Volt egy csodás álmom.
Talán nem is az volt csupán.
Úgy éreztem boldog vagyok,
mint oly sok éjszakán.
Ám jött a hajnal,
és elvett t?lem mindent,
mint egy írigy király.
Nem hagyott semmit
csak a létem,
ami boldogság nélkül oly silány.
…Nem sírt.Régóta nem tud.Elfogytak a könnyei…
Kedves Szerz?!
El?ször is, ez nem novella. Nézd meg, mik a novella szerkezeti szabályai. Másodszor, kérlek, az írásjelek utáni szóközöket tedd ki. Tiszteljük meg egymást azzal, hogy a nagyon alapvet? helyesírási hibákat kiküszöböljük. Ez mindkett?nk munkáját megkönnyíti.
Szóismétlések, felesleges nével?k. Gyomláld ki.
Hajnalodott.
Tik-tak,tik-tak…
Az asszony bels? órája egyszer csak ébreszt?t sípolt.
Lassan kinyitotta a szemét.Egy újabb nap.Gondolta.
Felült az ágyon,az izületei,mint olaj nélküli ócska gépek,csikorogva mozdultak.Kibotorkált a fürd?szobába
kinyitotta a csapotés mohón,szinte ideges mozdulatokkal lapátolta az arcába a jéghidek vizet.Nem felfrissülni
akart inkább lemosni magáról az éjszaka kellemetlen emlékeit.Az álmokat,amik évek évek óta kínozták.
Belenézett a tükörbe kifejezéstelen arcal bámulta magát.Elszálltak az évek.A valaha vidám és szép n? helyett
csak egy megkeseredett öregasszonyt látott.
A konyhába menet megállta komódnál,és megigazította a férje,és a fia fényképét.Évekkel ezel?tt egyszerre
veszítette el mindkett?t egy értelmetlen balesetben.Senkije nem maradt a világon.
Ismét feltette a kérdést,amire soha nem jött válasz.
-Miért nem én?-Miért nem engem ragadtál el?
Sóhajtva megsimogatta a fotókat és elindult,hogy f?zzön egy kávét.
Bekepcsolta a rádiót,de a melenkónikus zene csak fokozta a keser?ségét.Hirtelen eszébe jutott valami.
Kinyitotta az ajtót,és a beöml? tavasz napsütés kellemesen simogatta az arcát,és ez most jó esett neki.
-Kiskutyám!-kiáltotta.
Egy bozontos szörpamacs csaholva rontott el? a bokrok alól.
-Itt vagyok-itt vagyok.
Vidám farkcsóválással leült a n? elé,és megbabonázva nézte ?t.
Pedig a kapcsolatuk korántsem idult zökken?mentesen.Az asszony egyszer azt vette észre,hogy folyton eltünik valami,és az udvar legkülömböz?bb pontjain bukkan rájuk.Eleinte nem értette a dolgot,de aztán véletlenül meglátta az ablakból amint egy kiskutya,éppen a papucsát cibálja.Azonnal kiabálva elzavarta
az állatot,de másnap megismétl?dött a jelenet.Aztán újra,és újra.Az id?s asszony lassan beletör?dött,hogy
a kis jószág nem tágít.Összebarátkoztak.
Legugolt és megsímogatta a fejét.
-Éhes vagy ugye?-El kell mennem vásárolni,mert nincs itthon semmi.
Gyorsan felöltözött.Eldöntötte,hogy ma sétálni viszi kis barátját.A kapuból vissza szólt.
-Itt maradsz.-Délután elmegyünk csatangolunk egyet rendben?!
Bár a kutya nem értette mit mondanak neki,de úgyérezte valami nagyon fontos dolog van készül?ben.
Izgatottan ugatott.
-Siess haza-Nem jó egyedül!
A n? gyorsan vásárolt,hiszen programja volt.Szinte jó kedv?en sétált hazafelé.Ahogy közeledett a szomszéd
gyerekeket vette észre a háza el?tt,amint körül állnak valamit.Hirtelen nagyon rossz érzés fogta el.
Amikor oda ért meglátta a kis testet ahogyan élettelenül hever az úton.
-Kiszökött és elütötte egy autó!-Mondta az egyik kisfiú.
Az asszony letérdelt a kutyus mellé.
-Mennyetek innen-suttogta
A gyerekek megszeppenve elszaladtak.
Bevitte a tetemet,és szépen eltemette.Nem sírt.Régóta nem tud.Elfogytak a könnyei.
Estig ült a kis sirhalom mellett.Lassan er?t vett magán,és bement a házba.Fáradtnak érezte magát,lefeküdt.
Álmában csodás helyen járt.Látta a férjét,meg a fiát.Hívták!
Elindult feléjük.
Tik-tak,tik-tak…
Az éjjeliszekrényen lév? óra monotonan végezte a dolgát.
Mikor veszed észre,az életed
egy része a nagy testvér ki,
hogy érdekeit védje
lassan már nem enged a fényre!
Elbutít,és egy jól irányzott szlogennel
terel le a mélybe!
Éled kényelmes digitális léted
és nem látod meg mi az,mi igazából éltet.
Elbutultál,lusta lettél
azt akarják így szülessél!
Nem kés? még Ébredj!
Kedves Richárd, ez a sok e hang „elmekegi” a verset, és ami komolynak, er?snek indul az is „gyenge” lesz, er?ltetett.
Mint ahogy az el?z? versednél is jeleztem, ki kell használni a magyar nyelv gazdagságát, szépségét ( nem kell félni az újtól sem, az „én-szavaktól” sem, de érdemes – s?t ajánlott – nagykölt?ink verseit, írásait olvasgatni )
Ne arra törekedj, hogy csilingeljenek a szavak a sorok végén — mert most sajnos ezek a sorvégek nem csilingelnek, hanem ( egyenl?re ) hamisan szólnak —
Bámulom a világot.
Csak úgy, az ablakomon át.
És megpróbálom megérteni,de sosem fogom tán.
Órák óta esik.
Nézem ahogy az id? ?szbe fordul át
Biztosan tudja.
A szívemben oly rég nem volt nyár.
Az idegpályáim útveszt?in száguldok,
Senki nem parancsol megálljt.
Nem is akarom!
Jól esik.
De nem tudom még meddig bírom.
Kedves Richárd, el?ször is üdvözöllek a Toronyban.
Bár ez az els? beküldött írásod, de ezen a versen van még némi „csiszolgatni való”.
Nem helyes, hogy majdnem mindent sort, mondatvégi írásjellel „lezársz”. Ezzel azt jelzed az olvasónak, állj, ami nem helyes. Viszont, ha vessz?t használsz, – vagy éppen új sorban kezdesz – ott az olvasó tudja, érzi, egy nagy leveg?vétel, semmi fék, és „jöhet ( jön ) a következ?” gondolat. Ezt érdemes lenne átnézned ( természetesen, ha kéred, segítek a központozásban ).
A következ? a sorvégekre kerül? rímek, nem rímek, akarva, akaratlanul. Itt ebben a versben ezek az – át, tán, át, nyár – nagyon nem szépek ( f?leg, ha ismétl?dnek is ). Gazdag szókinccsel rendelkezünk. Ne arra törekedj, hogy ( hogyan ) csengjenek össze a sorvégek, hanem arra, hogy szépen szóljon a vers, ( bels? ) dallama, ritmusa legyen.
