Legyél vigyázó!
De egyet ne felejts.
Mindenik évben
nyílik a nefelejcs.
Nos, ha vigyázol
és nem hágsz ágyásra,
rád is fényelhet
virág hervadása.
Ám, ha vigyázzzzasz,
és tested merev lesz,
nem az a baj ám,
hogy hamar felejtesz,
Te felejt?dsz el.
De én, a nefelejcs
holnap is leszek.
Vigyázz, hogy el ne ejts.
Boldog Ã?Å¡j Évet Mindenknek.
Jön az Új Év.
S bár dicse semmi,
illik azért
megünnepelni.
S a jöv?nket
– bár ez a lényeg –
elfedik talmi
röppenty? fények.
Most, csak magamért –
bár mindnek kívánom –
teljesüljön majd
mindenik álmom.
Második rendbéli pausa, Urak, Asszonyságok. (A képen Jessye Norman látható.)
A Kékszakállú: (hangja sok kíntól fátyolozott, csendes.)
Megérkeztünk.-Íme, lássad:
Ez a Kékszakállú háta.
Nem tündököl,mint agávé.
Judit, jössz e még utánam?
Judit:
Megyek, megyek, Kékszakállú.
A Kékszakállú:
Haj, regö, rejtem!
Félek, hogy elejtem!
Szemem pillája most még fent.
Tapsolok majd, hogyha lement,
Urak, Asszonyságok.
Haj, regö, rejtem!
Nem érte, de értem!
Szeme pillás függönye fent.
Igen! De nem! Igen! De Nem!
Urak, Asszonyságok.
Haj, regö, rejtem!
Kedved felejtettem.
Szemed tükrözte két szemem.
De múltunk nem tükrözi jelen,
Urak, Asszonyságok.
Megállsz, Judit? Mennél vissza?
Judit:
Nem. A szoknyám szakadt csak el.
A Kékszakállú:
Elszakadt szép selyemszoknyád?
Judit:
A Kékszakállú:
Nyitva van még minden ajtó.
Judit:
Haj, regö, rejtem!
Hová, hová, rejtsem?
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement.
Urak, Asszonyságok.
Az illusztráció Schaár Erzsébeté. Isten nyugtassa.
Ibolya néni!
Tudom, új még a csend.
De ugyanúgy megismerheted Ã??t,
mint pár perccel ezel?tt.
Ne tessék félni
a rideg temet?t.
Csak átruházás minden.
A bakfis, miniszoknyáját
feláldozza egy nagyestélyiért.
Pár perc. Aztán kérdi:
Miért? Vajh, miért?
És máris, – mint a szomszéd –
kapható bármire.
De – bár most kéne csak –
nincs nagyestélyije.
Pedig van, de senki
– bár mindenki tart számon –
egy sem kérte T?led
számon e világon.
Pedig ez a ruha
– régóta b?r rajtad –
árnyat és fényt adott.
Most már merev ajkad.
S a levetett b?r
– a fájdalmas vedlés –
tudod Te azt régen,
olyan, mint aszkéta
atlétának edzés.
Jaj, persze, hogy tudod.
Hisz a tört b?r alatt
barlangok, új egek
milliárdja fakadt!
És akartad, vagy nem,
a szakóca szépen
gömbbé formálódott.
Hibátlanul. Épen.
Hát lépd át a kaput.
Nálunk karácsony van.
Ünnepeljünk együt.
Segíts.
Hatalmad van?
Els? rendbéli pausa, Urak, Asszonyságok.
(A képen Jessye Norman látható)
Haj, regö rejtem!
Félek, hogy elejtem!
Szemem pillás függönye fent.
Láncok, karók, kések, kifent
Pengék, apróságok …
Haj, hová rejtsem
Mérhetetlen kincsem?
Szemem pillás függönye fent:
Körülöttem mind-mind kikent
Urak, Asszonyságok.
Haj, minek rejtsem?
Végül még elvesztem.
Szemem pillás függönye fent:
Tapsoljatok majd, ha lement.
Urak, Asszonyságok.
Hogy koszorú kerül – e fejemre,
Vagy koszorú kerül – e helyemre,
Hidd el, mindegy nekem.
Most még szól énekem.
