Szabad Virág Szerző
Vezetéknév
Szabad
Keresztnév
Virág
13 év 2 komment

 

Egyszer volt, hol nem volt, a hetet hét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egy… Ho-ho-ho-ho! Álljon meg a menet! Ne menjünk tovább, mert épp eddig akartam jönni. Vagyis csak a kurta farkú kismalacig, mert az én mesém, most épp err?l a kurta farkú kismalacról szól, akit már te is ismersz minden meséb?l, hisz minden mese vele kezd?dik. Ha készen állsz bele is csaphatunk ebbe a kurta farkú kis mesébe.

Szóval hol volt hol nem volt, a hetet hét országon is túl, de nem ahol a kurta farkú malac túr, mert akkor még nem túrt ott senki. Emiatt persze volt is nagy kavarodás, mert minden mesél? csak annyit tudott, hogy a hetet hét országon túl, van valami, de azt, hogy pontosan hol van az, azt senki sem tudta. Tehát ebben a nagy kavarodásban, valahol a hetet hét országnál élt egy gazdasszony, s volt annak két disznója. Egy koca és egy kan. Tudod mi a kett? között a különbség? Nem? Gyere közelebb, én megsúgom: a koca az anya, a kan az apa disznó. Aztán ez ne maradjon köztünk! Hogy hogy nem, a gazdasszony kocája vemhes lett, ami az állatoknál azt jelenti, hogy gyereket vár. De nem is akárhány gyereket! Mikor eljött az ellés ideje, vagyis, a kisdisznók születésének ideje, csudák csudája, tizenkét kismalac bújt el? édesanyjuk pocijából.

A gazdasszony nagyon boldog volt. Mind a tizenkét kismalac gyönyör? szép, egészséges kismalac volt. Helyes kis orrocskájuk, gomb fekete szemük és kunkori kis farkuk volt. Az az, várjunk csak! Ott, a sarokban, az a pici! Mintha annak a farka, igen, annak a farka kurta! Nem kunkori, nem szépen tekered?, mint a többi rendes kismalacé, hanem kurta, rövid, csenevész. El is nevezte a gazdasszony kurta farkúnak. Kezdetben a kurta farkú kismalac észre se vette, hogy ? másabb, mint a többi, s nem is sejtette, hogy a gazdasszony kurta jelz?je éppen ?t illeti. Csak pár hét elteltével jött rá, hogy róla beszélnek és ?t bámulja minden szomszéd. Úgy gondolta, hogy ez jó és örült a kitüntetett figyelemnek. Illegette, billegette magát, hogy jobban láthassák és dicsérhessék a szomszédok. Ám sajnos hamar rá kellett jönnie, hogy ez a kurta farkú dolog nem akkora szerencse! S?t! Nem dicséret, magasztalás vagy épp kitüntetett figyelem éri, hanem csúfolódás gúnyolódás tárgya lett. Még a testvérei is elkezdték csúfolni és gúnyolni, a kurta farka miatt. Ez nem szép dolog ám, kinevetni a másikat, csak azért, mert más, mert kurta a farka! Szegény pici kismalac, fülét farkát behúzva,- még ha az kurta is, vagyis hát pont azért,- feküdt a sarokban egyes egyedül. Nem tör?dött vele senki, csak az édesanyja, de ? se tudta jobb kedvre deríteni.  

Egyik nap úgy döntött, hogy világgá megy, hisz ? nem tartozik a kunkori farkúak közé, nem jó ? semmire a kurta farkával. Lakatott tett a szájára… Na, nem olyan lakatot, amit a pince ajtóra tett föl az apa, ez nem is igazán lakat. Lakatot tenni a szájra, azt jelenti, hogy valaki csöndben akar maradni, márpedig a mi kismalacunk csöndben akart lenni, hogy észrevétlen kilopózhasson az ólból, majd az udvarból. Szóval lakattal a száján, lábujjhegyen kisurrant az ólból, majd a kerítés ajtón és vissza se nézve szaladt amerre a lába vitte. Egy id? után azért lelassított, mert hát a kurta farkú malackák is elfáradnak a nagy szaladásban, na meg hát a nagy bánatban. Ahogy így ment mendegélt, bánatosan a földet túrva észre se vette a nagy kavarodást, ami körülötte volt. Hogy milyen kavarodást? Nem emlékszel? A mese elején már mondtam, az egész mesevilág meg volt kavarodva, mert senki sem tudta, hogy a hetet hét országon túl, hol kezd?dnek pontosan a mesék, mert hát a hetet hét ország nagy ám, s nem mindegy, hogy hol van benne a túl!

