Én vagyok a fáról lehullott kéreg,
Én vagyok az almában elrohadt féreg !
Én vagyok az este el nem mondott ima,
Én vagyok a fától messze esett alma .
Én vagyok az, ki álmomban tündért vár,
Én vagyok az, ki a tündérrel táncot jár.
– tündért vár / tündérrel táncot jár — hiába a más irány, ne ismételd a tündért — Annyira szép a magyar nyelv, az irodalom is „sok mindent elbír” —
De én nem vagyok igazán senki és semmi :
– itt pedig nem értem ezt a fordulatot – kijelented ki vagy te, és egy hirtelen kanyarral visszafordulsz — Ez az ellentételezés nem igazán szerencsés megoldás —
Mert itt nem lehet szívvel létez?nek lenni !
Nem szép ez a „szóismétl?” megoldás, mert nem ad semmivel sem többet, azon kívül, hogy ugyanazokat a szavakat olvashatjuk szinte egymásután.
Csöppnyi érként
Láttam meg a napvilágot,
Vidáman buggyanva fel
Föld-Anyánk meleg öléb?l.
Minden nap hajnalán
Illatos harmatot gy?jtöttem,
Ezzel tápláltam magam,
És Isten akaratából
Es?vízzel gyarapodott
Alig létez?, gyönge kis testem.
Megízleltem szül?földem els? titkait,
Élvezettel éreztem, hogy vagyok !
Szívem sokat gazdagodott
S mindig újabb csodát kerestem;
Nem zabolázták még meg útjaim :
Azt hittem, bárhová folyhatok !
Ahogy elmúlt sok tavasz és nyár,
Magamat már pataknak tudhattam.
Örömmel néztem a gyerk?cöket,
Amint átugrálnak felettem,
Vagy lábaikkal gázoltak bennem !
Csordogáltam, mert várt a messzeség,
Sok olyan út, ahol még nem jártam.
De sosem felejtem el én ?ket,
Mert velük együtt én is nevettem.
Utam sokfelé elvezetett :
Jártam zöldell? erd?k között,
Búzavirágos, pipacsos réteken;
Sziklafalakat is megmásztam :
Mind-mind jó barátom lett !
Megcsókoltam számos rögöt
És elbúcsúztam szépen,
Folytatva még hosszú utam.
Boldog voltam, hullámoztam
Sokszor örömömben,
Amit fodrokkal cifráztam,
És békák, halak raja szórakoztatott.
Kis falvakhoz is elértem,
És csobogtam én nyugodt völgyben.
A sok-sok es? nem ment kárba,
A billiónyi csepp folyóvá változtatott.
Elértem egy szürke, zord várost :
Akkor még nem tudtam, mi vár rám.
Élveztem cseppnyi vigalmaim,
És hogy végre folyó vagyok !
Örömöm hamarosan bánatba hajlott :
Megsz?nt számomra szabad és szeretett hazám !
Gátak közé szorították hullámaim,
Tudtam, éreztem, hogy immár rab vagyok !
Fejem fölé hidakat emeltek,
Hajókat kötöttek partjaimhoz.
Tiszta vizemet lecsapolták
S cserébe b?zös szennycsatornák
Vizét ontották folyamatosan belém.
Nekem az élet örömet már nem hoz,
Testem-lelkem itt megrontották,
Egész életemet megátkozták.
Sírva haladtam tovább hömpölyögve,
A zord város által elcsúfítva, szégyenítve.
Szép kék vizem barnásszürke lett,
Telítve sok szeméttel és olajfolttal
S én csak folytam immár tajtékozva :
Hol van már a tenger ? Vagy egy óceán ?
Sz?njön már folyamom a sok gonddal !
Hittem, hogy még szárnyalhatok
Szavaim által, vagy érzelmeimben –
Ám én mindig csak koppanok – A szárnyaláshoz képest a koppanás kifejezés meglehet?sen szlenges.
Egy nagyot hányatott életemben. – Érzelmeimben-életemben, szárnyalhatok-koppanok – ragrímek.
Csalódás vagy buktató jut elegend?
Az ördögnek szánt életemben; – Életemben, vagy, már – szóismétlés.
Volt már, és lesz még sz?k esztend? :
Ez jutott, és jobbra már nincs esélyem !
