehullott szívemen.

Még engedem, lelkem járjon
minden ismert tereken,
pillantást váltok kövekkel,
hangomra tavalyi lomb felel,
nemlétező kezemmel simítok
angyalt, földre hullt csillagot,

föld felett járok, nesztelen
szemezek fakuló emlékeimmel.

Még engedem, tűz pusztítson,

víz sodorjon messze el,
de leszek még én a tűz,
és hevemben hűs öledre
járok majd menedék- ezt a menedéket nem tudom hova tenni. Esetleg – menedékért … ( mert így nincs jelentése, csak van )
és mint lobbanó fényt
gyújtalak, s karjainkban
egymást emésztjük majd fel.- itt a végére, hogy az az „ív” megmaradjon egy újabb “cserét” javaslok ( a belső „összecsengésre” is érdemes figyelni ) – s majd egymást emésztjük fel karjainkban-

————————————————–

Zsolt, cím után nem teszünk pontot.

Javaslom, hogy nézd át, mert néha-néha megbicsaklik a gondolat a helytelen szórend miatt.

Javítás után visszavárom.

Hajnal

7 év 5 komment

 

Még érzem a hűvös hajnali szeleket,
lelkedet és kabátodat szorosan
összefogva siettél hozzám
korai imán, feledni árnyakat,
áldozni az úrnak, és terheid
sóhajokban oldva ültetni
szél szárnyára, kacagni felleget.

Még emlékszem, mikor hold ezüstje
sebesre marta döbbenet szívedet,
félelem jégcsákánnyal ütött
rést, hol ered s hova tér a pillanat,
s a szaladó időt, dobbanása
ütemével mérik, még emlékszem
a lyukakon elillanó életedre.

Még hallom, ahogy üvölt a csönd,
benned zakatolnak a képek,
és bármerre lépek, eleven
testeden taposok, s sikoltanak
szabadon álló idegvégek,
kimerült lelked támasztod hozzám,
felpuhulnak a zajok, miközben
szelíd szépen fogadom áldozatod.

De most béke van, dalokat dúdol,
elpihen bennünk a csönd,
felengedtek hajnali szelek,
hold ezüstjét hajamra szeretted,
s csillám fényű nedves ajkadon
a nevem áldásként gördül,
mikor felajzva ölembe ülsz,
a napot látom szemedben akkor,
és vállad szeplőin kezeim
csillagos éggel játszanak.

 

Pálfi Zsolt 2014.01.14

7 év 1 Komment

Nem tudtam még, de láttalak
vízesés fodrai közt éppen
ahogy tincseid, gyöngysorok
fényt rajzolnak a légben.

Tavalyi avar illatával üzentél
olvad a jég, múlik a tél,
elporló pillanatok szívében
ébred a lét, csöndes a mély.

Kőbe zárt szíved fájdalom,
kőbe zárt szíved tenyerembe fogom,
ingem alá rejtlek, akkor
ég szép színeit dúdolom.

S mikor már eltöltesz benn,
sejtjeimbe írott ékes jel
lelkedbe izzó tüzű szemem
szép csillagát ültetem.

Pálfi Zsolt 2014.01.09

7 év 1 Komment

Mérget mar belém a közelítő éj,
felfoszlik a tiszta bársony kék ég,
gyémántszíved add most nekem,
dobbanása vigyen keresztül az éjjelen.

Ég alatt lüktető csöndbe süketülök,
magam mélységébe nélkülem merülök,
számra csókold elhasznált levegőm,
teremts meg, légy a temetőm.

Gyerekké tettél, fogd a kezem,
óvó szemedbe fogadd árva tekintetem,
révészem légy minden végtelen vizeken,
a csillagom vezessen, találj rám
elfúló hangon, ha hívnál a nevemen.

Utolsó vérem öntöm verdeső szívedre,
semmi lettem, szoríts meztelen kebledre,
áttetsző kezeddel simíts békét belém,
utolszor s mindörökre már csodának láss,
szakadjon világ, átölelve nyújtózz mellém.

7 év Nincs Komment

Minden fájdalmad súgd nekem,
s én szelíd hullámmá oldom, – Jobb volna úgy, hogy hullámokká. Egy hülye Old Spice-os vicc jut eszembe erről a sorról.
elfolyó könnyekben terítem szét
mélytükrű, szaladó szememen.

