Lassan két éve ezzel az írással indult el virtuális próbálkozásaim hosszú sora, és ismeretségem Lektorral. ?volt az els?, aki hozzászólt, míg én szívdobogva vártam a reakciókat, a monitort b?völve. Akkor még nem tudtam, hogy dicséretnek vehetem, de nagyon szívmelenget? volt az az egyszer? t?mondat.
– Légy üdvözölve.
Most nekem kell kimondanom, ha akarom, ha nem a búcsúszót.
– Köszönök mindent. Viszontlátásra.
G?z
Illatos g?z száll fel. Kezemet melegítem a forralt boros pohárral. Szemem el?tt elmúlt évek vonulnak, s?r? egymásutánban. A múlt pillanatai, amelyek mosolyt varázsolnak, könnyeket fakasztanak. Az emlékek megváltoztathatatlanok, mégis meghatározóak, segítenek a jelen és a jöv? formálásában, ha jól értelmezzük ?ket.
Az ifjú ember, bekebelezné az egész világot. A tudatlanok határozottságával nyilvánít véleményt, ad tanácsokat, kell? indulttal és heves érzelmekkel. Az id? jó tanító. Ahogy múlik és gy?lnek a tapasztalatok, megtanuljuk, az elfogadást, a megértést, az alázatot. Lassú átváltozás. Évtizedekbe telik mire megértjük a mélységet, érzékeljük az árnyalatokat, és nem csak a felszínen suhanunk végig, félreértelmezve az üzenetet.
Nem egyszer? megtalálni az egyensúlyt. A nehézségekt?l megkeményedett lélek nehezen marad ért?, befogadó. A csalódások dühödt indulatot ébresztenek, és a bíbor köd nem engedi, hogy begyógyuljon, tapasztalattá váljon. Él? seb marad.
Nem tudjuk elfogadni a rossz fordulatot, hiszen a mi igazságunk az objektív igazság! Néha évek múlnak el, mire választ kapunk a bennünk kavargó kérdésekre. Miért így történt, miért jártuk meg a poklot, miért kellett megalázott vesztesként elhagyni a harcteret! Minden történésnek meg van az oka. Értelmet nyernek az elbukott csaták. Lassan tudatosodik bennünk, hogy nem miattunk kel fel a Nap, nem a mi kedvünk szerint forog a Föld.
A játék id? végére egyensúlyba kerül minden. Megért?bbek, elfogadóbbak leszünk és bölcsebbek talán. És ha szerencsések vagyunk, megbékélünk az úttal, aminek végére értünk.
