Szemerszki István Szerző
Vezetéknév
Szemerszki
Keresztnév
István
9 év ezelőtt 2s Hozzászólások

 

Magam akarata nélkül jöttem e világra,

akartak engem? Kérdeztem hiába.

 

Magam nélkül sírt fel öntudatlan testem,

mikor e világra anyámból kiestem.

 

Nem kérdezték t?lem: „István, te akarod”?

hogy el?bb él? légy, aztán meg halott.

 

Nem kérdezték t?lem kés?bb, mi az mi bánt,

gagyogó lelkem kés?bb öntudatot talált.

 

Hittem édesanyámban, hittem az apámban,

miel?tt az igazságra végül rátaláltam.

 

Hittem az életben, hittem az esélyben,

lábra álltam kés?bb, voltam már veszélyben.

 

Elindultam én is egy ölel? kar felé,

botladozva járultam a boldogság elé.

 

Megtanultam hinni végül önmagamban,

hogy amit elkezdtem, abba ne hagyjam.

 

Ez volt gyermekkorom els? három éve,

szerettem, s szerettek gyermekként élve.

 

Serdül? lettem, s a világ hangos zaja

megütötte fülemet, s lett szívemnek baja.

 

Elindultam lélekben is, s más úton járva,

láttam nyitott ajtót, s láttam, ami zárva.

 

Más felé indultam, mint ami ajánlott,

voltak üt? kezek, s voltak már szabályok.

 

Mit szabad és mit nem, hamar megtanultam,

szigorú kezek súlya alatt én is alakultam.

 

Elértem azt olykor, mit vártak t?lem,

ebben a korban már majdnem feln?ttem.

 

S ment tovább az élet, száguldott más is,

csak én toporogtam helyben, fiatalon máris.

 

Mert döntenem kellett, kinek higgyek tovább,

alakuló lelkemben már nem vártam csodát.

 

Eljött az a nap is, mir?l most nem beszélnék,

a napok évekké váltak. Most más ember lehetnék.

 

Ezen éveket így hallgatva, átugorva,

elérkezett jelenem emberré lett kora.

 

Így év végén, harminc lévén most visszanézek,

elevenné válnak köddé foszlott képek.

 

Látom azt, amit régen nem láthattam,

a bajban az objektivitás láthatatlan.

 

Eljött a kor, amikor most szertenézek,

látok világosságot és látok sötétséget.

 

Látom az emberek, mint küzdenek meg

olyan dolgokkal, miket más nem érthet meg,

 

csak az, aki volt már a halál markában,

kire lidércek támadtak félelmes falkában.

 

Látom most ?ket, és szívem szorul belé,

mikor láncukat hurcolják a szabadság felé.

 

Látlak téged, kiben sóhajt egy gondolat:

„igen láttam már én is sokszor olyat”.

 

Rablánc, mikor egy emberr?l leszakad,

vérz? szívében a lehelet elakad.

 

Lelkének súlya foszlányokká válik,

minden fekete folt világosság mállik.

 

Így harmincon túl tudom már dolgomat,

még harmincom van tán, és néhány gondolat,

 

mit megosszak a világgal, s ha te is akarod,

én mindig itt leszek, és melletted maradok.

 

Elmúlt egy kor, de kort kor követ,

a nyugalom fonala egy szép szívet öltöget.

 

Tudom már, mi az, ami fontos,

ne légy kimért mindig, s ne legyél okos.

 

Éljen a szíved, ebben a világban

el?ször önmagaddal legyél tisztában.

 

Ha ez megvan, nézz másik szemmel,

a világ önz?, s állandóan termel.

 

Te pedig veszed a reklámozott dolgokat,

mire szükséged nincs. Egy bankár bólogat.

 

Nagy szó a nincs, de ha beéred kevéssel,

nem kell foglalkoznod úgy a versengéssel.

 

Csak szív legyen, és ölel? karok sora,

sorsod sohasem lesz többé mostoha.

 

Vállalj annyit, amennyit megtenni tudsz,

nem éri meg, ha egyik helyr?l máshova futsz.

 

De tanácsot hallasz annyit, hogy sok,

nézd, halkan szólnak az igazán okosok.