Egyszer csak egy mesél?, talán Andersen vagy a Grimm testvérek közül az egyik, vagy csak az öreg a faluból, azt én pontosan nem tudom, de az bizonyos, hogy egy mesél? volt, felkiáltott:

– Oda nézzetek!- mutatott a kurta farkú kismalac felé.

Erre szegény kismalac is felkapta a fejét, és amikor látta, hogy mindenki ?t nézi, nagyon megijedt. Hát már itt is észreveszik az ? kurta farkát, már itt az út szélén sem lesz maradása? Ám a nagy sokaság, nem a farkát nézte, hanem azt a hosszú csíkot, amit a kismalac a szomorú orrával bánatában túrt.

– Nézzétek!- kiáltott megint az ismeretlen mesemondó. – ez lesz az, ez a vonal lesz a hetet hét országon túl, ott ahol a kurta farkú malac túr!

Ennek mindenki roppantul megörült, és éljenezve ugrálták körül a kismalacot. ?pedig megillet?dve, semmit se értve állt, fülét farkát behúzva, már amennyit be tudott húzni a kurta farkából.

– Ne félj barátom! Megmentetted a meséket!

– Én?!

– Igen, te! Ez a vonal, amit túrtál ez lesz a hetet hét országon is túl, s akkor mindenki tudni fogja, hogy mi hol van. Nem lesz többé káosz és fejetlenség. Mit szólnál egy munkához? Nem lenne más feladatod, csakhogy itt túrd a földet, hogy mindenki tudja hol a határ, én pedig fizetség képen, bele veszlek minden mesébe és még enni is kapsz.

Tetszett a beszéd a kismalacnak, f?leg az, hogy a kurta farka ellenére ? is tud hasznos dolgot tenni. Mert bár nem vagyunk egyformák, és még ha különbözünk is, valamiben mi is jók lehetünk, és hasznos dolgokat tehetünk.

Szóval ne feledd, ha a kurta farkú kismalacról hallasz, hogy bár a farka kurta, azért a földet jól túrta.

13 év 4 komment

Részlet az els? könyvemb?l

 

2007-ben nagyon hamar eljött a tavasz, szinte alig volt tél. A gyerekek könnyen túltették magukat azon, hogy nem volt lehet?ségük hóembert építeni, vagy hócsatázni, s már azt tervezgették, mikor fognak biciklizni. El? is kerültek a bringák, amikor kiderült, hogy Eni biciklije túl kicsi és az egyik kereke ki van lyukadva (erre a megállapításra egy félórás hiábavaló pumpálás vezetett rá). Nem baj, mondtuk, hamarosan jön Eni negyedik születésnapja, s akkor talán kaphat egy új biciklit. Ez a hír fellelkesítette, és kicsit elterelte a figyelmét arról a tényr?l, hogy most nem mehet bringázni. Teltek-múltak a napok, de Eni számára nem elég gyorsan, újra és újra felvet?dött a téma, s így vagy úgy, de szóba került az új bicikli. Petya azt javasolta neki, hogy imádkozzon érte, s kérje Istent, hozzon neki biciklit. Sose hallottam Enit még így imádkozni, mint akkor: lelkesen, hittel telve kérte Istent, mint aki tudja, hogy biztosan meghallgatásra talál. S nem is akármilyen biciklit kért: rózsaszínt, virágokkal és pillangókkal (ha Eni szeretne valamit, arról határozott elképzelései vannak, s már láttam lelki szemeim el?tt, ahogy virágos és pillangós matricákat ragasztgatok a rózsaszín biciklijére). Rájöttünk, hogy komolyan kell vennünk kislányunk álmát, mert eddig, ha ajándékról volt szó, hetente változott a kívánságlista, míg most elég hosszan kitartott a bicikli mellett. Miután a családot körbe telefonáltuk, ki mennyivel tudna minket támogatni, hiszen nem két fillér egy gyerekbicikli, beindult az akció. Petya az Interneten utánanézett, hol érdemes vásárolni, s mib?l mennyi engedményt kaphatunk. A megfelel? bolt kiválasztása után egy kora tavaszi, napsütötte délutánon el is indultunk a beszerzésére (épp le voltam törve egy kicsit, s úgy gondoltam, hogy a rózsaszín bicikli „vadászat" biztosan feldob). A bolt pici volt, zsúfolásig rakva biciklikkel. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: verseny- és kemping bicikli, gyerek és feln?tt, kék, szürke, zöld, bordó… csak pont rózsaszín nem. Petya már el?re felkészített, ha nincs rózsaszín, akkor lehet rendelni, csak sajnos várni kell rá. Már épp azt kalkuláltam, hogy hány hétig tarthat a beszerzés, és addig is megveszem a virágos és pillangós matricákat, mikor az egyik eladó megkérdezte, hogy mit szeretnénk:

