csak nézte hogy lóg az eső lába homályba költözött a nap talán befolyásolta az adott pillanat lassan cseppekben kezdte majd zord arcát felé emelte megmutatva hűvös leheletét látszólag a fák is tűrték kopasz ágaik egymást érintették s a föld mélye [… Tovább]
Bonts ki, és megnyílok e feszültségterhes világnak. Ha túl szabaddá váltam, zárj vissza. Óvatosan! – mert ez nem börtön, csak fegyelmezett valóság. Agyféltekémen egyensúlyoz a hinta-palinta. Vajon hova esik, ha leszakad a mondóka? A súlytalanság nem csak könnyed lebegés. Vágyom [… Tovább]
a megvalósítás lépcsője már nem reprodukál széppé elkopott utamat hamvadt holnappá mérték a hétköznapok elnyüvő semmisége egyengeti az új mércét jogosan faggatja az ember a dolgok miértjét a válaszok mint formabontó denevérek állnak mert nem bírták hogy mindig lenéznek [… Tovább]
az idő töpreng az elfogyott türelem valahol ott ragadt feletted köröz az ónos-untalan mint a kikényszerített akarat elfakult összefüggések ellenszéruma kutatás alatt lábnyomot ne keress -természetpótló kép(p)en- a tömeg zaklatott nem hall csak riadt nincs megfelelő frekvencia az éterben [… Tovább]
2017.12.19. ünnepi gondolat karácsonyeste mindig jobban fáj bár díszlet benne minden ott lüktet a kérdés – hová tűnt amit eddig elhittem Kránitz Laura
Kékedben fürödtem. Szenvedélyed szivárványa káprázat volt az ’örök’ fogságában. Hatása orkán erejű, lelkem széttépett árnyékként, alattam elterült. Zuhantam mélységedbe kapaszkodva, e fájó megkötést soha nem oldva.
jó kérdés… magamtól feleletet nem várok kerékbe tört agyak rongálják a világot bár felkel a Nap és a nép is mégsem jut el semmi az égig érdekvilág igazhitű emberekkel az isten ennyifélét nem teremthet megírhatnám ugyan hogy lehetne másképp de [… Tovább]
impulzusok száguldó viharok hátán hangsikolyok …mint szférák zenéje nyomában csillagképek születnek ekkorát még soha nem sóhajtott a halál virrad harmatcseppek tűnnek el örökre a nappal még hordozza az éji látomást miközben sablonos hétköznapok emésztik fel az [… Tovább]
nocturne zene nélkül rád gondolok mindig bár… lassan csendesülnek a szavak egymás mellé támaszkodva egy utolsó mondat reményével felsorakoznak és próbálom összerakni hogy vajon létezik megmozdul oldószer nélkül bármi szabadon nyűglődök egyre kötöttséget keresve évek torlódását felejtve lehetetlen [… Tovább]
csendtörő a test feszült zavart a lélek rajta ül egy élet * 2016.03.11. 0:40 Kép: Goxva Borg