 

Az kiált, kinek nincs igazán szava,

becsületét pénzért már eladta.

 

Az kiált szót, kinek érdeke van,

t?le vegyél telót, tévét és szappant.

 

Aki igazán fontos, az csak halkan kopog,

várja, szíved ajtaját neki kinyitod.

 

Ezért kell a csend a z?rben magadban,

mert aki szeret, csak az szól halkabban.

 

Mert kiáltozni veled a szeret? nem fog,

halkan szól a barát, s karjával átfog.

 

Halkan szól az Isten, s a világnak zaja

széttépné e szót, pedig csak neki van igazi szava,

 

mi örömöt hozott Karácsonykor nekünk,

mit?l felvidult elcsüggedett lelkünk.

 

Csöndben voltunk pár napig, mert egy csecsem?

jött a világra, az igazi Teremt?.

 

Van, aki felismerte, és szíve jobban dobog,

mert Isten jött közénk el, lelke t?le boldog.

 

Ha e csendet meg?rzöd magadban,

a világ nem uralkodik már önz?n az agyadban.

 

Lehet, hogy a piacgazdaságra veszélyessé válsz,

mert bankjegyek helyett egy üdvözít?t vársz.

 

Lehet, hogy boldogabb lesz így életed,

de a nyugalmad meg kell majd védened.

 

S ha támadnak, mert furcsa nyugalmad akad,

tudd, a Teremt? vár, és mindég meghallgat.

 

2011. december 30.

 

13 év ezelőtt No comment

 

Más diadalmenete a te ékszereddel

feldíszítve örömmel dalol.

Te szólsz, vagy hallgatol…

Nevetsz a szemébe. Mással jön eléd.

?megtagadott… s elvitte er?d felét.

Száz kavics csikorog fogaid között,

lelked mosolya falakba ütközött.

Kicsinek érzed magad és ordítanál.

Nem kellettél. Mást csábítanál,

hogy elhidd… még ?rzöl értéket.

Mi neki nem kellett, másnak kiméred.

Kiméred mérged, s halott patkányt fogol,

minden, mihez nyúlsz meghal. Téged okol.

Az éhség gyötrelme most hozzád érkezik.

A Halál a Hazugság asztalán étkezik.

-T?nj el álom! Ébreszd a világot!

Sírom kövén az Öröm letesz egy virágot.

Én megragadom ?t, hisz még élete tart.

Illata újraéleszti bennem a dalt.

13 év ezelőtt 1 megjegyzés

Hófútta tiszta szépség nyugalma árad.

Távozik a bánat.

 

A vállon szép göndör haj omol.

Érkezik a mosoly.

 

Felcsendül zeng?n egy régen várt ének:

kezd?dik az élet. 

 

13 év ezelőtt 2s Hozzászólások

Tedd a dolgod!

Mit nézel jobbra-balra?!

Kinek mit rejt az arca.

Te az életed arcról olvasod?

Más mondja meg a holnapod?

Más nem te vagy, az életed te hordozod!

Akkor vagy jól, ha lelkedet te gondozod.

Mit vársz te a másik díszhuszártól?

ki nem jobb, mint te, s t?led elpártol?

Vedd kezedbe azt, ami beleillik,

nyomd a kilincset, s az ajtó kinyílik.

Miért maradnál, ha itt sötét és hideg van?

Félj csak a változástól, és hunyj el halkan!

Miért vársz száraz forrásnál,

hogy ott majd víz buggyan?

Közben szomjan halsz bémán,

mert bolyongsz a múltban.

Menj tovább! lásd sokan ülnek az útszélén,

agyukat eltompítják zenén és tévén,

de te ne vesd meg ?ket, ezzel er?d pazarlod,

menj, keresd mi éltet, a b?nt majd elhagyod.

Menj és repülj, ha szárnyaid vannak,

ne a földet kotord, ha te szélember vagy.

Ne nézd a földet, légy fenn az égen,

hol társaid dalolnak ölel? szélen.

De ne feledd soha, míg az élet élet,

a leveg? a többié is, életed velük éled;

ugyanaz az anyag alkotja szellemed porát,

fogyaszd velük az összetartozás borát.

Szemerszki István Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.