Szalay Sándor Szerző
Vezetéknév
Szalay
Keresztnév
Sándor
13 év Nincs Komment

Néha úgy tátog. Érted, nem ásít, vagy ugat, vagy csahol, vagy liheg, csak tátog. Olyankor rászólok: ha valami mondanivalód van, mondjad! De legfeljebb morog egy kicsit. Aztán néz tovább. Mintha ebb?l értenem kéne.

 

Azt hiszem, a kutyám meg tudna tanulni beszélni. Komolyan gondolom, persze közben hülyén érzem magam. Csak… nem is tudom. Néha úgy tátog. Érted, nem ásít, vagy ugat, vagy csahol, vagy liheg, csak tátog. Olyankor rászólok: ha valami mondanivalód van, mondjad! De legfeljebb morog egy kicsit. Aztán néz tovább. Mintha ebb?l értenem kéne.

Tényleg elhiszem, hogy meg tudná tanulni. A múltkor a haveromtól azt kérdeztem, szerinte hány ezer évre lenne szükség ehhez? Hány ezer évig kéne koptatni az ízületeit Piszkos Happy Harrynek a földgolyón, amíg kinyögi az els? felismerhet? emberi szót? A haverom nem tudott válaszolni rá. Szerintem két-háromezer év elég lenne, ha nagyon durván inger gazdag környezetben tartják. Olyanok között, akik folyton pofáznak. Nem arra gondolok, hogy valaki folyton felolvas, hanem csak sima dumára. Hogy tudjon képzeteket társítani. Asszociálni. Ilyenek.

Lehet, hogy el kéne zárni minden más zajforrástól. Állatokra gondolok. Az állatok megzavarhatják a nyávogásukkal, a csiripelésükkel és legf?képpen az ugatásukkal. Ilyesmire tényleg nincs szüksége. Képzeld csak el, lassan ezerháromszáz éves, és már nagyon ott van a nyelve hegyén az-az els? szó, és akkor abba belenyávog valami. Mondjuk egy holló. Amit meg hatszáz évre eltiltottak az emberekt?l, mert folyamatosan a szavaikat utánozta. Aztán meg rossz társaságba keveredett. A sikátor keménytök? macskái közé. Szóval ráadásul szlengben nyávogna bele Harry els? szavába. Na, azt már nem, uram!

És mi lenne az-az els? szó? Harry? Igen, azt hiszem az. Vagy héééééé! Mert mindig így köszönök neki. Talán azt hiszi, hogy er?s tájszólással ejtem a nevét. Talán pont ez zavarja meg. Vagy apám „Harrykémje". Amikor így hívja, mindig rákérdezek: – Ferikém? Jó kis kutyanév az.

Milyen gyönyör? a sz?re! Mi ez? Farkaskutya? Hogy hívják?

Feri.

 

Feri, a farkaskutya.

Igen, azt hiszem, többen is zavarjuk a kutyámat a beszéd megtanulásában.

 

Pszt. Másnak nem árulnám el, maradjon kett?nk között, de én régóta gyanakszom rá. Nem úgy ül, mint egy kutya. Igen, azt hiszem ez volt az els? jel, amit?l sok-sok hónap alatt eljutottam addig a következtetésig, hogy meg tudna tanulni beszélni. Nem úgy ül, mint egy kutya. Nyoma sincs a vigyázz ülésnek. Pedig németjuhászra hasonlít. Nem egy német juhászra, hanem németjuhászra. Minden akciósorozatban németjuhászok a rend?rkutyák. Elegánsak. Feszesek.

De ? nem. Harryb?l kiveszett minden alakiasság. Ha nem nyúlik el egyszer?en a porban, akkor egyfajta törökülésben lazít a küszöbön, a lépcs?n, a konyhában, a spejzajtónak d?l, a drótkerítésnek támaszkodik. Mint valami vénember, aki csak figyel, vizsgálgat a szemrehányó pillantásaival, de nem szólal meg. Csak raktározza az információt elfele.

(ha én egyszer elkezdek beszélni…)

És a füle is kajla.

Szóval mindenesetre gyanús a fickó.

Nem tudom, hogy szeretném-e, ha megtanulna beszélni. Annyira jó, hogy nem dumál hülyéket. Annyian vannak körülöttem, akik ezt teszik. Én sem vagyok szószátyár, a kutyám sem az. Most még. Ha megtanulna beszélni, biztos többet beszélne nálam. Aztán el?bb-utóbb megkérdezné, hogy miért vagyok olyan szótlan.

(ha van valami mondanivalód, mondjad!)

Akkor elhajtanám a náthásra.

Biztos elhurcolnák különféle vizsgálatokra. Tudósok szakadt zseb? fehér köpenyben és brutális szemüvegben. Akkora szemekkel néznék a lencsék mögül, mint egy gombóc fagyi. Talán meg is próbálná elnyalogatni a szemüket. Egy darabig élvezné a helyzetet. Mindenki vele tör?dne. Csodájára járnának. Benne lenne az újságban. A népszer?sége akkor tet?zne, amikor a zöldek és az állatbarátok óriási megmozdulásokon követelnék, hogy engedjék szabadon, ne kelljen laboratóriumokban leélni az életét. Én nem tudnám itthon hova lapátolni a rajongói leveleket. Ott ülne a Fábry kanapéján. Nem, mint egy kutya, és fennhangon sztorizna. Olyasmir?l, amir?l a kutyák sztoriznának, ha beszélni tudnának. Fél-egy évig el lenne ezzel a tévés mizériával. Azután haknikra járna országszerte. Kiadnának vele egy hangos könyvet, amelyen Lázár Ervin A Négyszöglet? Kerek Erd? cím? mesegy?jteményét olvassa fel. Néha hazalátogatna, és mesélne az élményeir?l. De észrevenném rajta, hogy már kicsi neki a konyha. Kicsi a ház is. Az udvar. Kapna egy filmszerepet. Aztán beköltözne egy valóságshow-ba. A m?sor megbukna, és ? teljesen magára venné a felel?sséget ezért. El?ször csak alkoholt lefetyelne, de kés?bb drogokhoz nyúlna.