– Egy ilyen gyerek biciklit – válaszolta Petya, rámutatva egy metál bordóra – csak rózsaszínben.

– Azt hiszem, van is egy raktáron, egy igazi bugyi-rózsaszín.

– Az kell! – rikkantottam el magam. – Ez azt jelenti, hogy ma meg is vehetjük?

– Igen, csak átszólok a raktárba.

A boldogságtól majd kibújtam a b?römb?l, s csak a többi vev? miatt nem roptam örömtáncot. Akkor még nem tudtam, hogy ennél is nagyobb meglepetés vár rám. Mikor megláttam a biciklit, nem akartam hinni a szememnek: ott volt el?ttem rózsaszínben pompázva, gyönyör? fehér kerekekkel. El?l kis fehér kosár, a kormányán csillogó rózsaszín szalagok lógtak, s a vázán, alig hittem a szememnek, a vázán virágok és pillangók díszelegtek! Pont ilyenr?l álmodott Eni, éppenilyet szeretett volna. Ez Isten, gondoltam magamban, csak ? képes arra, hogy ide varázsoljon nekünk egy ilyen biciklit. Minden úgy van rajta, ahogy annak lennie kell. Már csak az hiányzott, hogy Eninek odaadjuk. Pontos forgatókönyvet készítettünk, hogy a meglepetés ereje minél nagyobb legyen: Én elviszem Enit balettre, Petya pedig, miután elhozta Robit az oviból, a biciklikkel együtt utánunk jön, s ott várnak minket a bejáratnál. Így is lett. A kis balerina semmit sem sejtett, s az óra után rózsaszínbe öltözve (nem véletlen!), csacsogva libbent ki a szabadba. A hirtelen beállt csönd, s a döbbenett?l óriásira kerekedett szemek er?sítettek meg abban, hogy a terv bevált, s a meglepetés elérte célját: Eni szóhoz sem jutott. Pár másodpercig csak meredt a biciklire, mint aki nem tudja eldönteni, hogy ébren van-e vagy csak álmodik. Közelebb lépett, s csibész kis kuncogással azt mondta: pont ilyet akartam.

Az egész család vele örült és lelkesedett, mintha mi kaptuk volna a biciklit. Oly' büszkén ülte meg rózsaszín „paripáját", hogy az utcán mindenki megfordult utána (bár lehet, hogy csak a rózsaszín összhatás tette).

13 év Nincs Komment

Részlet az els? könyvemb?l

 

Gyermekeim nagy állatrajongók. Imádják ?ket, de csak messzir?l. Olyannyira, hogy Robi els? mondatai közé tartozott a nem bánt, amit f?leg – és azt hiszem kizárólag – akkor használt, mikor meglátott egy kutyát (Enik? is hihetetlen mászási technikákat képes gyakorolni rajtam, amikor egy kis állat megközelíti).

