Neked irgalom, nekem testvértelen fájdalom. Szép tested egyszer? urna ölébe rejtve, lopva pillantok felvirágzott fényképedre. Kinevethetsz, ahogy a kereszt alatt állok zavartan, bénán, értetlenül, kezemben a rózsa lassan megfeketül. Ott a kórterembe remegve súgtad a fülembe, hogy félek, s akkor ajkamról d?ltek [… Tovább]
“Imago animi sermo est.” Valahogy belém szakadt a csend. Haldokló, lombjuk hullató fákká változtak a gyökértelen szavak. Gondolatketrecem alján fekszem, lettem temetetlen akarat. K?vé dermedten járni sem tudok. Kúszom a fájdalomtengerben közben lassan, alattomban megölnek a néma sikolyok.
Vesztett ábrándok, kék örömlabdacsok, önt?formában búvó rímes szavak. Néhány gondolatcsonk mit rátok hagyok sorokból áradó hangulatpatak. Lárvaarcra fércelt konokság, közöny, napról-napra elenyészem mi vagyok. Vakon felbukom az els? rút kövön, Álmom ruháiban korhadt fogasok. Testkoporsóm rég tudatomba fárad, [… Tovább]
Válaszolj Istenem, hogy miért pont nekem kellene káromlásból katedrálist építenem? Mert nincs már él? jelen, csak múltba réved? átokdobbanású testvértelen félelem. T?sarkain kopogtat a rabló id?. Kékült mosollyal takarom sebem, a ráncba vésett stigmák b?nös jelek. Mind arcomra égett h?vös [… Tovább]