Aztán…

 

***

 

 Na, mi az hééééé!

Mi van veled, semmi? Unatkoztál kicsit? Jól van, adj egy pacsit.

Épp rólad írtam. Azt próbálom elhitetni másokkal, hogy meg tudnál tanulni beszélni.

Mit tátogsz?

Ha valami mondanivalód van, mondjad!

Vagy inkább olvasnál? Elolvasod ezt a szót? Ezt itt.

Várj, segítek.

E-r?-dít-mény-rend-szer.

Csak szép lassan.

Inkább nem?

Megint hogy ülsz? Így ülnek a kutyák? Nem is tudtam. D?lj hátra nyugodtan.

Németjuhász, mi?

Hehe.

Mondjuk német szót még nem próbáltunk.

Ismételd utánam szépen: be-fesz-ti-gung-szisz-tém.

Öcsém, ha tényleg kimondod, beszarok.

 

 

 

13 év 4 komment

…jó haverok voltunk. Annak ellenére, hogy nem kedveltem igazán. És azt hiszem, ? sem engem. Ezt abból gondolom, hogy megpróbált megölni.

 

A részegségem mindig nagy pofával érkezett. Néha szinte rám rúgta az ajtót. Nem számított, jó haverok voltunk. Annak ellenére, hogy nem kedveltem igazán. És azt hiszem ? sem engem. Ezt abból gondolom, hogy megpróbált megölni.

Nem haragudtam. Nem haragszom most sem. Csak így sokkal magányosabb. A részegségem mindig ott ült az asztal másik oldalán. Érted, ha ezt mondom? Mindig csak az els? kortyokig voltam egyedül. Tudathasadás? Nem tudom. Csak érzem azt a valakit még ott pluszba. Ez így érthet?? Amikor három haveroddal ülsz a tábort?z körül, és folyamatosan hiányérzeted van. Mintha várnál valakit. Mintha valaki bement volna valamiért a házba és várnád, hogy kijöjjön újra, és leüljön közétek a t?zhöz. Pedig nincsen ötödik személy.

A részegségem ?rült fickó. Tele ?rült ötletekkel. Az ?rült dolgaival. Amíg összejártunk, egy csomóan kedvelték, amit én annyira nem értettem, de betudtam féltékenységnek és próbáltam nem odafigyelni rá. ?élvezte a helyzetet. Úszott a hullámokon. Hagyta sodorni magát. Néha vele tartottam és nekem is tetszett.

Az ?rült dolgai néha hülye helyzetekbe sodortak. Bunyóba keveredtünk és elvertek minket, nekem feldagadt a szám, de a részegségem csak röhögött az egészen. A templomszolga a grabancomnál fogva penderített ki a templomból, amikor hanyatt estem az oltár el?tt, de a részegségem egyszer?en beintett neki. A nagy fekete autó tükre csörömpölve szóródott szét az aszfalton, a könyökömmel törtem le, ahogy elhajtott mellettem, én tudtam, hogy majdnem meghaltunk, de a részegségem csak azzal tör?dött, hogy nem is fáj, ez hogy lehet, hogy nem fáj? Tisztában voltam vele, hogy majdnem meghaltam. Majdnem meghaltunk. És tisztában volt vele a részegségem is, de sokkal jobban érdekelte a saját sebezhetetlensége.

Nagyobb lett az arca. Lekezel?vé vált. A lázadás ellen is fellázadt. A vereked?k, a templomszolgák, a fekete autók miatt, azt hittem. De a fejében volt a baj. Nem úgy látta a világot, amilyen. Nem olyan szürkének, olyan eseménytelennek amilyen. Történést akart. Ha nem volt – csinált. Olyan ez, mint az ember, aki nem bírja elviselni a kínos csendet és ostobaságokról kezd el beszélni. Érted, csak hogy kikerülje, megússza azt a néhány néma pillanatot. A részegségem sok hülyeséget csinált. Én meg mentem vele. Kísérgettem. Néha csodáltam, hogy meg tud gy?zni embereket, hogy meg tudja nyerni ?ket magának. Er?feszítés nélkül. Csak pia kellett hozzá.

Aztán elkezdett lenézni engem is. Nem voltam elég jó többé.

Egy reggel ott álltunk szemben egymással. Másnaposak voltunk. Én fájtam, ? fáradt volt. A tükör két oldalán ott állt a két elválaszthatatlan cimbora. A részegségem csalódottan nézett rám. Megvetett? Nem. Csalódott. Amiért már nem bírtam annyira. Amiért nem tudtam tartani vele a lépést. Tudtam, hogy még adna egy esélyt. Még felpörgethetnénk a bulit. De a szemén láttam, hogy nem bízik bennem.

"Meg fogsz halni" mondta.

"Igen" válaszoltam.

Háromszázhatvanhat napja és egy kicsi, hogy nem iszom.

Azóta nem találkoztam a részegségemmel, de tudom, hogy itt van még mindig. Nem ment sehová. Az ilyenek nem költöznek el. Tisztában vagyok vele, hogy bármikor rám köszönhet az utcán. Egy kocsmában, ahogy a Bucklerem fölött szütyörgök. Megkopogtathatja a vállam az ABC-ben, az italos pult el?tt. Szembejöhet egy sötét koncertteremben, vagy mellém ülhet a moziban. Tudja, hogy nem felejtettem el. Tudom, hogy nem felejtett el. Tudom, ha újra összekerülünk, megpróbál megölni. És sokkal alaposabb lesz, mint az els? alkalommal.

