Kováts Eszter Szerző
Vezetéknév
Kováts
Keresztnév
Eszter
5 év Nincs Komment

Eljöttek

és hosszúra

nyúltak a telek,

és én nem

kerestelek.

Eljött a tavasz.

Kerestelek és 

nem találtalak.

Hőség jött,

ahogy a nyár beállt,

de csak magányom

csikorgatta

rám fogát.

Már nem

reméltem,

mikor

kibomlott az ősz,

s maga előtt

tereli napjaim

a szigorú csősz.

 

Jönnek majd talán

újabb telek,

s én bölcsebben

kereshetek.

————————

Óriásit kell szólnia a beltartalomnak ahhoz, hogy egy vers elbírjon ennyi e-s rímet. Ennek a versnek ez most nem jött össze. Sőt, a versség is alig, olyan, mintha még csak egy vázlat volna, egy felskiccelt gondolatmenet egy később megírandó munkához. 

 

6 év 13 komment

1.

Magányos láng vagyok.
Sötét.
Démontűzzel égek.

Titkomat nemhogy ember,
Isten
se fejtené meg.

 

2.

Meglep manapság a
kóbor pillanat,
ha fényt látok
egy-egy szemben, s
nem a részeg
pirkadat miatt.

 

3.

irtóztató ez a lárma
a lényeg elmerül
a szobák kitárva
az ember árva
a fájdalom megül
az arcokon – hiába 

6 év 4 komment

 

 

 

Hogy én ebbe

majdnem belehaltam!

A beton forrón hullámzott alattam,

az utcai lámpák köpte szikrák

még ki sem szökött könnyem szítták,

vér dühöngött a riadt érfalon, vajon

mi lehet ott a járdán

az a furcsa, elmálló halom? –

(mit úgy teker a szél, mint ördögszekeret,

mit nem fog már földanyai szeretet)

ott, a szívem kihűlt helyén,

a szívem áll győztesen

pernyévé égett saját porhüvelyén.

6 év 2 komment

 

 

 

Hinnem kell, hogy létezel,

valahol, ki engem látva látsz,

úgy szeretsz.

 

Hinnem kell, hogy nem dőre

ábránd, hanem a világnak

törvénye ez.

 

Hinnem kell, hogy túl szürke

fátylon, az időn és halálon

remete

 

leszek, s a világ végét

s az első napot megláthatom

majd veled.

 

 

 

8 év 5 komment

…ez a nyomasztó id?…
nem rohan s nem
vánszorog
csak csodálkozol hogyan
rajzolt szád szélére
pöttyöket a hold
mikor még
bebújt a szél a pórusokba
eljátszott ott majd elhagyott
a patakban a híd alatt
a h?s víz csillagot sodort
néztük és nem volt
se jöv? se múlt
a ma is játszi képzetként
ült csak a virágok szirmain
hol sárga felh?k tükröz?dtek

 

de lomhán fodrokba

gy?lt a kín

tajtékzott fekete

habott vetett

a patak folyóvá duzzadt

s mindaz mit

magával hozott lassacskán

ránk telepedett

 

 f e l h ?  n e m  t ü k r ö z ? d i k

 

v í z  n e m  s o d o r  c s i l l a g o t

 

 

h o l d  n e m  r a j z o l  p ö t t y ö t

 

 

 

s z é l  n e m  b ú j i k  p ó r u s o k b a

 

8 év 3 komment

Sóhajtozó, fáradt vár vagyok.

Állok az őszben némán, megrepedten.

Magára hagyott, üres termű vár –

mégis bevehetetlen.

8 év 3 komment

Fájó, sziklás partok vagyunk.

Ha a meredeken egy kis

érzés virágot bont, és

megterem, magja a

sötét tengeren

ki tudja,

hova

jut.

9 év Nincs Komment

Oh ne nézd, ne bámuld, — akárhogy is nézem ugyanazt „üzeni” mindkét szó — ne nézd/ne bámuld –
szegény, éhez? szemem,
mit e világ itt b?ven megterem. –  itt elakadtam — mit terem meg b?ven az e világ? Az éhez? szemet — vagy a tengernyi kincset?
E tengernyi kincs –        E világ, e tengernyi — nem szép így ezzel a sok „e”-vel —
nem lesz tiéd soha,
t?njön bármi karnyújtásnyira.

 

 

 

9 év Nincs Komment

 

 

minthogyha már nem ismernél,

úgy megyek veled

– régesrégi vonatokon

felcserélt jegyek –

tudod, rajtam nem találsz, bár

kereshetsz jelet,

de mint megkínzott Tanúknál –

benn nincsenek sebek

 

9 év 1 Komment

 

– az út nem vezet tovább –

 

megrothadtunk,

mint fák alatt

gyöngyözve b?zl?
vad orchideák

 

– az út nem vezet tovább –

Kováts Eszter Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.