Kránitz Laura Szerző
Vezetéknév
Kránitz
Keresztnév
Laura
2 év 4 komment

a megvalósítás lépcsője

már nem reprodukál

széppé

elkopott utamat

hamvadt holnappá mérték

a hétköznapok

elnyüvő semmisége

egyengeti az új mércét

jogosan faggatja az ember

a dolgok miértjét

 

a válaszok

mint formabontó denevérek

állnak

mert nem bírták 

hogy mindig lenéznek

és túl sokáig hibernáltak

 

az éjszaka csendjét

a reggel sem feledteti

 

2018.03.29.

Kép: google

2 év 4 komment

az idő töpreng

az elfogyott türelem

valahol

ott ragadt

feletted köröz

 az ónos-untalan

mint a kikényszerített

akarat

elfakult összefüggések

ellenszéruma

kutatás alatt

lábnyomot ne keress

-természetpótló kép(p)en-

 

a tömeg zaklatott

nem hall

csak riadt

nincs megfelelő frekvencia

az éterben sok a hullámvadász

és kevés

a jól hangolt zongora

 

az oxigénes víz

miért

lezárt palackba fulladt…

 

 

2018.03.01.

fotó: Katia Chausheva

 

3 év 6 komment

2017.12.19.

ünnepi gondolat

 

karácsonyeste mindig jobban fáj

bár díszlet benne minden

ott lüktet a kérdés – hová tűnt

amit eddig elhittem

 

 

Kránitz Laura

3 év Nincs Komment

Kékedben fürödtem.

Szenvedélyed szivárványa

káprázat volt az ’örök’  fogságában.

Hatása orkán erejű,

lelkem széttépett árnyékként,

alattam elterült.

Zuhantam mélységedbe kapaszkodva,

e fájó megkötést soha nem oldva.

 

 

3 év 2 komment

jó kérdés…
magamtól
feleletet nem várok
kerékbe tört agyak
rongálják a világot
bár felkel a Nap
és a nép is
mégsem jut el
semmi az égig
érdekvilág
igazhitű emberekkel
az isten ennyifélét
nem teremthet

megírhatnám ugyan
hogy lehetne másképp
de annyi ajak szajkózza
másként
szerettem volna
hogy veled bárhol
-csak legyen-
ám a múltban jól elástam
a jövőképemet
már nem várok semmit
öleltem sok senkit

a lényeg
már lényegtelen…

4 év 6 komment

impulzusok

 

száguldó viharok hátán
hangsikolyok
…mint szférák zenéje
nyomában
csillagképek születnek

 

ekkorát még soha
nem sóhajtott a halál

 

virrad
harmatcseppek tűnnek el
örökre

 

a nappal még hordozza
az éji látomást
miközben
sablonos hétköznapok
emésztik fel
az érzékeny lelket
…miként a balta hasogatja
a fát…

 

az kinek fáj

 

2016.12.27.
hajnalán

4 év 11 komment

nocturne zene nélkül

 

rád gondolok mindig
bár…
lassan csendesülnek a szavak
egymás mellé támaszkodva
egy utolsó mondat reményével
felsorakoznak és próbálom összerakni hogy
vajon létezik megmozdul oldószer nélkül bármi

 

szabadon nyűglődök egyre kötöttséget keresve
évek torlódását felejtve lehetetlen érveket gyártva

 

mert eltévedt románcok fojtják a mindennapokat
hétköznapi passió ez melyre nem emlékezik senki
hová bújt el kinek már nem kell játszani

 

eláraszt a nem kért nem várt felejteném
hány testben nem él már semmi csak ide-oda lép…

2016.október 16.

fotó: google

4 év 8 komment

csendtörő

 

a test feszült
zavart a lélek
rajta ül egy élet

*

2016.03.11.
0:40

Kép: Goxva Borg

4 év 13 komment

2015.10.31.
Kép: Horváth Zsóka felvétele

 

 

 

Anyám utolsó cigarettacsikkje,
botok, injekciós tűk, ampullák.

Apám számtalan sok szemüvege
és fájdalom elterelő pirulák.
Kicsi helyen elfért kedvesek,
könyvek, képek, apróságok –
egy pince mélyén fekszetek,
emlékként velem maradtok.
Hol lehettek szüleim, sokszor elrévedek.
Egymásra talált vajon, a kihűlt szerelem?
Feleletet nem tudok, csak kérdezek,
az emlékek súlyától lerészegedem.
A gyermekkor kései véget ért,
így nehezebb megélni a folytatást.
harminckét évesen apám megtért,
harminckilenc évesen búcsúztattam anyát.
Törődő rokonom nem maradt,
olykor pótolhatatlan e hiány,
hibáztunk keresztünk alatt,
erényekkel űztük, mint jobb irányt.
Bolyongok a házban és keresem,
egyre csak keresem a múltam.
Nem csak Mindenszentekkor kegyelem,
naponta elkap, ahogy elbúcsúztam.
…mert felbukkan egy régi illat,
kedvenc regényed könyvespolcon pihen,
és felidézem álmunkat,
a kertben Apám fenyőfája,
szemem rajta őrizem.
Túllépve magasságokat,
látványa megnyugtat.

A halál mit jelent:
ha szemed lehunytad…?

5 év 11 komment

2014.03.29.

feketébe öleltem
a mélyen ülő csendet
csapdába fulladt a bent rekedt
felszínesen érintgettem
a kitörés előtti percet
hullámzó változás az életem

a tegnap ragyogása
megfáradt hajnalba hasadt

 

Kránitz Laura Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.