 

 

 

 

14 év 1 Komment

Lassan másfél órája üldözte a lányt. Most már rövidesen megunja, és akkor szépen hazamehetnek, gondolta, utána meg szabad a pálya. Rock egyetlen vasárnapi matinét sem hagyott ki Mongo nudibárjában. A mait sem akarta elmulasztani.

 

Rock épp kezdte unni. Egy bevásárlóközpont tömött parkolóján vágtak át. Futás közben hosszan vizsgálta az óráját, fel sem tűnt neki, ha néha nagy csattanással átrohant egy-egy autón vagy bevásárlókocsi boxon, észre sem vette a vásárlókat és járókel?ket, akik szétrebbentek előtte. Tágra nyitott szemekkel nézték a tovaromboló tagbaszakadt alakot. Nem baj, nemsokára úgyis elfelejtik. Átszáguldott egy bevásárlókocsin, amit egy kismama tolt maga előtt. A nő, karján a gyerekkel hátrahőkölt, Rock még csak nem is lassított. Az öltönye zsebébe nyúlt, és kidobta a belé csusszant csokoládé mikulást. Lassan másfél órája üldözte a lányt. Most már rövidesen megunja, és akkor szépen hazamehetnek, gondolta, utána meg szabad a pálya. Rock egyetlen vasárnapi matinét sem hagyott ki Mongo nudibárjában. A mait sem akarta elmulasztani.

 

A lány eltűnt a bevásárlóközpont egyik sarkán. Rock néhány szökelléssel szintén ott termett, befordult, és erősen kellet fékeznie, nehogy átessen Déán, aki az aszfaltra tapasztotta a fülét, mintha hallgatózna.

Na, elég volt?

Déa lepisszegte.

Mi az?

Hallgasd!

Mit?

Pszt.

Nem hallok semmit. Mehetünk haza?

Hajolj le ide!

Összekoszolom a nadrágomat. Tudod, mennyibe kerül egy ilyen öltöny? Ráadásul, hogyan festene egy kitérdelt nadrágban Mongonál?, tette hozzá gondolatban.

Csak csináld!

Rock kénytelen-kelletlen letérdelt, fülét a betonra tapasztotta.

Nem hallok semmit, mondta.

És így jobb?

Déa hátulról megragadta a kopasz férfit a grabancánál, felhúzta térdelőállásba, így pont egy magasak voltak, majd két mutatóujját erőszakosan beledugta a két elálló fülébe, és még meg is forgatta. Rock felüvöltött. A bevásárlóközpont riasztói és lopásgátlói megszólaltak, a bevásárlókocsik kiköpködték a pénzérméket, és perceken belül megérkeztek a rendőrök is, a vijjogó autóikkal. Déa a szájára szorította a mutatóujját, pszt, mondta, és Rock szájából eltűntek a hangok. Amikor észrevette az újabb trükköt, fordulatból csapott a kislány felé, aki egy rúd szalámit adott a kezébe.

 

Rock, miután leküzdötte a meglepetését, a feje fölé emelte a szalámit, de mielőtt lesújthatott volna vele, Déa felemelte az ujját, és a fejét forgatta, mintha hallott volna valamit, a sokféle szirénázás zaján túlról.

Ez megint valami trükk.

Várj!

Még egyszer nem veszem be.

Figyelj egy picit!

Nem eszem meg!

Tényleg nem hallod?

Rock bizalmatlanul végigmérte a kislányt, majd ő maga is hallgatózni kezdett. Az éterben egy telefonbeszélgetés hangjai recsegtek. Déa erősen ráncolta a homlokát. Rock maga is jobban rákoncentrált a dologra.

 

Holnap december hat.

Ja.

Azt hiszem, idén megszellőztetem a lányomnak ezt a mikulás baromságot.

Emilynek? Még csak kilenc éves, nem?

Hét.

Hét? Miért akarod elrontani egy hét éves ünnepét?

Nem meséltem, mit csinált velem Húsvétkor?

Valószínűleg elfelejtettem.

A kölyök úgy gondolta, hogy a Húsvétot inkább a barátaival tölti a bevásárlóközpontban, minthogy velem lógjon.

És? A barátaival akar lenni. Nagy dolog.

És?! Pontosan elmondom neki, honnan is jönnek azok az ajándékok! Összetöröm a szívét!

Micsoda? Azért, mert a barátaival akart lenni?!

Megfizet, amiért hátbaszúrta az öregét!

 

Rock elnevette magát. Déa morcosan ránézett, mire a férfi az öklét a szája elé emelte, és úgy kacagott tovább.

Ez egyáltalán nem vicces.

Szerintem igen.

Az az ember el fogja rontani a hét éves Emily ünnepét.

Dehogy! Csak viccel?dik a barátjával.

Nekem nem úgy hangzott.

Nekem igen.

Mit tudhatsz te erről?

Csak megérzés.

Az kevés. Nekem úgy hangzott, hogy bármire képes.

Nem fogja elárulni a kislánynak, hidd el! Mennünk kell! Programom van!

Nem bízhatunk benne. Vagy te száz százalékig megbízol benne?

Nem mondja el neki.

Száz százalékig, Rock?

Mondjunk ötvenet. Az emberek ötven százalékosak.

Tehát nem vagy benne biztos, hogy nem árulja el.

De. Ötven százalékig.

Nem volna jó, ha elárulná neki.

Bizony nem.

Bárcsak tehetnénk valamit.

Déa a Gondolkodó pózába merevedett, homlokát összeráncolta, ajkait összeszorította, és mélyeket lélegzett, mint aki nagyon gondolkozik valamin. Rock az órájára nézett, a kislány elé lépett, ujjával megemelte az állát, és rákacsintott.

Gondom lesz rá.

 

 

 

Szia, kislányom.

Szia, apa.

Rockot hol hagytad?