Felbosszantottak a Párkák!
S jöhetnek Noé bárkák,
Hidd el, mindegy nekem.
Most még szól énekem.
RR. VA. KL!
Noétól megmentve
Ránk maradt a Bábel.
Ám ez nem szomorú.
„Felbosszantottatok!"
Jöjjön a koszorú!
Lezginka egy nem létez? (vagy nagyon is létez?) mitológia h?sn?je, a kvanga ugyan-e mitológiában egy ismert, gonosz állat.
Szépen süt a nap sugára
lenn a földön fára-f?re.
Szösz Lezginka nagypapához
siet éppen, a kis d?re.
Lenn a földön fára-f?re
harmat cseppen, j? a pára.
Siet éppen a kis d?re,
mert nem tudja, mi is várja.
Harmat cseppen, j? a pára,
nagy vihar van készül?ben.
Mert nem tudja, mi is várja
vidám dala messze röppen.
Nagy vihar van készül?ben,
sötétedik az ég alja.
Vidám dala messze röppen,
nem tudja, hogy más is hallja.
Sötétedik az ég alja,
Lezginka fél, foga vacog.
Nem tudja, hogy más is hallja.
Közelben egy kvanga vacok.
Lezginka fél, foga vacog.
Bújna ? már akárhova.
Közelben egy kvanga vacok.
Észreveszi, s mászik oda.
Bújna ? már akárhova,
ennél többet nem akarna.
Észreveszi, s mászik oda
Lezginkához ravasz kvanga.
Ennél többet nem akarna,
hisz a kvanga bunda sima.
Lezginkához ravasz kvanga
odabújik, mint egy rima.
Hisz a kvanga bunda sima,
s jól esik ez Lezginkának,
odabújik, mint egy rima
a kisleány a bundának.
S jól esik ez Lezginkának,
símogatja már a kvangát,
a kisleány a bundának
átengedi minden ujját.
Simogatja már a kvangát,
nem is tudja, hogy mi várja.
Átengedi minden ujját.
A gonosz is csak ezt várta.
Nem is tudja, hogy mi várja,
szög megyen most a kezébe.
A gonosz is csak ezt várta,
menekül már völgy ölébe.
Szög megyen most a kezébe,
vére hullik, nagy fájdalma.
Menekül már völgy ölébe,
nagyapóhoz, aki várja.
Vére hullik, nagy fájdalma.
Megérkezik nagy nehezen
nagyapóhoz aki várja.
Nézd, nagyapó, itt a kezem.
Megérkezik nagy nehezen
nagyanyó is, s gézért szalad.
Nézd nagyapó, itt a kezem.
Kvangát simizni nem szabad!
Ó, ama színek, kik szívemben a dalt kovat?zzel
szítják, szítják, míg ama t?zb?l pattan a dallam!
Ó, a lilák és barnák, meg puha szépia! Ó, dús
réten a láng – pipacsoknak pírt hazudó pirosa hív!
Bíztat a kéjjel, ám ama éjen a kék egen álló
csillag a fény csak. Reggel sárgát bámulok estig,
és feketét, föld színét én szeretem. De ha zöld a
szép tavasz és a virágja fehér s öner?t maga vállal:
újból leng a kalász és kombájnok hada, gyertek!
Ezer bocsánat, E.A.P. és nagy szeretettel Pupáknak.
Játszanak a gyerekek, ugyan mi mást tegyenek?
Gyermekszoba – baba vár! Meg játszótér s homokvár.
És a varródoboz, ó! Az gyereknek nem való!
Olló, cérna, t?, cipzár!
Szólt az olló: Soha már.
Férfi és n? mire vár? Hogy pattanjon fel a zár.
Egymást egyre keresik, mégis csak ritkán lelik.
Ásó, kapa, egyebek: ugyan mi mást tegyenek?
Gyerek sír, játékra vár.
Szólt az olló: Soha már.
Hullanak a levelek, feln?nek a gyerekek.
Mi játékuk lehet még? Mit anyjuk – apjuk játszott rég?
Új játék kell, halihó! Nyírjuk egymást, ez a jó!
Dobálózzunk! Hol a sár?
Szólt az olló: Soha már.
