Már nem fáj semmi.
Ködbe merültem.
Hogy kell szeretni?
Bogár a fülben.
Nézem a heget.
Minek a panasz?
Üres a keret.
Se seb, se tapasz.
Nézem a hegyet.
Alatta kis tó.
Öljed és egyed…
Zörg? csonthintó.
Csillagvíz, ringó
holdfényben üszök.
A világ ringyó –
kiskutya nyüszög.
Nézem az eget:
mosóport használ.
A Nap tereget:
?sz, tél, tavasz, nyár.
Elmúlik majd a
szégyen is talán.
Pihen a balta
Isten asztalán.
Az ember rusnya állat,
nézd meg, hogy folyik nyálad.
Bepállik hóna alja,
egymást marja, fölfalja.
Barátjába kést merít,
majd vidáman felnyerít.
Volt egyszer egy ember itt,
kiirtotta kertjeit.
Az ember rusnya féreg,
rángatja zsíros érdek.
Föld kell neki, temérdek,
trágya nélkül nem él meg.
Éjszaka van, por a fény,
ki Istent fél, koravén.
Fent a gyógyszer, alant én.
Embervírus, karantén.
Misi bepakol b?röndjébe.
Szabályos négyzet alakú ingeit
pontos fedéssel egymásra helyezi.
Az egyiknek megigazítja a nyakát.
Két szigorúan vasalt nadrág és az
alsónem?k. Kett? pulóver, cip?.
Egy papucs, egy törülköz?.
Misi lefekszik az ágyra.
Térdhajlatai alá
csúsztatja
kezét
és
gondos
mozdulatokkal
összehajtogatja magát.
Lesimítja az éleit. Nézi a plafont.
Nincs senki, aki b?röndbe tegye. Megint marad.
Harminc éve hajózok ellenszélben,
megszoktam, hajam is hátrafelé áll.
Már minden hullám százszor elbeszélten,
a delfincsapat mindig megtalál.
A kocsmapultnál nem ül mellém senki,
de a halakkal jól megértem magam,
kint a nyílt vízen el lehet viselni
kincseimet: hogy hallgatni arany.
Már hálómat sem merítem a vízbe.
Mióta lesek arra a nagy halra?!
Sós vízben kiázott verseim íze
sorokat sodor az áramlatba.
Egész lényemben írogató csendként.
Jól hallani így, a világ mily piti.
Nem találtam magamra ment?mellényt.
ti ti ti tá tá tá ti ti ti
http://www.mult-kor.hu/20100419_vulkankitores_es_a_francia_forradalom
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_19_82.htm
Gy?lik a düh és a harag a népben,
komor arccal figyelik a falakat.
Felismerték, hogy a mutatott képben
a csillogó kereszt csak egy kirakat.
El?kerültek a köször?kövek,
újra egyenesítik a kaszákat.
A „béke és biztonság” üres szöveg,
kavarog a huszonegyedik század.
Vulkánhamu felh?je alatt
készül?dnek, kitört az Eyjafjöll.
Kimondhatatlan nevébe ragadt,
hogy a b?nöst ma senki sem menti föl.
Mentsétek a szegényt és sz?kölköd?t,
gonoszok kezéb?l szabadítsátok!
Kráterekb?l imádkozzák a jöv?t:
megfogant a fösvényeken az átok.
Ítéljetek a szegénynek, árvának;
elnyomottnak, nyomorultnak adjatok
igazságot. Mondd csak, mire várnának,
ha nem hat már fejükben a hangya-drog?
A Föld minden fundamentuma inog.
És reped a föld. Vulkánok dühöngnek.
A forradalom szép, isteni dolog,
az Úr állt közepére az ügyünknek.
Úgy reped, ahogy szakadékok nyílnak
a hétmilliárdos emberiségben.
Emitt éheznek, ott meg pénzbe híznak,
a pusztítás írva van az igékben.
Talán van még egy versszaknyi, kis remény,
hogy megértik, kiknek érteni kéne:
a Teremt? szemében szálka a szegény
és bolygót renget a családok éhe.
El?kerültek a köször?kövek,
újra egyenesítik a kaszákat.
És egyszerre fog mozdulni a tömeg,
és lázadás lesz újra az alázat,
ha nem csillapítják le ezt a lázat.
Az ?szi avar, akár a konyak,
átlátszó szememben izzik barnán.
Verseim vékonyak, gyúlékonyak,
egyensúlyoznak törékeny talpán
másodperceknek, mik úgy lépkednek,
mint száraz falevél roppanása,
hangonként üzenik a lepkédnek,
hogy röpte csak a valóság mása.
Lehullnak, gy?lnek a betonjárdán
beborítják a keménységet.
Avarkupac a takaróm, párnám,
összehordtam, meggyújtom, eléget.
Tegyetek a t?zre, hadd lobogjon!
Oly rövid ideig ég az avar.
Ne várd meg, hogy a halál kopogjon.
Kering a füst, mint bennünk a zavar.
Nincs er?m a szemébe nézni senkinek,
körülvett valami üres és jéghideg.
Kilóg a fák hegye, rám lehelt a közöny.
Isten azt ígérte, nem lesz több vízözön.
Valaki vitorlázik most a fák hegyén,
mondják, hogy maga az Úr, az ? jéghegyén.
Milyen szelek dagadnak a vitorlákban?
Nyikorognak az árbocfák féregrágtan.
Fehér galamb verdes, olajág, szivárvány,
így ülök véresen az Isten gitárján.
A bárka elsüllyedt, úsznak az állatok.
Túlélhet?-e a túl él? állapot?
A modern Noék már semmit sem gy?jtenek.
Ha elmerültél, csak nézik a h?lt helyed.
„Miért segítsek? – hiszen nem vitte sokra.”
Modern Noé – kapaszkodik a roncsokba.
Tutajt eszkábál. Korszer? hajótörött.
Prédikál a felpuffadt tetemek között.
Ha kevés a kenyér, mint egy zsákot, kidob.
Játéka egy lantszarvú plüssantilop.