Megmenti Emily ünnepét.

Emily?

Hét éves.

Aha. És egyedül jöttél haza?

Rock azt mondta, ha rendesen hazajövök, ő megmenti Emily ünnepét.

És erre te hazajöttél.

Igen.

Már azt hittem, valami rosszaságot csináltál.

Neeem.

Jól van, akkor menj játszani. És továbbra se csinálj semmi bajt, oké?

Okés!

14 év 2 komment

Ccc, halotta Déa. Az apukájára nézett, és az arcán újra azt a fintort látta, mintha furcsát szagolt volna. Valami még mindig nem stimmelt. Megvakarta a fejét a távirányítóval, Déának megtetszett a mozdulat, utánozta, azonban ő a kezében lévő fogkefét használta, amit?l aztán kellőképpen fogkrémes lett a haja.

 

Déa az ajtórésen át bekukucskált a nappaliba. Az apukája a nagy fekete pamlagon ült, szemben a tévével. Egy alkoholmentes sört kortyolgatott. A televízió fénye kékbe borította a sötét szobát. Déa összerezzent amikor felhangzott a színes magazinműsor harsány szignálja, de csendben maradt.

 

A rendőrök filmekbe ill? autós üldözés során lekapcsolták a bankrablót, majd boldogan mosolyogtak a kamerákba.

A rocksztár pucérra vetkőzött egy sajtótájékoztatón, ezzel még feljebb kúszott a tinédzserek véleményére alapozott népszerűségi listán.

A hőség szinte elviselhetetlenné tette az életet a nagyváros aszfaltján, kiszáradtak a parkok fái, leapadtak a szökőkutak mesterséges tavai.

A rémes vonatszerencsétlenség egyetlen túlélője, egy amputált kisfiú megkapta a javára kiirt jótékonysági gyűjtésre összegyűlt pénzt, és az első bankjegyeket a figyelő kamerák előtt fagyira költötte.

Az anonim alkoholisták ismét pozitívan nyilatkoztak Zummi, a hajdan volt, legendás bohóc hozzáállásáról.

Az üdítőreklámban a naplementével a háttérben, a fiú végül megcsókolta a lányt.

 

Déa látta, hogy az apukája elfintorodik. Látszott rajta, hogy arra gondol, valami nem stimmel. Déa ismerte ezt a fintort. Az apukája néhányszor megforgatta a kezében a távkapcsolót, mint a cowboy-ok a hatlövetűt, majd hirtelen kinyújtotta a karját, és erélyes mozdulattal csatornát váltott. Déa most nem ijedt meg a harsány szignáltól.

 

A rendőrök filmekbe illő autós üldözés során lekapcsolták a bankrablót, majd zavarodottan néztek a   kamerákba, miközben megbilincselték a hetvenhárom éves nénikét.

A rocksztár pucérra vetkőzött egy sajtótájékoztatón, mire az összes újságíró legyintett, és kivonult a teremből a sajtótájékoztatók történelmében először. Hosszú képsorok mutatták, ahogy a rocksztár rajongói elégetik a pentagrammjaikat és egyenkardigánban, egymást kézen fogva bevonulnak a vasárnapi misére.

Amikor a hőség már elviselhetetlenné vált a nagyváros aszfaltján, az izzadó időjós mögött egy fiatal lány hirtelen ledobta magáról a topot, vihart generálva ezzel, amely félmeztelen embereket hagyott maga után, a metróban, az irodákban, a bevásárlóközpontokban és a tévében.

A rémes vonatszerencsétlenség egyetlen túlélője, egy amputált kisfiú megkapta a javára kiirt jótékonysági gyűjtésre összegyűlt pénzt, az első bankjegyeket a figyelő kamerák előtt fagylaltra költötte, és olyan mohón látott neki, hogy egy egész gombóc az ingére pottyant. Ezen aztán mindenki jót nevetett.

Zumi, a hajdan volt, legendás bohóc mosolyogva nyilatkozott arról, miért hagyta ott az anonim alkoholistákat, mondván: ezt a társaságot nem lehet józanon elviselni.

Az üdítőreklámban egy elefánttal a háttérben, a fiú végül megcsókolta a lányt.

 

Ccc, halotta Déa. Az apukájára nézett, és az arcán újra azt a fintort látta, mintha furcsát szagolt volna. Valami még mindig nem stimmelt. Megvakarta a fejét a távirányítóval, Déának megtetszett a mozdulat, utánozta, azonban ő a kezében lévő fogkefét használta, amitől aztán kell?képpen fogkrémes lett a haja. Az apukája ismét csatornát váltott. Ismer?s szignál hangzott, Déa nagyon halkan dúdolta is egy másodpercig, azután a szájára tapasztotta a kezét, és behúzta a nyakát. Az apukája nem hallotta meg.

 

A rendőrök filmekbe illő autós üldözés során végigűzték a bankrablót a városon, aki sarokba szorított állatként egyszercsak szembefordult üldözőivel a belváros forgatagában. Tizenöt járókel?, hat rend?r és a bankrabló halálos sérüléseket szenvedtek.

A rocksztár t?le szokatlan módon csendesen hallgatta végig az újságírók kérdéseit, halkan válaszolgatott, majd egy különösen provokatív kérdés után a csizmája szárából el?rántott egy bajonettet, és a döbbent kérdez?re rontott. Mielőtt lefogták, három újságírón ejtett halálos sebet, többeket megsebesített.

A hőség elviselhetetlenné vált, a járókelők apróságok miatt ugrottak egymás torkának a gőzölgő aszfalton, az utcákat megtöltötték a szirénázó rohamkocsik. Több száz embert szállítottak kórházba, ám akadtak, akiket nem lehetett megmenteni.

