Horváth Adrienn
Vezetéknév
Horváth
Keresztnév
Adrienn
5 év 1 Komment

arcomat az arcodhoz

legérzékenyebb csendben

felszínen szőrszálakig

hajtól a fejbőrömig

ujjaim a körmökhöz

pusztító nem kiélni

festeni fénykörökkel

kielégült az agyam

ma akart összetörni

elmaradt a katarzis

feloldódtam sírásban

olvadtam nevetéstől

és még mindig nem tudom

én most sem én még mindig

hogy ki lettem általad

üres a tudatlanság

talán egy bogár vagyok

és talán bezárkóztam

itt vagyok a szobában

nyiss rám ajtót vagy bújtass

át a küszöböd alatt

5 év 3 komment

 

 

nekem behűtve kellettél, készre tálalva,

elfogytak a finomkodások, a megkezdett mondatok,

el kellett vegyelek magadtól, hogy megtaláljam:

sírás, kóborlás, most minden célt tévesztett,

elengedtem magam, abban a pillanatban

tág tereket és újat éreztem, és egy rég elhagyott

szerelem vázának finom, porladó lenyomatát,

kicsit benned hagytam magam, szakértelemmel

választottam le a felső rétegeket, hogy különb legyél

ebben az estében, hajnalban halhatatlan,

hogy én se legyek ugyanaz, akit szelídnek ismertél,

végigmentem a pontokon és elkószáltam,

ismeretlen tested ismerősként üdvözöltem

csak azért, hogy megmutassalak magadnak,

a szemedben nagyra nőttem, kábult árnyék,

ahogy vissza-visszaköszöntem a falakon,

a rétegeink, amik az évekből épültek, ott hagyták maguk után

erős illatukat, személyiségünk bizonyítékát,

de nem fogadtunk némaságot azzal, hogy nem beszélünk,

a vágyban határtalan tér idekint kevés,

bebörtönözve a látszat, és a lelkiismeret által

nem tudom ki vagyok ma és holnap ki leszek

 

 

8 év 13 komment

 

Ebben a színtelen, semmilyen estében

gyalogolok a Margit körúton végig. 

A lámpák sárgán ijedeznek,

hogy süpped be súlyom alatt a beton, nézik.

Mint a találkozás után, a szám úgy reszket,

és kezeim hidegek, de akkor te melengetted.

Koszos ez a szétzilált, kedvenc Buda is;

a zaj sokkal enyhébb,

mint szokott. Szeretem ezt a dekadens,

gyengéd szerkezetet.

Eláztat a tavasz, nem bánom, eshet:

“Sár. Sár és Gyűlölet van az alján 

minden csillogó, nagy szerelemnek.” 

Ártatlan szemedtől az enyém

nem tűnik szelídebbnek,

legfeljebb nézheted, hogy mocorgok pillantásodba

bújva, kerülve és keresve is azt.

Talán többé meg sem találom magam.

A gondolat sok, de a száj mindent elszalaszt,

és a csend nem számít egyébnek, mint pazarlásnak.

A beismerés még hátravan:

érzem a súlyát a nagy nyomorúságnak,

ami minket összeláncol

mint egy homlokot, úgy ráncol

és tép fel a felismerés:

ennél nem lehetünk már boldogabbak,

ettől félek.

Majd megint próbállak ellökni, de kérlek: maradj.

 

8 év 14 komment

 

ma este láttam az arcod

olyan élesen, ahogy többé nem fogom,

és a házak meg a fények

összenőttek velünk, gondolom,

ez is egy pillanat volt, de a tények

mind utolérik a buszt,

amin előled menekültem,

szédültem, odavetettem egy szót, a ritmust

eltévesztve, de messzebb nem kerültem

tőled, sem távolabb

így elveszítve, hogy érthetnék mások,

hogy láthatnák ők az arcod, az arcomat…

 

9 év 7 komment

 

 

 

az utca ma hallgat

rejtve marad minden

ezt akarhatta a

vallással is isten

 

azért miszticizálta

a létezést imákba

hogy tudni akarjuk

mi jöhet utána

 

nem látok át rajta

én nem látok rajtad át

lefolyt sminkkel szedegetem

fel az út porát

 

gúnyolódó felh?