Egyik alkalommal, mikor vidéken a nagymama szomszédjánál megnéztük (természetesen az ölemb?l) a disznókat és a baromfiudvart, Robi átszellemülve, csillogó szemekkel élvezte az „állatkertet". ?nevezte el így a baromfiudvart. Láttam rajta az izgatottságot, az érdekl?dést, de egyben a félelmet is, melyet számomra ismeretlen élmény táplált. Ez a kett?sség az id? múlásával sem változott. Míg rettegve félt minden él? és mozgó dologtól, arra vágyott, hogy saját házi állata legyen. Addig rágta a fülünket, amíg a végén belementünk, hogy ha nyuszit nem is, de egy tekn?st kaphat majd, ha iskolás lesz, mert akkor már elég érett lesz ahhoz, hogy tudjon róla gondoskodni. Annyira megörült, hogy f?nek-fának elújságolta, micsoda szerencse fogja ?t érni, s nem érdekelte, hogy még b? másfél évet kell várakoznia. Ez döbbentett rá, hogy milyen fontosak neki az állatok, s hogy mennyire szeretne egyet.

Fél évvel kés?bb, mikor egy biológushallgató ismer?sömmel beszélgettem, szóba került Robi, és a se veled, se nélküled kapcsolata az állatokkal. ?azt javasolta, hogy a félelem legy?zéséhez szerezzünk be neki botsáskákat. Azok könnyen kezelhet? és viszonylag nyugodt állatok, meg lehet ?ket fogni és akár simogatni is, mivel nem csípnek. Fel is ajánlotta, hogy ha szeretném, segít szerezni párat.

Botsáskát! Hm! Sosem jutott volna eszembe, hogy egy botsáskát simogassak, de hát ? a biológus, ? tudja. Hazamentem és megbeszéltem a családommal. Robi nagyon lelkes volt, s nagy meglepetésemre Petya is rábólintott e kísérletre. Pár hónappal kés?bb megérkeztek a sáskák, öt darab. Akkor ért a sokkoló hír, hogy ez nem is olyan egyszer?, ahogy én azt elképzeltem. Úgy gondoltam, hogy ha megunjuk, legfeljebb szabadon engedjük ?ket és kész. De nem, ezek dél-amerikai botsáskák, és vagy nem élik túl az itteni éghajlatot, vagy ökológiai katasztrófát idézünk el?, elszaporítva ?ket hazánkban (vagy valami ilyesmi). S?t, csak szederlevelet esznek. Honnan veszek majd szederlevelet, ha jön a tél? Honnan szedek egyáltalán szederlevelet Budapest kell?s közepén?

Szerencsére a botsáskák els? hete a veszprémi nagyinál telt, mivel a gyerekek ott nyaraltak. Ã??k már harcedzettek voltak botsáskailag, mivel Ági lányuk (Petya húga) évekkel ezel?tt már hazaállított pár darabbal. Egy hatalmas bef?ttesüveget rendeztünk be nekik, amit m?vészi precizitással elhelyezett fadarabokkal tettünk otthonossá. Aztán figyeltünk. Nem történt semmi. Mondanom sem kell, a család egyetlen tagja sem vállalkozott arra, hogy megfogja, vagy netán megsimogassa ?ket. Míg mi biztos távolságból szemléltük a sáskákat, ?k mozdulatlanul álltak (vagy feküdtek?), s egyetlen jelét sem adták annak, hogy barátkozni szeretnének.

Te tudtad, hogy a rovarok is kakilnak? És méghozzá mennyit? Persze ez egy logikus következtetés, ha az ember végiggondolja. Na de én nem gondoltam végig! Sokkolóan hatott rám, hogy három-négy naponta azért jó kitakarítani az üveget, ami azzal jár, hogy ki kell venni a sáskákat. Nos, erre kis gazdájuk nem vállalkozott, s?t, senki más sem, úgyhogy a kivevés helyett az átrázásnál maradtunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem el?ször: meg kell szabadulnunk a sáskáktól!

Mázlinkra, Petya unokatestvére, Dóra, aki tizennégy éves, szintén ott nyaralt Veszprémben, s én benne véltem felfedezni a sáskák új gazdáját. Enyhe rábeszélés után szívesen átvállalta a tulajdonjogot, s csak a könnyeket hullató Robit kellett meggy?znünk arról, hogy mindenkinek jobb lesz így.

Szabad Virág Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.