A rémes vonatszerencsétlenség egyetlen túlélője, egy amputált kisfiú a kórházban belehalt sérüléseibe, mielőtt átadhatták volna neki a javára kiirt jótékonysági gyűjtésre összegyűlt pénzt.

Az anonim alkoholisták rémülten rebbentek szét, amikor a részeg Zumi, hajdan volt, legendás bohóc, egy széket lóbálva közéjük vetette magát. A mérleg több agyrázkódást és egy halálos koponyaalapi törés.

Az üdítőreklámban egy lángoló repülővel a háttérben, a fiú végül megcsókolta a lányt.

 

Déa képtelenül tágra nyitott szemekkel fordult a tévét?l az apukája felé, aki továbbra is elégedetlennek tűnt, és beletúrt a hajába, majd a kopaszodó részeket kezdte simogatni. Úgy tűnt szörnyülködve fedez fel a fején újabb és újabb csupasz foltokat. Elnémította a tévét, és felkászálódott a pamlagról. Déa arra gondolt, most lebukott. Lehasalt, és megpróbált beleolvadni a szőnyegbe, bár tudta, hogy nagyon fog fájni, amikor az apukája rálép, ám a trükk nem sikerült. A szőnyegről por került az orrába, és a szeme belefájdult abba, hogy olyan közelről kellett belenéznie a szőnyeg amúgy is zavarba ejtő mintáiba.

Hallotta, ahogy az apukája ismét elhelyezkedik a nyekergő pamlagon. Bekukucskált az ajtó résen. Apukája egy borotválkozó tükörben nézegette magát, és tovább dörzsölte egyre feljebb kúszó homlokát. A szomszédos, apró fürdőszobából kellett hoznia a tükröt, aminek az ajtaja átellenben volt a nappali kijáratával. Déa halkan felsóhajtott.

Az apukája a pamlagra ejtette a tükröt, egy keveset tapogatózott, amíg megtalálta a távirányítót, majd határozott mozdulattal csatornát váltott.

 

A bankrabló felesége és ötéves kisfia élőben nézhette végig, ahogy a rend?rök t?zharcban lelövik a férjét.

A rocksztár koncertjére senki nem ment el, senki. Egy általa készített, kézikamerás felvételen annyi volt látható, hogy kifújja a cigarettafüstöt, és felvágja az ereit.

A hőség hirtelen ért véget, és a nagyvárosra hetven centis hó eset, ami inkább volt szürke, mint fehér.

A rémes vonatszerencsétlenség egyetlen túlélője, egy amputált kisfiú javára kiirt jótékonysági gyűjtés csúfos kudarcba fulladt.

Zumit, a hajdan volt, legendás bohóc holttestére egy motelszobában találtak rá. A saját hányásába fulladt bele.

Az üdít?reklámban egy könnycseppel a szemében a fiú megcsókolta a lányt.

 

Déa az ajtórésen át, apukája pedig a pamlag párnái közül meredtek a tévére. Mindketten egyszerre vonták fel az egyik szemöldöküket.

Déa apukája tudta.

Déa is tudta.
Valami nem stimmelt.
De micsoda?

Sok-sok perc telt el, amíg Déa apukája ismét megemelte a távirányítót. Ezúttal nyugodtan kapcsolt.

 

A rendőrök filmekbe illő autós üldözés során lekapcsolták a bankrablót, majd boldogan mosolyogtak a kamerákba.

A rocksztár pucérra vetkőzött egy sajtótájékoztatón, ezzel még feljebb kúszott a tinédzserek véleményére alapozott népszerűségi listán.

A hőség szinte elviselhetetlenné tette az életet a nagyváros aszfaltján, kiszáradtak a parkok fái, leapadtak a szökőkutak mesterséges tavai.

A rémes vonatszerencsétlenség egyetlen túlél?je, egy amputált kisfiú megkapta a javára kiirt jótékonysági gyűjtésre összegyűlt pénzt, és az első bankjegyeket a figyelő kamerák előtt fagyira költötte.

Az anonim alkoholisták ismét pozitívan nyilatkoztak Zummi, a hajdan volt, legendás bohóc hozzáállásáról.

Az üdítőital reklámban a fiú meg akarta csókolni a lányt, de az eltolta magától.

 

Déa apukája hátradőlt a pamlagon.

 

 

Ugye, tudod, hogy nem szép dolog leskelődni?

Igen, apa.

Ha tévét akarsz nézni, máskor nyugodtan gyere be, ideülsz, bontok egy colát. Persze, csak ha nincs ilyen késő. Nehogy bepisilj éjszaka.

Abból már rég kinőttem, apa.

Valóban?

Valóban.

Nem is tudom, mikor pisiltél be utoljára.

Lefekhetek?

Persze.

Szia, apa.

Várj csak! Gyere ide!

Tessék.

Milyen szép vagy! Mint az édesanyád. Nagyon hasonlítasz rá, tudod?

Mondtad már.

?is ilyen punkosan szerette a frizuráját. Mi ez? Fogkrém? Egy éjszaka a fenekéig ér? hajat növesztettem neki, lefényképeztem, és kiplakátoltam a nyugati hármas sztráda egész hosszán. Napokig a pamlagon aludtam. Ezen itt.

Mesélted már.

Jól van, ha nem érdekelnek a történeteim, akkor menj aludni! Nagyon fáradt lehetsz. Nagyon el lehet fáradni, abban, amit csinálsz. Mit is csinálsz tulajdonképpen?

Szia, apa.

Szia, kicsim. Kicsim!

Igen, apa?

Biztos nem kell pisilni?

Szia, apa.

Szia, és ne csinálj semmi bajt, amíg alszol, rendben?

Rendben, apa.

14 év 3 komment

Ernő magában beszél. Csak ül a tévével szemben, és beszél, beszél, de nem, nem a tévének, csak úgy, el a levegőbe, csak hallani akarja a saját hangját, ahogy kimondja a nagy Igazságot, ám a mondatok néha elhalkulnak, a gondolat néha megbicsaklik, Ernő erőlevest szürcsöl pihenő gyanánt.