Rosszkedved sugaras szívemre sóhajtsd,
mosollyá szelídül a bánat,
fond szemembe parazsas szemeid, – A többi még emészthető, de ez a kép már komikumba hajlik. Szembe fonni szemeid… meredek elgondolás, amellé ugyanezen szemek egyike fentebb már szaladt.
gyengédem érintem a szádat.

Gyere hozzám éjfekete sűrűn,
hamvadó tested dobd el nálam,
a sötétet ölelve lépj közel,
a fény udvarában várlak.

Gyere hát, áldjuk ünnepé az életed,
lassúdú időben szertelen a tánc, – Lassúdú… ez nyilván valami elírás lesz. Ha nem az, akkor nem értem.
egy végtelen dal csak, mi marad
ha jössz majd, dúdoljuk halkan halálod.

Pálfi Zsolt 2013.12.19

 

————–

Kedves Zsolt, némi újragondolás után visszavárjuk. Üdv: NHI

7 év 2 komment

 

Megváltást várva állunk,
szemünkön a múlt áttetsző fátyol,
most csönd lett hirtelen
nincsen hova szállnunk.

Talán eljön az Úr hozzánk,
talán a gyertyák értünk égnek,
nekünk kondul a harang is
csupasz lelkemmel féllek.

A némaságban a szívem lüktet tovább,
most történnek égig érő csodák,
ősi időtlenség az otthonunk
ölelj, mintha nem lenne tovább,
csókold le rólam zarándok út porát.

Állok veled néma szótlanságban,
áldást várva, áldást várva,
arcodon a fény különös játék,
te vagy az égi ajándék,
mozdulatlan léptekkel indulok,
nekem te vagy az Úr,
s én neked Istened vagyok.

 

7 év 1 Komment

Ha azt mondod, nem vagy már,
tudd meg hát, sosem voltál,
magas az ég, mély az ár,
százszor légy átkozott, ha elhagynál.

Nézem bársony kezed tépni
életadó ezüst fonalat,
de hisz, kincsem, te magad
odafönn, te magad, fontad azt.

A Jó Isten mutatott rád
s aztán mosolygott rám,
sosem külön, egyek vagytok,
egymás csöndje vagytok már.

Csitt hát kedves, szelídülj,
végtelen az ég, sodró az ár,
ezer szemmel engem láss,
megváltásod bennem vár.

Ha azt mondod, nem vagy már,
szomjas mosolyom dobom rád,
szűnik a tánc, halkul a dobbanás,
ha úgy tetszik, ma eltemetlek,
sírodon szép virágok nyílnak,
másnapra szépnek elfeledlek,
és MI a holnapnak születünk,
mától MI, minden holnapok leszünk. 

 

 

 

 

7 év 1 Komment

 

Ha kérdenék, melyik a legszebb szín,
felhőkből tűnő napban mikor
hajad selyme lágyan ring,
azt mondanám, az a legszebb szín.

Melyik szó hangzik legkedvesebben,
a szó, mely ki nem is mondható,
neved, a csöndben megtartó,
azt mondanám, az a legszebb szó.

Melyik illat, melyre szívem dobban,
nyakad bársonya őrült hajnalon
mikor az egész világot áldozom
véled, ki nékem adatott,
ezt felelném, ezt az illatot.

Melyik az íz, mely lázba hoz
ajkaidról víz fakad, olvasztó
nedved csöppenként élvezem
szád íze, mi kell énnekem.

És melyik a legszebb részem,
ha mindörökké kell is élnem,
akkor is te lennél az,
ki bár külön, de mégis egy,
kit magamnak felhőkből festelek,
kiben szavaim szépen szólanak,
illatod nélkül nincs már holnap,
és kinek ajkán víz fakad,
nem más, mint az élet vize az.

 

 

 

 

7 év 5 komment

Pálfi Zsolt 2013.11.29

 

Áttetsző gyolcsot ölts,

úgy súrold eleven sebeim,

szívem rajtam kívül dobban,

a csönd lakik most idebenn.

 

Rakjuk a tüzet, kedves,

hosszú még a leples éj,

megtagadott imák testét

szelíden szórjuk szerteszét.

 

Fénnyel bélelt bölcsőben ringunk

a mindig ébredő hajnalon,

édes ízét suttogó szónak

rajzos szád széléről nyalom.

 

Örök anyák vagyunk már,

bennünk születik a pillanat,

felizzik és sietősen tovaszalad,

de az illata, lenyomatod, rajtam

minden idő végéig már

megtart minket, itt marad.

 

 

 

 

 

palfizsolt még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.