Ej, tyúkapó, mi a k?? Hogy hívnak, tán Enik??
Lajos? Marcsi? Egyre meg. Tökmindegy, hogy völgy, vagy hegy.
– Nem mindegy, hogy halmomon gipsz vagy k? van: gondolom. –
Régen, s ma is csak ez jár.
Szólt az olló: Soha már.
Újra pattan fán a rügy, tudom, ez nem oly nagy ügy.
Újra itt van a tavasz, sok gyerekkel oly ravasz.
Dokumentál anyakönyv, anyaöl és anyaölyv.
A papír sír, ó be kár!
Szólt az olló: Soha már.
De aki telefonál, nem tudja: hogy ez fonál.
És, ki pulpituson áll, nem tudja, hogy ez: fonál.
És, ki ollót köszörül, nem tudja, minek örül.
Mert a Párkák… ! Ó, ma már?
Szólt az olló: vége már.
A f?cím barátom, Szente Ibolya leleménye
Brenner József
Itt nyugszik a Géza
Hogy melyik? A Csáth.
Amikor bezizzent,
Akkor mondott "csá!"-t.
Sírversek a Toldiból
A farkas sírverse
Én a farkas vagyok,
Illetve csak voltam.
Mert már elég régen
Fetrengek itt holtan.
Miklós a fajtámmal
Vert a múltkor agyon.
A malac forrázzon le,
Ha még egyszer hagyom.
Bence sírverse
Miklós sírja végén
Ásóját leverte,
Rátámaszkodott, és
Úgy fagyott meg Bence.
Kés?bb kirügyezett,
Majd kalászba szökkent,
Majd magot pergetett,
Mivel madár röppent.
A sok madár a termést
Szórta a határba,
Így terjedt szerteszét
A h?ség és a hála.
A fiait sirató néne sírverse
Homályos szemimmel
Már semmit se láttam,
De pár-hantotokra
mindig rátaláltam.
Nem maradt már semmim,
Csak sírotok hantja,
Azokon talált meg
A sírásó halva.
Morgott is er?sen,
– Ma már a második,
A temet? meg csak
Egyre inkább telik!
Ezt a két nénikét
Bíz egy sírba rakom! –
Így keveredett hát
Porával a porom.
Porladó ajkamon
Nevetekkel immár
Fekszünk, s hallom, ajka
Mit rebeg: Holubár.
A rókalelk? György sírverse
Én mindent elértem,
Amit csak akartam.
Jó Miklós öcsémet
Csak parasztnak adtam.
Az ? örökségét
Magamévá tettem,
És így a királynál
f?talpnyaló lettem.
Zsíros, jó kis állás,
Semmit se csináltam,
Vállalkozásommal
Én nagyon jól jártam.
Ám egyszer hibáztam,
Nem figyeltem öcsre.
Ez tette a cégem
Mindörökre tönkre.
A király kirúgott,
Állást nem találtam,
Munkanélkülib?l
Meg éljen, ki tud, bátran.
Ideig-óráig
Koldultam, kukáztam,
Majd sírva – vinnyogva
Éhen bekrepáltam.
Lajos király
Tehetetlen voltam.
Annyit tettem csupán,
Hogy azt a cseh vitézt
Nem én csaptam kupán.
Ehelyett csak hagytam,
Sok deli vitézek
Daliás testéb?l
Szálljon ki a lélek.
Szerencsére aztán
Akadott egy bátor,
Ki megölte végül,
S megsz?nt a vérzápor.
Jaj, hogy örvendeztem!
De a lelkem tudta,
Hogy a sok holt vitézt
Nem hozhatom vissza.
Kés?bb, mint mindenki,
Kipusztultam én is.
Ugyanúgy, mint bármely
Szántó-vet? vén is.
Grátisz
Jó Ilosvaynak
Egy ötlete vala.
Ezzel jó sok árkust
Teleíra vala.
De ezt Arany kés?bb
Elcsaklizta vala,
S ebbe jó Selymesünk
Belehala vala.
És a végs? t?rdöfés. Sárosi Attila (a Macska) sírfelirata
Életem egyik felét a piros lámpák el?tt töltöttem el.
A másik fele nem volt ennyire színes.