 

A volánnál ülő nő magában beszél. Tudja, hogy mások, a kocsin kívül lévők azt hihetik, hogy ki van hangosítva a telefonja, és ez jó érzéssel tölti el, mármint először is az, hogy megtéveszti őket, aztán az, hogy nem nézik hülyének, őt senki ne nézze hülyének, aki gyalog jár.

 

A Madárijesztő magában beszél. Egy koldus, akit így neveztek el, mert naphosszat csak álldogál a Nyugati Pú előtt, és a szelíd, emberhez szokott, szinte már házias madarak körbe repkedik, meg körbe kakálják, mint egy tárgyat, ő pedig nem mozdul, ahogy a tárgyak nem mozdulnak, csak néha beszél egy kicsit. Semmiségekről, senkinek.

 

Lili magában beszél. Olyan, olyan hülye, miért kellett annyira féltékenynek lennie, mi van, ha Balu tényleg ártatlan az ügyben, most már cseszheti az egészet, vagy talán mégsem, talán még rendbe hozható, talán ha egy kicsit többet engedne, ha legközelebb találkoznak, jól van, ezt fogja tenni, egy kis popsiszex segít!

 

Az utcaseprő magában beszél. A körülötte zsibongók azt hiszik énekel, mert nem hallják a szavakat, csak a dallamokat, a hajlításokat, kicsit eltúlozva néha, pedig nem dal, nem ének, csak hosszú-hosszú monológ, nem baj, hogy nem értik, mert időnként ő sem érti, időnként csak szavak, egyik a másik után, nem direkt, de nem bánja.

 

A dagadt, szemüveges, öltönyös magában beszél. Izzad, ahogy végigrohan a sok-sok lépcs?n, lefelé süvít, fél?, hogy megbotlik, és akkor nagy gurulás lesz a dologból, hát ezért a rohadt fogyókúra, mi, ezért a diéták, a szőrtelenítés, ?t nem zavarta a sz?r a hátán, csakis a cafka miatt az egész, és akkor az meg a legjobb barátjával, különben is, milyen barát az ilyen, ráröppen más feleségére? És lányára? Lányaira?

 

A katona magában beszél. Az ?rtoronyban ül, s?r?n kapkodja a tekintetét, egyik nyitott ablakról a másikra, legszívesebben bezárná ?ket, de a meleg így is épp, hogy elviselhet?. Fél, retteg a lódarazsaktól, múlt héten csíptek meg egy ?rszemet, aki jelezte az ?rszobának a balesetet, mire onnan a kalcium injekció felért a toronyhoz, már vége volt, megfulladt, tudták, hogy allergiás, tudták, hogyan segíthetnek, csak épp nem sikerült, a katona átkozódik, b?rén érzi az apró lábakat.

 

A zenész magában beszél. Sírdogál, nem éppen belevaló rock fenegyerekre emlékeztet? módon, ölelgeti a gitárját, a húrok néha véletlenül megcsendülnek, mintha ?k is siratnák az elpazarolt éveket, mintha utólag bölcsen ?k is elismernék, hogy tehetségtelen ember szolgálatába álltak, nem adatott meg nekik, hogy eredeti dallamokat játszanak, miért találtak ki mindent ?el?ttük mások?

 

Az író magában beszél. Egyszerre Terry, az egyszer? farmer egyszer? lánya és Bob, a félkegyelm? felügyel?, akinek több van a füle mögött, mint az elhagyatott Dél magányos rancho-ja összes lakójának együttvéve, és újabb gaztettre készül, és az író azt akarja, hogy Bob meggyalázza a lányt, és megússza az ügyet, de Terrynek, aki a legunszimpatikusabb figura, akit az író valaha kitalált, természetesen gy?znie kell, a Terry félék csak az igazi életben veszítik el az ilyen összet?zéseket.

 

Tóbiás magában beszél. A homályos szoba csendes, a tévé, a rádió, az egyéb zajforrások pihennek, csak a suttogás hallatszik, ahogy a médiavilág meghódító terveit szövögeti, köröz a szobában, néha az állát vakargatja, a ritkás kecskeszakállt huzogatja, papucsa talpa alatt puhán puffog a sz?nyeg, néha nagy karlejtésekkel vázolja a plánumot, egy pillanatra eltölti az eufória, forrón ömlik végig rajta, h?ha, kicsit elkalandozik, a szoba egyszer egy pillanatra visszaveri a pusmogást, de kizárja, nem tör?dik vele, csak beszél tovább. Újabb körök, újabb monológok.

 

A gondolatok hirtelen csavarodnak ki. A köröz? karok lehanyatlanak. Az arc kisimul. A pulzus lassul. A gyöngyök a homlokról lassan, de nyom nélkül t?nnek el. Addig csend van. Azután ismét elkezd?dik a suttogás.

 

Most egy lányra gondol, újabb köröket ró a szobában, hozzá beszél, ?t vonja kérd?re, vele viccel, és kacarászik, maga elé képzeli a jelenetet, a szemeket, az arcot, a mosolyt, a hangot, és elégedett, és akkor megérinti az a különös érzés, nem tudja, mi lehet, csak idegen természetét érzi, felgyorsul a légzése, hegyezi a fülét, meresztgeti a szemeit, és hirtelen, túl hirtelen megperdül a tengelye körül, és meglátja azt az alakot.