égen elkent tinta

ezek csak színfalak

 

mégis túl valódi

mégis olyan mintha…

 

 

 

9 év 5 komment

 

visz az id? a ködös tájon. fekete madarakból a csupasz faágak,

itt rohantam, ismer?s ez, itt hittem sokszor,

hogy megtalállak.

menekül az id?: a hátán velem. és úgy félek,

valami rettegve üldöz, jön mögöttem:

nagy szájával, éhesen.

jött megenni az id?t, velem. kedvesem,

talán te is sietteted, mert most jó, igazán. talán te is fogyasztod

a pillanatokat, így marad nekem kevesebb.

 

visz az id? a ködös tájon. sötéten remegnek a csupasz faágak.

még látom magam el?tt a rohanó lábad: ne siess.

forróság van: hideg csak bennem.

bennem

te is valami vagy.

 

 

 

 

9 év 13 komment

 

 

Évek voltak, múltak képek, s most megint ugyanott. Halott út, alattunk roskadozott,

zöldre festett kerítés, hol mentem.

Hol mentem és ki szeretett engem?

Arcom sok folt, ahogy rezdül az es?s utca, halvány vonalak, körök, a hajnal beleköp,

egy pocsolya, színkörök, nem jön vissza, nem lesz több.

Megnyugodhatsz, nem vagy örök.

Menekültem, szédültem, a házak összenyomtak… túl sok volt a foltos utca, 

kutya piszka, tisztára már úgysem mossa

képzelt racionalizmusom. Elfutottam, nem tudom,

hány nap kellett volna nekünk, ahhoz, hogy ne legyünk…

(És hány nap lett volna éjjeli m?szakban a nappali hibákat javítani?)

Bágyadt lángok fénye bánt most, de nem vonok átlagot.

A sért?dés csak egy lökés, nem emlékeztem, hogy aki

megszelidült, sírni fog.

 

 

 

 

9 év 7 komment

 

Eszem, s vizsgálom az érzéseket
a padon ülve, nem bánom
a romló világot (hangyák ülnek a lekváron),
sem a vágyat fékez? érveket,

csak szerveket elemzek, tüd?t és belet,
hogy mi fáj, ha félek. Hiába
hiszem, hogy közel vagy, ez kába
delírium csak: szeretlek, szerettelek:

szavak. Nem mond semmit, cinikus
a hiányérzet (szenvedély?): üressé tesz, szangvinikus
típusok sajátja. Kisajtolt pár szó egy pesszimista
ajkáról… neked. Nem húzhatsz magadhoz vissza,

csak figyelj.

Mintha nem lenne oxigén sem, lételem
nélküli lebegés lenne minden velem,
elemezz te is: túladagolás utáni rend.
Törd meg a csendet, izgasd a végtelent.

 

 

 

 

 

 

10 év 4 komment

Morzsolódok egyre sziklákon, homokon,

Lelkem a Semmivel rokon.

Megint a Nihil, aztán vége…

 

Bezártalak a csend közelségébe.

10 év 6 komment

…voltam már szobor, vágyfalat
egy éhes szájban, s ringató
két kar közt földet, vagy falat
támasztó senki. Változó,

hogy mi mindenen mehet át
egy test. És rajta mi minden…
De most már félti magányát:
porhótól piszkos az ingem.

De most már másként ér a csók:
tizennyolc éve álmodnék?
Álmom múltbéli ártalom,
de most már mássá változnék.

A számok elvesznek, kezemb?l
kicsúsznak. Egyenlet? Egyre megy…
Csak millió szürke agysejtb?l
maradni épen egyetlenegy…

Horváth Adrienn még nincsenek barátai.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...