 

Ott áll a sarokban, összehúzza magát, amúgy is vézna teste így majdnem elférne egy partvisnyél mögött. Szemét lesüti, álla a mellkasába fúródik. Tóbiás csak a tüskére vágott, fekete hajat látja, és nem biztos benne, hogy bele akar veszni a másik tekintetébe. Az apró alak talpig feketében áll ott, egy túlságosan b? öltönyt visel, a nadrágot egyik kezével tartja magán, a zakó ujjai pedig jócskán a kézfejére lógnak. Nem néz a fiú szemébe, meg sem szólal, csak cip?je orrával buzerálja a sz?nyeget. Tóbiás szédül, és nagyon szeretne felébredni. Déa lassan emeli fel a tekintetét, továbbra sem szól, de az égszín kék szemek b?nbánóan a fiú tekintetébe fúródnak, és Tóbiás határozottan érzi a rezdüléseket, valami telepatikus humbug, gondolja, és él? hangot akar hallani a fejében, vagy legalább feliratokat a bizsergések alá, de egyiket sem kapja meg, egyszer?en csak tudja, hogy mi van.

 

Ezért sem lepődik meg, amikor ott találja magát egy idegen ház nappalijának egy eldugott sarkában, egy nagy, dohos szagú fotel mögött. Fekete öltöny van rajta, szúrja, viszket, de nem mozdulhat, nehogy a szobában sétálgató n? észrevegye. Nem, a n? nem is sétál. Szinte rohan. A tágas hall egyik végéb?l a másikba. Idegesen túr bele a hajába. Aztán elkezd magában suttogni. Tóbiás pedig hallgatja.

 

 

Nem voltál eléggé résen!

Vigyáztam, apa! Csak nagyon furcsa dolgokat beszélt. Azt hiszem, túlságosan belemerültem.

Megfeledkeztél a szabályról! És elloptad Rufus öltönyét.

Rock-ét loptam el. És nem gondoltam volna, hogy a fiú megérzi, ha ott vagyok.

Néha megérzik. És te fiatal vagy, nincs olyan kifejlett álcád.

De majd egyszer lesz?

Majd egyszer igen.

Már nagyon várom.

Türelem. Szép erény.

Gondolod, hogy Tóbiás jól fogja érezni magát nálunk?

Az emberek nehezen alkalmazkodnak. Majd elválik.

Nem szeretném, ha szomorú lenne. Miattam került ide.

A Hallgatózók sajnos általában szomorúak.

Miért?

Nagyon sok titkot cipelnek magukkal. Az emberek minden titkát. A félelmeiket. A szorongásaikat. A bánatukat. A kétségeiket. A bizonytalanságukat. Tehetetlenségüket. Dühüket, haragjukat. A gy?löletüket. A reményeiket, a hazugságaikat, a vallomásaikat. A gyávaságot. Nehéz ez a teher, kislányom.

Értem. Azért remélem, minden okés lesz.

Hát persze, hogy okés lesz. Menj játszani, de ne csinálj semmi z?rt!

Rendben, apa!

 

14 év 2 komment

Déa nyelve lógott a rohanástól. Egy határozott ugrással átlendült a deszkakerítésen. Csak jobb karját használta, balját a mellény zsebére szorította. Nagyot toppantott, amikor földet ért, a talpai belesajdultak. Huh, nyögte. Felegyenesedett, és kikukkantott a kerítés mögül. A két megtermett férfiről szakadt a víz, de nem akarták feladni az üldözést. Poros öltönyeik már nem feketéllettek annyira zavaróan a ver?fényes napsütésben, de még mindig nagyon idegennek hatottak.

 

Egyre közelebb trappoltak.

 

Déa az ujjával egy kört írt le a levegőbe. Mindkét öltönyös megtorpant, behúzta a nyakát, zavartan pislogott körbe-körbe és fölfelé. Semmi sem történt. A kislány felkuncogott. Az üldözők tovább kocogtak a kerítés felé. Déa a cipőire nézett, majd megkérdezte tőlük, szófogadó cipők-e. Azután megkérte őket, hogy vigyék el az öregúrhoz, és elkezdett szaladni.

 

Az elől futó nagydarab alak, nem tudott lefékezni a kerítés előtt, vagy talán nem is akart, mindenesetre a mellkasával átszakította a vékony deszkákat. Azután megállt. Társa jókora forgács és törmelékfelhőben csatlakozott hozzá. Mindketten a térdükre támaszkodtak, úgy lihegtek. A kis haszontalan, mondta az első, kopasz izzadt fejének csillogását tompította a rárakódó por. Az bizony. Én azt hittem már kinőtt ezekből a dolgokból. Huh, a fenébe is. Úgy látszik mégsem. Na, kész vagy? Mehetünk? Jó, oké, rajta. Azzal tovább szaladtak.

 

Déa befordult a sarkon. Akkor meghallotta a hatalmas reccsenést a mellékutcából. Összerezzent, nyakát a vállai közé rántotta, és megállt. Bal kezét a mellényzsebén tartotta. Szemei hunyorogtak, de szája szélén csalafinta mosoly játszott. Lassan a sarok felé fordult.

 

A fulladozó, hangos jaj szavakat hallató öltönyösök sose értek az utca végére. Mindkettőjükről szakadt a víz, a nyakkendők kilazítva, hanyag röppenésben, az öltönyök homályos szürkén, a nyelvek a szájat nedvesítve közeledtek, csak hogy az utcácska újra megnyúljon, és végén a f?út forgalmának zajai még messzebb kerüljenek. Mindketten fejüket előrenyújtva próbálták átfúrni magukat a térgörbületen. Tudták, kivel állnak szemben, fel voltak készülve a trükkjeire, de nem minden trükkre van ellentrükk, ha meg nincs, akkor dolgozni kell piszkosul. Úgyhogy trappoltak tovább. A kopasz alak nézett fel először. A kislány a sarokról kukucskált. Az öltönyös még ilyen messziről is tökéletesen ki tudta venni rövid fekete hajának minden egyes tüskéjét, a szeme égszín kékjét, és b?re fehérsége úgy világított a nyári napsütésben, mint a világítótorony az éjszakában. És látta a mosolyt is. Az egész estés, családi mosolyt azon az aprócska arcon. Lehajtotta a fejét, és még több er?t adott bele, már majdnem mindenét, és a távolság csökkenni kezdett.

Nemsokára megvagy, kisasszony!, kiáltotta.

 

Déa nem hallotta a nagydarab szavait, mert mögötte veszettül dudáltak a főút dugójában senyvedő autók. Morcosan a beállt kereszteződés felé fordult, és ujját a szája elé emelte. Pszt! Csend lett. Halotti csend. Azután Déa a mellékutca felé fordult, és az autók ismét kajabálni kezdtek. Az el?l haladó, kopasz alak már csak néhány lépésnyire volt a kislánytól, de ahogy az felé fordult, újra egy helyben kezdett topogni. Déa hosszan integetett felé, úgy rázta az ujjait, hogy azt hitte, le fognak esni, azután sarkon fordult, és ismét szaladt, ahogy a lába bírta.

 

A kopasz kikanyarodott a sarkon, még látta, ahogy a kislány indiánszökdelésben elhaladt egy kukkolda el?tt, és majdnem egy oszlopnak ütközött, mert jobb kezével eltakarta a szemét. A másik öltönyös ebben a pillanatban esett ki a mellékutcából. Hasán csúszott a járda széléig, ahol megakadt egy kihelyezett postaládában.

Soha nem kapjuk el, mondta.

Mindig elkapjuk, válaszolt a társa.

Mert hagyni szokta, hogy elkapjuk, de mi van, ha egyszer nem fogja hagyni? Ha most nem hagyja?

Akkor jó nagy kulimászba keveredünk.

Bizony.

 

Déa széles mosollyal nézegette a tükörképét a könyvesbolt kirakatüvegében. Jobb kezével egy oldalt kiálló tincset hátrasimított. A tükörképe durcás arcot vágott, és visszasimította. Déa szemei elkerekedtek, mit képzelsz, ne hadonássz, vigyáznod kell az üvegcsére! A tükörkép engedelmesen a mellényzsebére csúsztatta a kezét. Na, azért! Azzal Déa belépett a könyvesboltba.

 

Az öregúr a pult mögött, egy karosszékben szundított. Egy nyitott könyv csúszott a térdére, biztosan ezt olvasta, miel?tt elaludt. Szemén a szemüveg arról árulkodott, hogy az álom hirtelen támadott, és nem kegyelmezett. Egy nyálfolt a galléron meg arról, hogy foglyokat se ejtett. Déa lábujjhegyen lopózott a pult mögé. Az öregúr békészen szuszogott. A kislány egész közel hajolt hozzá, úgy fürkészte az alvó alakot. Ahogy az öregúr fújtatott, ? is felvette a ritmust, és utánozta. Így fújták egymásra a leveg?t egy darabig, azután Déa az öreg füléhez hajolt, és egy dobhártyaszaggató Ébreszt?! kiáltással majdnem a szívbajt hozta rá. A könyvárus felpattant a székér?l, a mellkasát markolászta, majd hátrah?költ Déa apró alakjától.

 

Istenem, istenem, mi az, ki az, mi történt?

Csak én vagyok.

Csak, csak te. Majd a szívbajt hoztad rám!

Tudom.

Tudod?

Bocsánat. Hoztam ajándékot.

Azzal Déa jobb kezével a mellényzsebébe nyúlt, amit továbbra is védelmezett a ballal, és egy vékony fiolát húzott el? bel?le. Két tenyerében tartotta az öregúr felé.

A könyvárus közelebb lépett, és lehajolt, így az ajándékot tartó kezek pont a szeme magasságába kerültek.

Mi ez?

Tessék megkóstolni!

Érdekes a színe. Még sosem láttam ilyen színt. Mi a neve?

Még nem adtak neki nevet.

Gyanús ez nekem! Meg akarsz mérgezni, kislány?

Nem méreg. Tessék megkóstolni!

 

Az öltönyösök ebben a pillanatban rontottak a könyvesboltba. A nagydarab kopasz olyan gyorsan mozdult, hogy az öreg csak elmosódott foltnak látta, és kikapta a kislány tenyeréb?l a fiolát. A másik öltönyös felkapta Déát.

Szia, Rufus, mondta a kislány.

Szia, Déa, válaszolt az öltönyös.

Hazamegyünk, igaz?

Igen, apukád aggódik miattad.

Mindig aggódik.

 

Meg tudod magyarázni ezt nekem, Déa?

Csak játszottam, apu.

Csak játszottál? Majdnem odaadtad egy embernek az örök ifjúság szérumát!

Az a bácsi olyan öreg. Nagyon könnyen elfárad. Nehezen lélegzik, fájnak a csontjai. Csak segíteni akartam.

Azt nem is akarom tudni, hogyan szerezted.

Jobb is.

Étrsd meg! Még nem érettek meg rá.

Tudom.

Kicsim, ne pityeregj! Nem csináltál semmi rosszat. Nem b?n, hogy szereted az embereket. Én is kedvelem ?ket.

Apa!

Jó, rendben, akad közöttük olyan, akit kedvelek. Valamennyire. Egy kicsit. De nem is ez a lényeg. Nem szabad akkora hatalmat adnunk a kezükbe, mint az örök ifjúság! Nem tudnák, hogyan használják. Ha a termeszeknek megtanítanánk a t?zrakást, lángoló termeszvárak borítanák a szárazföldeket Nigériától Borneóig. Érted már?

Igen, apa.

Jó kislány. Most menj játszani, de ne csinálj semmi z?rt!

 

Déa figyelte, ahogy a papája, kezében az örök ifjúság szérumával kimegy a mellékhelyiségbe, majd hallotta, ahogy lehúzza a vécét.

 

Szalay Sándor Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.